Lemez

Dave Gahan & Soulsavers: Angels & Ghosts

Zene

Egy ideje már megszokhattuk, hogy négy­évente érekezik új Depeche Mode-lemez, aztán jön a hozzá tartozó monstreturné, a köztes időben pedig Dave Gahan előrukkol egy szólóanyaggal. A 2003 előtt dalszerzőként egyáltalán nem alkotó énekes előbb egy rockosabb (Paper Monsters), majd egy elektronikusabb lemezzel (Hourglass) jelentkezett, 2012-ben pedig a Soulsavers nevű produceri csapattal szövetkezve adott ki albumot (The Light The Dead See). Az idei közös album aztán már Dave Gahan & Soulsavers néven látott napvilágot, nyilván egy kicsit az eladhatóság miatt is, bár tény, hogy az első koprodukcióval ellentétben itt már tényleg mindegyik dalt az 53 éves hérosz énekli. A hangvétel többnyire rockos: majd’ mindegyik számban a gitárok dominálnak, három tételben (You Owe Me; Don’t Cry; The Last Time) pedig még olyan tremoloeffekt is hallható, amitől az ember azonnal David Lynch birodalmában érzheti magát. Az Angels & Ghosts ezzel együtt alapvetően a balladák albuma: mindegyik szám lassú, a kislemezre is kimásolt All Of This And No­thingot kivéve, ami hamisítatlan sláger, és nem gyengítette volna az utóbbi DM-albumokat sem. A húsz éve a poklot, illetve a klinikai halált is megjárt Gahant többnyire spiri­tuális témák és a démonokkal való küzdelmek foglalkoztatják, a végeredmény pedig egy kevéssé falrengető, ám szimpatikus lemez egy végtelenül szimpatikus figurától, aki hamarosan, a Depeche Mode-dal, szupersztárként is visszatér.

Sony, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.