Interjú

Disney a hálószobából

Matt Lawrence producer-hangmérnök

  • Nagy István
  • 2018. február 20.

Zene

Olyan előadókkal dolgozott, mint Adele, Robbie Williams, Lady Gaga vagy a Mumford & Sons. A Grammy-díjas brit szakember a Budapest Showcase Hub keretében járt Magyarországon.

Magyar Narancs: A Wikipedia szerint producer, hangmérnök és keverőmérnök vagy. Elsődlegesen minek tartod magad?

Matt Lawrence: Keverőmérnöknek. Elsősorban azért, mert a produceri munka rengeteg időt emészt fel, egy keverőmérnök viszont könnyen ugrál albumról albumra. Producerként két-három nagylemezre jut időm egy évben, sokat kivesz belőlem. A keverési melókból jóval több belefér.

MN: Hogyan kerültél a zeneiparba?

ML: A suliban több együttesben játszottam, utána benne voltam egy-két indie-zenekarban is. Én voltam a srác, akit az érdekelt, hogyan kell összerakni a cuccot, az erősítőket, akit nagyon izgattak a technikai részletek. A szüleim nem akarták, hogy továbbtanuljak, azt mondták, menjek dolgozni. Egy stúdióba mentem, ahol viszont sokáig ingyen dolgoztam. Bármit megcsináltam, lefestettem a falat is – még a segédek is magasabb szinten voltak nálam, mert ők legalább kaptak valami pénzt –, csak azért, hogy tanuljak és gyakorolhassak. Aztán egyszer megbetegedett a hangmérnök, én meg beajánlkoztam a helyettesénél. Ettől kezdve indultak be a dolgok.

MN: Olyan producerek voltak a mestereid, mint George Martin, Alan Moulder, Timbaland vagy Steve Osborne. Mit tanultál például Sir George-tól?

ML: Vele nem voltam közvetlen kapcsolatban, de a fia, Giles sokat segített. Amúgy ők nagyon precízen előre elterveznek és kigondolnak mindent, nincs semmi rögtönzés. De leginkább az maradt meg velük kapcsolatban, hogy a Rolls-Royce-uk miatt egy csomó más kocsinak nem jutott hely a stúdió előtt.

MN: Szerinted mi lehet annak az oka, hogy George Martinnak a Beatles feloszlása után nem igazán voltak jelentős produceri munkái?

ML: Nem is tudom… A Beatlesszel olyan hosszú utat járt be, annyi forradalmi dolgot tett, hogy onnan már hova léphetett volna tovább? Ő alkotta meg a modern zenerögzítést. Kivel dolgozhatott volna? Lehet, hogy bele is fáradt az egészbe.

MN: Mesélj egy kicsit a saját stúdiódról!

ML: Miloco névre hallgat, van benne 3-4 közönséges hangrögzítő helyiség, egypár privát szoba – ezek közül az egyik az enyém. Van benne sok növény meg egy kényelmes kanapé, ami nagyon fontos tartozék. Kellemes, nyugis hely. Van egy brutális Pro Toolsom (szoftveres alkalmazás a hangmérnöki munkákhoz – a szerk.), és sok számítógépem. Ott keverek, vágok, fel tudok venni énekrészeket is. Ha komolyabb felvételre van szükség, csak lemegyek a lépcsőn valamelyik nagyobb stúdióhelyiségbe. Jól tudok ott dolgozni: rögzítem a felvételt, aztán felmegyek megint a szobámba és bütykölök a cuccon egy ideig. Próbálok gondoskodni arról, hogy mindenki elégedett legyen, és alapvetően eléggé gazdaságos az egész folyamat működtetése.

MN: A Grammydet a stúdióban tartod?

ML: Igen! (nevet) Jó, hogy ott van, mert segít a viták elsimításában. Ha valakivel vitatkozom, csak odasandítok a díjra. Általában beválik ez a módszer.

MN: A Grammyt a Babel című Mumford & Sons-albumért kaptad 2013-ban. Ezen a lemezen erőteljesen megváltozott a zenekar hangzása. Mennyiben volt ez neked köszönhető?

ML: Szinte egyáltalán nem. Bár az elején egy kicsit még ragaszkodtak a korábbi hangzásukhoz, a 6/8-okhoz, de aztán ők maguk döntötték el, hogy váltanak. Ettől kezdve nagyon határozott elképzeléseik voltak az irányvonalról.

MN: Hogyan működsz együtt a zenészekkel? Gyakran járnak a stúdiódba, vagy inkább e-mailben küldözgetitek egymásnak a hangfájlokat?

ML: Sajnos a világ egyre jobban az utóbbi felé mozog, bár engem frusztrál, ha nem lehetek együtt a zenészekkel. A testbeszéd egy csomó mindenben segít, egy beszélgetés felér akár 300 e-maillel. Persze, ha zenét rögzítek, muszáj ott lenniük, de én azt szeretem, ha a keverésnél is ott vannak, ha látom a reakciói­kat, ha át tudunk beszélni dolgokat.

