Minden zenekar visszatért, minden zenész látható, de szinte csak a Pixiesben volt annyi tartás, hogy megkímélje táborát a legyintésre késztető kambekk-lemezektől. A deresedő rockzenész délceg lehet a színpadon, de a stúdió már zord világ: a potméterek fecsegnek, a mikrofonok suttognak, és mindegyik csak annyit mond, hogy széjjelfacsart zenekarát okkal eresztette szélnek még a daliás időkben. Mert a hegyek alján veszik fel a fonalat a bandák, ott, ahol a fáradt kezekből aláhullott egykor, és félnek már a magastól, a hidegtől, a fénytől és a széltől.
Kivéve a Swanst. Vagy a Redd Krosst. Vagy a Dinosaur Jr.-t, amely 2005 óta már két kiváló lemezen is végigzúzott (a 2007-es Beyondról itt, a 2009-es Farmról pedig itt olvasható lelkes kritikánk) egykedvű énekdallamokkal gátlásosnak álcázott diadalmas dübörgéseivel. És most megáll, és fejet hajtva elmereng. A torzított harsogás helyét finoman túlvezérelt hangok veszik át, s míg jobbról az analóg billentyűk lépnek be, balról a lassú középtempók. A Dinosaur Jr. aktuális szomorkái olyanok, mintha Neil Young a 80-as években a koszos és független SST-nek gyártott volna le egy nekik való lemezt a középszerű Geffen-albumok helyett. De a másnapos hangulatban fürdőző I Bet On Sky mégsem tud a Dinosaur Jr. On The Beach-e lenni. A kezdetben egységesnek tűnő koncepciót hol Lou Barlow máskor is kilógó, de most aztán tökéletesen félrepozicionált indie-punk számai, hol meg egy-egy barátságos rutinrockdal zavarja meg. A See It On Your Side atomvihar előtti, óriásszólóval levezetett gyászballadája viszont tökéletes zárás – és bár megfelelne a célnak, talán nem az újabb búcsút jelzi.
Jagjaguwar/Neon Music, 2012
