2010 elején Four Tet megírta a There Is Love In You című nagylemezét, és ezzel elkövette az időszak egyik legváratlanabb és legjobb művészi megújulását az elektronikus tánczene zsánerében. A londoni producer a gyönyörű vokálokkal, meleg hangulatú, hipnotikus textúrákkal és minimalista ritmusképletekkel olyan organikus technót teremtett, amely zömmel pont azoknál a hallgatóknál aratott óriási sikert, akik korábban nem barátkoztak a stílussal. Ennek az unalmasan simára csiszolt, monoton változatát hallhatjuk a szerző Pink című új albumán, ami egyébként inkább csak válogatás, ugyanis az utóbbi másfél év kislemezeinek a hanganyagait gyűjti össze két vadonatúj felvétel mellett.
Az elgondolással nem lenne baj, ha a Pinken nem az eredeti 12"-változatok szólnának teljes hosszukban. Ám ezek a kényelmesebb dj-keverésekre optimalizált, nyolc-tízpercnyi terjedelmű zenék a kontextusukból kiragadva bizony sokszor unalomba fulladnak - a fel- és levezető szakaszokra ráfért volna némi editálás/vágás. Ez leginkább a Fabriclive 59-ról ismert, komfortos deep house-ból induló, progresszív melódiákban kiteljesedő Pyramidre és a mixet záró downtempósLockedra igaz. Már régen is nagyon kilógtak a sorból, itt viszont az utóbbi indítózeneként való szerepeltetése nemcsak indokolatlan a hossza miatt, hanem igencsak félrevezető is a továbbiakra nézve. Más a helyzet az imitált csengőhangokra egész gyorsan pattogó Ocoras és a címét nem meghazudtoló 128 Harps esetében: az ötperces hosszok kiválóak, a megvalósítások azonban csupán középszerűek.
Az új zenék közül a Lion a középtempós négynegyedeivel és ingerszegény vezetésével beáll abba a sorba, ami zsúfolásig tölti a lemezt. Ezzel szemben a közel tizenkét perces Peace For Earth a kiadvány egyik csúcspontja: nyugodt atmoszférájú, alsóból felső hangtartományba, majd visszafelé araszoló szintiszimfónia, amiben félúton kibontakoznak a művész védjegyeként ismert rövid szinuszhangok és finoman duruzsoló ambient elektronikák. Általában épp az ebben hallható finomhangolás hiányzik az album nagy részéből. Four Tet végig tudta, hogy a tánctérre dolgozik, így magabiztosan vett el a számokból minden olyan elemet, amelyek csak feleslegesen túlbonyolítanának egy ösztönös mozgásról szóló techno/house/bass szettet.
Joggal vetődhet fel ugyanakkor a kérdés, hogy ha ezek a zenék felkerülhettek az albumra, akkor a Buriallel közösen jegyzett munkák miért nem. S ekkor nemcsak a sokak által érthetően bálványozott Moth című dub house klasszikusra gondolok, hanem akár a kétezres évek közepi germán minimalizmust éteri magasságokban tökéletesítő Novára, valamint a Thom Yorke-kal hármasban rögzített művekre is. Ezek voltak ugyanis a legizgalmasabb Four Tet-zenék az elmúlt másfél évben. A Pinken található számok nem többek egy annak idején rendkívül újszerűnek ható konceptalbum nem túl eredeti ötletekből összeállított, biztonságos távolságban haladó követőinél - eredendően mérsékelt eredményre predesztinálva.
Text, 2012
