mi a kotta?

Még a Jóistennel is

  • mi a kotta
  • 2015. november 29.

Zene

„Ha már nem lehetek Rameau, akkor legszívesebben Mondonville lennék.” Ezzel a becses elismerő mondattal méltatta Rameau ifjabb pályatársát, Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville-t (képünk mutatja) egy korabeli zeneszerző-csemete, bizonyos Daquin. Az arisztokrata származású Mondonville, aki pályafutása javát Madame Pompadour pártfogoltjaként futotta be XV. Lajos udvarában, remek hegedűs volt és sikeres operákat is komponált, ám ma elsősorban csodálatos motettái révén ismerik – már akik ismerik. A magyar közönségnek például még nem­igen volt módja rá, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljön Mondonville munkásságával, s igazán nem meglepő, hogy most éppen Vashegyi Györgynek köszönhetjük a felfedeztető érdemű koncertet, melyen a szerző négy nagy motettája magyarországi bemutató gyanánt hangzik majd fel: a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, valamint válogatott külhoni énekes szólisták előadásában (Nemzeti Hangversenyterem, november 3., fél nyolc).

De profundis – ez lesz a fenti koncert címe, s az elkövetkező napok más hangversenyein is főszerephez jut majd a szakrális zene, s azon belül is a rekviem műfaja, ahogy ez az évnek ebben a szakában mindig is lenni szokott. Mindenekelőtt Giuseppe Verdi idevágó remekműve vár reánk, jóllehet, a mester, aki Rossini halálára egy részletet már évekkel korábban megkomponált majdani Requiemjéből, utóbb szokása szerint vonakodóra fogta, s kérette magát. „Az Ön megjegyzései csaknem elültették bennem a vágyat, hogy egy későbbi időpontban teljes egészében megkomponáljam a gyászmisét, különösen, mivel ha egy kicsit jobban kidolgoznám az anyagot, úgy érezném, hogy szinte már meg is írtam a Requiemet és a Dies Iraet, amelyre van is egy visszautalás a Liberában… De ne aggódjék! Ez a kísértés is el fog múlni, mint annyi más. Oly sok rekviem van már, semmi értelme még eggyel szaporítani a számukat.”

A végül azért mégiscsak elkészült Verdi-mű szombaton a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar estjén hangzik majd fel: Antal Mátyás irányítása alatt, s többek között Kolonits Klára és Kováts Kolos szólójával (Nemzeti Hangversenyterem, október 31., fél nyolc). Hétfőn és kedden azután Halász Péter fogja levezényelni ugyanezt a rekviemet, a Filharmóniai Társaság Zenekarának élén, s közben olyan világhírű vendégénekesekkel együttműködve, mint Komlósi Ildikó vagy a tavaly után újra Budapestre látogató Anja Kampe (operaház, november 2., ill. Erkel Színház, november 3., fél nyolc). S lesz még egy Liszt-Requiem a Honvéd Énekkarral (MTA díszterme, október 30., hét óra), valamint egy cseh nyelvű Requiem a Magyar Rádió Együttesei és több cseh vendégművész előadásában, mert hiszen „Dvořák még a Jóistennel is csehül társalog” (Nemzeti Hangversenyterem, november 2., fél nyolc).

S végezetül újra fővárosunk és közelebbről a Concerto Budapest vendége lesz a nagyszerű orosz zongoraművész, Jevgenyij Koroljov, aki két hangversenyen is játszik majd Bachot és Beethovent Keller Andrással és együttesével (Zeneakadémia, október 31. és november 2., fél nyolc).

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.