Lemez

Dave Gahan & Soulsavers: Angels & Ghosts

Zene

Egy ideje már megszokhattuk, hogy négy­évente érekezik új Depeche Mode-lemez, aztán jön a hozzá tartozó monstreturné, a köztes időben pedig Dave Gahan előrukkol egy szólóanyaggal. A 2003 előtt dalszerzőként egyáltalán nem alkotó énekes előbb egy rockosabb (Paper Monsters), majd egy elektronikusabb lemezzel (Hourglass) jelentkezett, 2012-ben pedig a Soulsavers nevű produceri csapattal szövetkezve adott ki albumot (The Light The Dead See). Az idei közös album aztán már Dave Gahan & Soulsavers néven látott napvilágot, nyilván egy kicsit az eladhatóság miatt is, bár tény, hogy az első koprodukcióval ellentétben itt már tényleg mindegyik dalt az 53 éves hérosz énekli. A hangvétel többnyire rockos: majd’ mindegyik számban a gitárok dominálnak, három tételben (You Owe Me; Don’t Cry; The Last Time) pedig még olyan tremoloeffekt is hallható, amitől az ember azonnal David Lynch birodalmában érzheti magát. Az Angels & Ghosts ezzel együtt alapvetően a balladák albuma: mindegyik szám lassú, a kislemezre is kimásolt All Of This And No­thingot kivéve, ami hamisítatlan sláger, és nem gyengítette volna az utóbbi DM-albumokat sem. A húsz éve a poklot, illetve a klinikai halált is megjárt Gahant többnyire spiri­tuális témák és a démonokkal való küzdelmek foglalkoztatják, a végeredmény pedig egy kevéssé falrengető, ám szimpatikus lemez egy végtelenül szimpatikus figurától, aki hamarosan, a Depeche Mode-dal, szupersztárként is visszatér.

Sony, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.