Lemez

Dorota: FRIK

  • Lang Ádám
  • 2015. november 8.

Zene

A Dorota még 2009-ben jött létre Somló Dávid metálgitáros, Makkai Dániel dzsessz­bőgős és a népzene felől érkező Porteleki Áron dobos szövetségeként. 2011-es első lemezük jól mutatta, hogyan tud működni ez a felállás. Nagyon sokféleképpen: a dzsesszes témáktól a törzsi/etno hatásokon át a klasszikus szörf­rockig egy csomó mindent érintettek impovizációs alapú szabadzenéjükkel.

Valamivel az örömzenés debüt megjelenése után történt, hogy Somló Dávidot megtalálták a 419 scamnek nevezett, főleg Afrikából érkező átverős levelek. Ennek hatására fókuszált a trió a zenéjükben már amúgy is meglévő afrikai hatásokra, majd saját megközelítéssel, a fantázia és a fikció segítségével kialakítottak egy olyan Afrika-képet, amit a lemezcím nyomán talán a legjobb, ha csak FRIK-nek nevezünk. A tripla FRIK több mint sima zenei album. Inkább egy egész projekt folyamatábrája, lenyomata és teremtménye egyben. A Kisoroszi (Saints and Places) improvizációs játéka az első, romantizáló megközelítés, a Miss Favour tánczenés, garázsrockos és egyéb variációi mondjuk az út, a Nagyoroszi (Bad Nature and Occultism) pedig a megteremtett FRIK-maszk felöltése. Ehhez jön még egy koncertvideó és egy kisfilm, valamint egy multimédiás, interaktív honlap, a dorotafrik.com.

A FRIK kapcsán nehéz is bármilyen kritikát, főleg pontszámos lemezkritikát megfogalmazni, hiszen annyira autonóm referenciákkal dolgozik, és annyifelé nyitott, hogy végső soron bármilyen jó is, a milyenséget egyedül az adja, hogy a Dorota egy szuper zenekarból még jobbá vált – Dorotafrikké, Dorotafrikká.

Elérhető a Bandcampen

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.