Detroit lángokban – A csődbe ment város legnagyobb zenéi

  • G. A.
  • 2013. július 21.

Zene

Csődbe ment Detroit, az amerikai könnyűzene egyik legfontosabb központja. Cikkünkben 8 videóval tekintjük át, mi mindent termelt ki magából a város az elmúlt évtizedek során.

Csődeljárás alá helyeztette magát a héten Detroit. A város valaha, főleg az autógyártása miatt, az Egyesült Államok egyik büszkesége volt – aztán nagyon sok minden elromlott. Ma már „az utcákat alig világítják éjszaka, a közlekedési lámpák kétharmada nem működik, télen a jeget és a havat senki nem takarítja, a rendőrség és a mentők alig bírnak eleget tenni kötelességeiknek, miközben az egy főre jutó erőszakos bűncselekmények számát tekintve Detroit túltesz minden más amerikai nagyvároson” – írja B. Simon Krisztián a krízis okait feltáró cikkében, mely a Magyar Narancs jövő csütörtöki számában lesz olvasható. Írásából többek között kiderül, hogy mi köze a csődhöz a feketékkel szembeni előítéleteknek, hogy miért nem lépett közbe időben a városvezetés, és miért lett az utóbbi időben mégis vonzó célpont Detroit a fiatalok számára.

Detroit ugyanakkor persze távolról sem csak a Chryslerek, Chevyk és Buickok városa, hanem az amerikai könnyűzene elmúlt 60 évének talán legfontosabb központja is New York mellett. Nem csupán retorikai fordulat, hogy oldalakon át lehetne sorolni a kisebb, nagyobb, híresebb vagy titkos favoritnak számító, nagyszerű előadókat, akik ebben a városban csaptak a húrok közé (vagy fejelték meg a szintetizátorokat és így tovább). Detroit azért különleges, mert szinte minden műfajban meghatározó tudott lenni – az alábbi videókkal megpróbáljuk érzékeltetni, miket is adott ez a jobb sorsa érdemes nagyváros az elmúlt évtizedek során a nyitott fülű nagyvilágnak.

1. A Motown soulbombái

Berry Gordy itt működtette a soulzene, és úgy általában a 60-as, 70-es évek egyik legnagyobb jelentőségű kiadóját, a Motownt, ahol többek között Marvin Gaye, a Jackson 5, a Marvelettes vagy az alábbi videóban szereplő Supremes is dolgozott, és amely egészen hihetetlen mennyiségben adta ki a könnyűzene abszolút csúcsteljesítményei közé sorolandó kislemezeket.

2. A punk előfutárai

A 60-as/70-es évek fordulóján a legendás Stooges (és a nagyvilág által csupán nemrég megismert, afroamerikai tagokkal hasító Death) mellett a forradalmi hevülettel megáldott-vert, a mai napig agyonhivatkozott MC5 is lángoló erősítőkkel játszotta a nyers és véres rock and rollt, s ezzel utat tudott mutatni a pár évvel későbbi punkrobbanás meghatározó szereplői számára.

3. Az űrfunk

Ne felejtsük el, hogy Detroitban dolgozott George Clinton galaktikusfunk-szabadcsapata, a 40 évvel ezelőtt a maga műfajában (de ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem csupán abban) nagyjából mindenkit könyörtelenül maga mögé utasító Funkadelic is.

4. Alice és a glam

A New York Dolls tagjai még csak keresték a harisnyájuk színéhez passzoló rúzst a keleti parton, amikor Alice Cooper már laza csuklóval kirázott jó néhány protopunk/glam rock alapvetést Detroitban.

5. Hardcore

Iparváros masszív hardcore-színtér nélkül nem is volna az igazi. A Negative Approach neve nem volt annyira ismert a 80-as évek elején a műfajban, mint a Black Flagé vagy a Minor Threaté, ám ettől még a zenekar jelentősége megkérdőjelezhetetlen.

6. Techno

Detroit a techno szülőhazája. Juan Atkins, Derrick May vagy az alábbi trekket elkövető Kevin Saunderson innovációi nélkül nem ugyanaz lenne ma a szeletelés.

7. Hiphop

A horrorcore-t megalapozó Insane Clown Posse, J Dilla, a fiatalon elhunyt producerzseni vagy a suttyóság barbecue-illatát milliókra váltó Kid Rock is segített felhelyezni a várost az USA hiphoptérképére, az elmúlt évtized legsikeresebb detroiti rappere azonban a virtuóz fehér srác, Marshall Mathers, vagy közismertebb nevén Eminem lett.

8. Garázsrock

Detroitban a 90-es évek óta seregnyi remek garázsrockzenekar tűnt fel. Legnagyobb kedvencünk talán a The Dirtbombs volt (vagy a Gories?), de voltaképp teljesen rendben van, hogy a 2000-es évek elején végül a White Stripes tudott ebből a körből a globális sztárok közé emelkedni.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.