Lemez

Dicsértessék

Shame: Songs of Praise

Zene

A múlt héten meghalt Mark E. Smith, a punk, vagy ha úgy tetszik, a posztpunk egyik kulcsfigurája, a manchesteri The Fall frontembere. Sok zenész megemlékezett róla, de a legjobb nekrológ nem egy kortárs, még csak nem is az eggyel-kettővel fiatalabb generáció valamelyik képviselőjéhez, hanem egy Charlie Steen nevű 21 éves sráchoz fűződött.

Egy rövid idézet: „Szóltam a csajomnak, hogy jöjjön el egy The Fall-koncertre. Utána azt mondta, hogy »ha ennyi kell ahhoz, hogy zenész legyen az ember, akkor ez nekem is menne«. Számomra ez testesíti meg mindazt, ami nagyszerű volt ebben a zenekarban.” A fiatalember a Shame énekese, az együttes csak pár éve, a gimnázium harmadik tanévét követő nyári szünetben alakult a Queen’s Head nevű brixtoni kocsmában. Három és fél év csörömpölés, dalszerzés és intenzív koncertezés után (voltak a The Fall előzenekara is) már lemezük jelent meg, nem is akármilyen.

A Shame a már jó pár éve kifulladt gitárpopszíntér egyik legfrissebb képviselőjeként egy olyan szcénába érkezett, amelyben már elég hosszú ideje csak középszerű produkciók untatják a nagyérdeműt. Ám mivel a nyálas fícsöring-pop korában már-már avíttnak tűnik egy rockzenekar – aminek az is lehet az oka, hogy a rock úttörői valóban mindent kihoztak a műfajból –, legfeljebb akkor számíthat nagyobb sikerre és elismerésre, ha jó számokat ír. Nos, ezt a kritériumot a Shame maradéktalanul teljesíti, bár titkuk a repetitív, enyhén punkos énekstílusban (à la Mark E. Smith) és a nagyszerű ikergitározásban rejlik.

„Nem az én hangom a legjobb, amit hallottál, és utálhatod a szövegeimet, de vajon leszarom-e?” – kérdezi Steen a One Rizla című dalban, de nem ez az egyetlen alkalom a lemezen, amikor az önirónia belemászik a képünkbe. A frontember nemrég egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy „a bőrdzsekis, csajozós, drogozós rocksztár fogalmát be kéne tiltani”, ezért is jó kérdés, hogy a Shame tagjai hogyan fogadják majd a sikert. Mert a dalok hallatán úgy tűnik, hogy szép jövő is vár rájuk, ráadásul a Songs of Praise 39 perce pillanatok alatt elszáll, egy másodpercnyi üresjárat sincs az albumon. A feleselgetős énekkel előadott Concrete, a The Fallt igencsak ideemelő The Lick, az eszméletlen jó gitársounddal megküldött Tasteless, a pikáns témájú Gold Hole és a monumentális Angie egyaránt telitalálat, és ugyanez a többi dalról is simán elmondható. Ha brit tinédzser lennék, egész biztosan megőrülnék a Shame-ért, így viszont megelégszem azzal, hogy a Songs of Praise a legjobb bemutatkozó album, amit az elmúlt pár évben gitárzenekartól hallottam. Május 8-án koncert Bécsben – nem árt fejben tartani.

Dead Oceans, 2018

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.