Dokumentumfilm - Képpel a falnak - Rory Kennedy: A kerítés

  • Mezei Katalin
  • 2011. március 24.

Zene

Felteszem a kezem: nem vállalom az USA és Mexikó vagy kétezer mérföldes határszakaszának védelmét, azt sem tudom eldönteni, kell-e védeni, és ha igen, hogyan. Rory Kennedy dokumentumfilmjének tárgyáról - a 700 mérföld hosszan megépített falról - sem merek határozottan állást foglalni. Maradok a filmnél.
Annyit még mi (magyarok) is kapiskálunk, hogy miről van szó. Ahhoz képest, hogy milyen meszsze esik tőlünk, nagyon is sokat látunk-hallunk róla filmekben és tévésorozatokban, sőt arra is emlékezhetünk, hogy masszív választási kampánytéma volt. A számos és sokféle tudósítás meg kulturális reprezentáció (kevésbé fellengzősen szólva: a népszerű filmes ábrázolatok, Michael Moore-tól a Kemény zsarukig, a Melquiades Estrada három temetésétől az Állatrendőrségig és tovább, pró és kontra) alapján meglehetős biztonsággal jelenthetem ki, hogy a kérdés jóval szerteágazóbb, s maguk az amerikaiak is jóval megosztottabbak az ügyben, mint azt A kerítés készítője láttatja.

Rory Kennedy - nem névrokon, hanem a meggyilkolt szenátor, Robert F. (Bobby) Kennedy 11. gyereke - néhány gyenge és több erős érvet hoz fel a fal ellen, de csak szőrmentén ad teret az ellenérveknek és véleményeknek, s képviselőiket sem a legmeggyőzőbb fajtából választja. Erős érv például, hogy Amerikát bevándorlók építették fel és tették naggyá; viszont a berlini fallal jönni csak akkor lenne elfogadható, ha mondjuk Washingtont osztanák ketté egy kerítéssel. A Bush-kormányzat 2001 után, a terroristapara csúcsán és az ún. hazafias törvénynek mintegy a farvizén határozott a megaprojektről, amelynek az építés és a fenntartás költségein kívül is bőven vannak még abszurd vonásai; ezek bemutatása kifejezetten szórakoztató hatáselemekkel járul hozzá a film élvezeti értékéhez. A kamera hosszan követi a végeérhetetlen, impozáns falat, ami egyszer csak minden indok és előzetes figyelmeztetés nélkül véget ér, átadva helyét a klasszikus zöldhatárnak. Vagy látjuk, ahogy az áthatolhatatlannak tűnő, több mint kétszeres embermagasságú falat megostromolja és simán leküzdi egy mexikói csapat, egyetlen mászókötél segítségével. Aki nem elég fitt a kötélmászáshoz, az választhat a kerítés alatt átvezető alagutak közül.

Mi, ká-európai versenyzők szigorúan őrzött határok között nőttünk fel, és még csak barátkozunk a szabad mozgással, amelynek itt sem mindenki a feltétlen híve. Amerikában fordított a helyzet: csak újabban merült fel az eleddig lényegében szabadon átjárható szárazföldi határok védelmének igénye. Pontosabban csak az egyiké: a kanadait, amelyet egy híres filmben (49. szélességi fok) "a világ egyetlen őrizetlen határának" neveznek, azóta sem akarja senki lezárni, bár gyógyszer-, medve- és South Park-ügyekben akadnak villongások. Nem úgy a délit, amelyet megszámlálhatatlan gond okozójának tartanak, a munkanélküliségtől a bűnözés és a drogfogyasztás növekedésén át a szociális ellátórendszer vagy a társadalmi integráció csődjéig.

Rory Kennedy nem tekintette feladatának az összefüggések feltárását vagy akár az egyes jelenségek tüzetes vizsgálatát, mindössze egy állítást illusztrál képekkel: a fal nem megoldás a problémákra, a költségek nem állnak arányban a haszonnal. S bár a filmet ismertető blogokban az itthon megszokott hevességgel tépi egymást a két oldal, a józan hang meghallgatásra talált: 2010-ben leállították a fal további építését.

Az HBO filmje; vetítik: március 24-én, április 1-jén, 5-én, 10-én és 19-én

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.