Dokumentumfilm - Képpel a falnak - Rory Kennedy: A kerítés

  • Mezei Katalin
  • 2011. március 24.

Zene

Felteszem a kezem: nem vállalom az USA és Mexikó vagy kétezer mérföldes határszakaszának védelmét, azt sem tudom eldönteni, kell-e védeni, és ha igen, hogyan. Rory Kennedy dokumentumfilmjének tárgyáról - a 700 mérföld hosszan megépített falról - sem merek határozottan állást foglalni. Maradok a filmnél.
Annyit még mi (magyarok) is kapiskálunk, hogy miről van szó. Ahhoz képest, hogy milyen meszsze esik tőlünk, nagyon is sokat látunk-hallunk róla filmekben és tévésorozatokban, sőt arra is emlékezhetünk, hogy masszív választási kampánytéma volt. A számos és sokféle tudósítás meg kulturális reprezentáció (kevésbé fellengzősen szólva: a népszerű filmes ábrázolatok, Michael Moore-tól a Kemény zsarukig, a Melquiades Estrada három temetésétől az Állatrendőrségig és tovább, pró és kontra) alapján meglehetős biztonsággal jelenthetem ki, hogy a kérdés jóval szerteágazóbb, s maguk az amerikaiak is jóval megosztottabbak az ügyben, mint azt A kerítés készítője láttatja.

Rory Kennedy - nem névrokon, hanem a meggyilkolt szenátor, Robert F. (Bobby) Kennedy 11. gyereke - néhány gyenge és több erős érvet hoz fel a fal ellen, de csak szőrmentén ad teret az ellenérveknek és véleményeknek, s képviselőiket sem a legmeggyőzőbb fajtából választja. Erős érv például, hogy Amerikát bevándorlók építették fel és tették naggyá; viszont a berlini fallal jönni csak akkor lenne elfogadható, ha mondjuk Washingtont osztanák ketté egy kerítéssel. A Bush-kormányzat 2001 után, a terroristapara csúcsán és az ún. hazafias törvénynek mintegy a farvizén határozott a megaprojektről, amelynek az építés és a fenntartás költségein kívül is bőven vannak még abszurd vonásai; ezek bemutatása kifejezetten szórakoztató hatáselemekkel járul hozzá a film élvezeti értékéhez. A kamera hosszan követi a végeérhetetlen, impozáns falat, ami egyszer csak minden indok és előzetes figyelmeztetés nélkül véget ér, átadva helyét a klasszikus zöldhatárnak. Vagy látjuk, ahogy az áthatolhatatlannak tűnő, több mint kétszeres embermagasságú falat megostromolja és simán leküzdi egy mexikói csapat, egyetlen mászókötél segítségével. Aki nem elég fitt a kötélmászáshoz, az választhat a kerítés alatt átvezető alagutak közül.

Mi, ká-európai versenyzők szigorúan őrzött határok között nőttünk fel, és még csak barátkozunk a szabad mozgással, amelynek itt sem mindenki a feltétlen híve. Amerikában fordított a helyzet: csak újabban merült fel az eleddig lényegében szabadon átjárható szárazföldi határok védelmének igénye. Pontosabban csak az egyiké: a kanadait, amelyet egy híres filmben (49. szélességi fok) "a világ egyetlen őrizetlen határának" neveznek, azóta sem akarja senki lezárni, bár gyógyszer-, medve- és South Park-ügyekben akadnak villongások. Nem úgy a délit, amelyet megszámlálhatatlan gond okozójának tartanak, a munkanélküliségtől a bűnözés és a drogfogyasztás növekedésén át a szociális ellátórendszer vagy a társadalmi integráció csődjéig.

Rory Kennedy nem tekintette feladatának az összefüggések feltárását vagy akár az egyes jelenségek tüzetes vizsgálatát, mindössze egy állítást illusztrál képekkel: a fal nem megoldás a problémákra, a költségek nem állnak arányban a haszonnal. S bár a filmet ismertető blogokban az itthon megszokott hevességgel tépi egymást a két oldal, a józan hang meghallgatásra talált: 2010-ben leállították a fal további építését.

Az HBO filmje; vetítik: március 24-én, április 1-jén, 5-én, 10-én és 19-én

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.