Dokumentumfilm - Képpel a falnak - Rory Kennedy: A kerítés

  • Mezei Katalin
  • 2011. március 24.

Zene

Felteszem a kezem: nem vállalom az USA és Mexikó vagy kétezer mérföldes határszakaszának védelmét, azt sem tudom eldönteni, kell-e védeni, és ha igen, hogyan. Rory Kennedy dokumentumfilmjének tárgyáról - a 700 mérföld hosszan megépített falról - sem merek határozottan állást foglalni. Maradok a filmnél.
Annyit még mi (magyarok) is kapiskálunk, hogy miről van szó. Ahhoz képest, hogy milyen meszsze esik tőlünk, nagyon is sokat látunk-hallunk róla filmekben és tévésorozatokban, sőt arra is emlékezhetünk, hogy masszív választási kampánytéma volt. A számos és sokféle tudósítás meg kulturális reprezentáció (kevésbé fellengzősen szólva: a népszerű filmes ábrázolatok, Michael Moore-tól a Kemény zsarukig, a Melquiades Estrada három temetésétől az Állatrendőrségig és tovább, pró és kontra) alapján meglehetős biztonsággal jelenthetem ki, hogy a kérdés jóval szerteágazóbb, s maguk az amerikaiak is jóval megosztottabbak az ügyben, mint azt A kerítés készítője láttatja.

Rory Kennedy - nem névrokon, hanem a meggyilkolt szenátor, Robert F. (Bobby) Kennedy 11. gyereke - néhány gyenge és több erős érvet hoz fel a fal ellen, de csak szőrmentén ad teret az ellenérveknek és véleményeknek, s képviselőiket sem a legmeggyőzőbb fajtából választja. Erős érv például, hogy Amerikát bevándorlók építették fel és tették naggyá; viszont a berlini fallal jönni csak akkor lenne elfogadható, ha mondjuk Washingtont osztanák ketté egy kerítéssel. A Bush-kormányzat 2001 után, a terroristapara csúcsán és az ún. hazafias törvénynek mintegy a farvizén határozott a megaprojektről, amelynek az építés és a fenntartás költségein kívül is bőven vannak még abszurd vonásai; ezek bemutatása kifejezetten szórakoztató hatáselemekkel járul hozzá a film élvezeti értékéhez. A kamera hosszan követi a végeérhetetlen, impozáns falat, ami egyszer csak minden indok és előzetes figyelmeztetés nélkül véget ér, átadva helyét a klasszikus zöldhatárnak. Vagy látjuk, ahogy az áthatolhatatlannak tűnő, több mint kétszeres embermagasságú falat megostromolja és simán leküzdi egy mexikói csapat, egyetlen mászókötél segítségével. Aki nem elég fitt a kötélmászáshoz, az választhat a kerítés alatt átvezető alagutak közül.

Mi, ká-európai versenyzők szigorúan őrzött határok között nőttünk fel, és még csak barátkozunk a szabad mozgással, amelynek itt sem mindenki a feltétlen híve. Amerikában fordított a helyzet: csak újabban merült fel az eleddig lényegében szabadon átjárható szárazföldi határok védelmének igénye. Pontosabban csak az egyiké: a kanadait, amelyet egy híres filmben (49. szélességi fok) "a világ egyetlen őrizetlen határának" neveznek, azóta sem akarja senki lezárni, bár gyógyszer-, medve- és South Park-ügyekben akadnak villongások. Nem úgy a délit, amelyet megszámlálhatatlan gond okozójának tartanak, a munkanélküliségtől a bűnözés és a drogfogyasztás növekedésén át a szociális ellátórendszer vagy a társadalmi integráció csődjéig.

Rory Kennedy nem tekintette feladatának az összefüggések feltárását vagy akár az egyes jelenségek tüzetes vizsgálatát, mindössze egy állítást illusztrál képekkel: a fal nem megoldás a problémákra, a költségek nem állnak arányban a haszonnal. S bár a filmet ismertető blogokban az itthon megszokott hevességgel tépi egymást a két oldal, a józan hang meghallgatásra talált: 2010-ben leállították a fal további építését.

Az HBO filmje; vetítik: március 24-én, április 1-jén, 5-én, 10-én és 19-én

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.