Lemez

Corrections House: Last City Zero

  • - vincze -
  • 2014. február 9.

Zene

Az amerikai underground szupergrupp létrejöttének körülményeiről sajnos nem szólnak a krónikák, és a budapesti koncert napján épp dögbeteg Mike IX Williams énekest sem tudtuk megkérdezni a dologról, pedig valószínűleg érdekes története lehet annak, ahogy négy, túlzás nélkül legendás figura egy ilyen projektben egymásra talál.

Az Eyehategodból ismert Williamsen kívül Scott Kelly (Neurosis, Shrinebuilder), a Minsk és a Nachtmystium multiinstrumentalista Stanford Parkere és a Yakuza énekes-szaxofonosa, Bruce Lamont játszik még a zenekarban. A Last City Zero zenéjére leginkább az utóbbi két tag stílusa nyomja rá a bélyegét. A gitáron, basszusgitáron, a Nachtmystiumban billentyűkön, a decemberi Corrections-koncerten pedig dobokon is játszó Parker fiatalkorában valószínűleg rommá hallgatta a Godfleshhez és a Ministryhez hasonló indusztriálóriások lemezeit, Lamont szaxofonja pedig ezúttal is meghökkentő. A Corrections House-t azonban kár lenne azzal elintézni, hogy csupán elit amerikai zenészek iparias projektje volna: a gondosan megkonstruált alapot Kelly olykor-olykor elővett tömör gitárfalai és keserű énekhangja, illetve Williams markáns jelenléte emeli művészi magasságba - furcsamód még akkor is, ha ez a két zenész pontosan ugyanazt és ugyanúgy csinálja, ahogy az anyazenekaraikban. A szerkezetükben kissé a Neurosisra emlékeztető, lassan építkező, feszültséggel teli dalok élőben ugyan nagyságrendekkel hatásosabbak voltak, ám az egyetlen tiszta gitárakkordra és Williams felolvasására épülő címadó például így is maga a hidegrázás.

Neurot, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.