„– Menthetetlen – suttogja az orvos, föléje hajolva. – Beszélhet bátran, báróné, a réveteg tekintetű beteg úgysem érti. – Donizetti mereven bámul ki az ablakon. Talán arra a vidám kisfiúra gondol, aki egykor annyiszor szaladgált ezeken az utcákon, vagy arra a gyönyörű fiatalasszonyra, akit az életénél is jobban szeretett, s akit a halál olyan korán ragadott el mellőle? Barátai szüntelenül azon tárgyalnak, mivel vidíthatnák fel a mestert. Tréfákat beszélnek előtte, elmondják napi derűs élményeiket, de Gaetano arca merev és komor. Lelke egy más világban kering. Az ő világában, ahová nem tudnak utánamenni még azok sem, akik szeretik. Nem tudnak nagy titkába belopózni, a mester lelke örökre bezárult előttük. Örökre? A fiatal bárónő leül a zongorához. Hangja nagyon hasonlít Donizetti korán elhalt feleségének, Virginia Vassellinek hangjához, és énekelni kezdi a »Lammermoori Lucia« egyik áriáját. És íme, a körülállók ámulva látják, hogyan színesedik ki a nagy mester arca egykori művének hallatára. A megtört fényű szembe élet, ragyogás költözik, arca egyre pirosabb lesz, és ajka, komor, bánatos ajka, lassan elmosolyodik. Igen. Donizetti ráismert művére. S életének hosszú idő óta ez az első és utolsó mosolya. Mosolyog! – kiáltott túl boldogan a báróné. – Meggyógyult! Meggyógyult! És akkor rémülten látta, hogy a mester nem mozdul többé. Gaetano Donizetti lelke valóban meggyógyult. Meggyógyult és felment a magasságos égbe, hogy ezentúl már odafönt hallgassa tovább a mennyei muzsikát.”
1944-ben, az európai szentimentalizmus közismert tetőpontján ily érzelmes jelenetté fogalmazta Donizetti végóráját életrajzírója, S. Zachár Ilona, Dohnányi Ernő élettársa, majdani felesége és utóbb özvegye. Donizetti, akit zeneszerzői termékenysége és kaptafája okán olykor Dozzinettinek (Tucatkának) gúnyoltak, még a fentebb említett magasságos égből is tovább gyarapította életművét, hiszen több operája posztumusz jutott a közönség elé. Ilyen volt például a még 1841-ben befejezett, de csak 1860-ban bemutatott egyfelvonásos vígopera, a Rita is, amely fölöttébb könnyed hangon tárgyalja a bigámia, valamint a családon belüli erőszak, közelebbről a férj- és asszonyverés témáját. Ez az egyfelvonásos most különleges produkcióban, mint vacsoraopera ígérkezik az operai ínyencek számára: pop-art stílusban, tehetséges fiatal előadókkal a Dunapark Kávéházban (július 13., fél nyolc).
Ezen az estén amúgy messzebb is utazhatunk a különleges eseményekért, hiszen a kismartoni Esterházy-kastély Haydn-termében a nagyszerű René Jacobs a Figaro házassága kivonatával készül (július 13. hét óra). A Veszprémfest pedig összehozza egymással a 15 éves fesztivál történetének operasztárjait: José Curát, Miklósa Erikát, Rost Andreát és Ramón Vargast (História Kert, július 13., kilenc óra).
Csütörtök este viszont még választhatunk hagyományos és hozzánk közel eső szabadtéri programot is: a Concerto Budapest nyáresti sorozatának harmadik programját (Vármegyeháza Díszudvar, július 12., nyolc óra). A főszerep ezúttal a vezénylő és hegedülő Alexander Janiczeknek és Horváth Béla oboásnak jut majd, a középpontban Bach d-moll kettősversenyével.