MN: Mennyiben más a fiatal zenekarokkal dolgozni a nagy veteránokhoz képest?

ML: Érdekes dolog ez, mert én is öregszem… A fiatalokkal nagyon sokat alakítgatjuk a felvételeket a Pro Toolsszal és egyéb cuccokkal, míg az olyanok, mint a Rolling Stones, inkább „performance” típusú előadók, ami nem csoda, hiszen amikor ők indultak, jóval szerényebbek voltak a technikai lehetőségek. Egy alkalommal Roger Daltrey-val dolgoztam egy Who-lemezen. Felénekelt egy dalt, remekül csinálta, aztán összegeztük, hogy volt-e bármi benne, ami nem stimmelt. Egyszer csak megszólal: „Tudod, mit, feléneklem még egyszer!” Felvettük, és más lett, aztán megkérdezte, hogy az első vagy a másik felvétel tetszett-e jobban. Hasonló esetben egy fiatalabb zenész azt mondaná, hogy vegyük fel tízszer, és vágjuk össze a legjobb részeket. De én is úgy gondolom, hogy az előadásmód a legfontosabb.

MN: Az utóbbi években az autotune komoly mértékben rátelepedett a popzenére. Neked mi a véleményed róla?

ML: Alapból próbálom kerülni. Persze megértem, hogy miért van rá szükség. Bizonyos daloknak kommerciális szempontból kell vonzónak lenniük, és ami az énekhangokat illeti, a közönség elvárásai magasabbak, mint valaha. Ha meghallgatsz régebbi lemezeket, például a Motown kiadótól, feltűnhet, hogy időnként nem a megfelelő hangnemben szól az ének. Még a nyolcvanas-kilencvenes években is simán voltak olyan lemezek, amelyek mai füllel kicsit furcsán hangzanak. Gyerekként persze azt gondoltam róluk, hogy tökéletesek, de most már máshogy hallgatom őket, és néha ledöbbenek, hogy milyen elképesztő hibák jönnek elő. Szóval nem rajongok ugyan az autotune-ért, de ha a művész ragaszkodik hozzá, akkor nincs más választásom. Műfajtól is függ a dolog.

MN: Leginkább a hiphop és az R&B jellegzetessége, hogy egy albumon szinte mindegyik dalnak más a producere. Szerinted ez nem gátolja, hogy a lemeznek egységes hangzása, zenei világa legyen?

ML: Azt azért tudni kell, hogy az ilyen albumokon a legtöbb esetben nem hagyományos értelemben vett stúdióproducerek dolgoznak, hanem olyanok, akik az ütemekért vagy a
ba­cking trackekért felelősek, és azokból építik fel zenei részeket. Megcsinálják az ütemeket, ezekre pedig valaki rárappel. De egyetértek azzal, hogy minél több producer van egy lemezen, abból annál kevésbé alakulhat ki konzisztens hangzás. De ennek sokszor időzítési okai is vannak. Egy producer hamarabb megcsinál egy vagy két dalt, mint tizenkettőt.

MN: Mi a véleményed a hálószobai felvételekről? Lehetséges odahaza olyan jó minőségű felvételt készíteni, mint egy profi stúdióban?

ML: Ma már lehetséges. Annyira fejlett és elérhető már a technológia, hogy pár ezer fontos ráfordítással otthon is fel tudod építeni a saját kis Abbey Roadodat. És a hálószobádban ráadásul nyugodtabban tudsz zenélni, őszintébb lesz az előadásod! Mondok egy példát. Egy alkalommal filmzenét vettünk fel egy énekesnővel egy Disney/Pixar produkcióhoz. Hatalmas stúdióban dolgoztunk, rengetegen figyeltek minket, még a hollywoodi nagykutyák is élő közvetítés segítségével, így a művésznő érthető módon rettenetesen izgult. Elénekelte a dalt, de nem lett jó. Utána szinte otthoni körülmények között futottunk neki újra, és akkor már hibátlanul sikerült. Voltaképpen egy hálószobában vettük fel a nagy Disney-slágert!

MN: Kivel dolgozol mostanában, mik az aktuális munkáid?

ML: A Vaccinesszel és George Ezrával, illetve a First Aid Kit nevű svéd zenekarral. De egy indonéz együttessel is összehozott a sors, ami azért érdekes, mert ők egy új világ kapuját nyitották ki a számomra. Mellettük dolgozom még egy feltörekvő brit indie-csapattal, a King’s Blade-del; ők még ismeretlennek számítanak, de nem sokáig.

MN: Van olyan előadó, akivel nem dolgoztál, de nagyon szeretnél?

ML: Most hirtelen nem tudok egy nevet sem mondani. Az biztos, hogy manapság a fiatal művészekhez kötődöm jobban. Nagyra tartom a szakma öregjeit, de valljuk be, nagyon kicsi az esélye annak, hogy ők több évtized elteltével fogják megcsinálni a fő művüket. A fiatalokban több lehetőség rejlik, ezért kutatom én is az ifjú tehetségeket.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.