Dua Lipa a Sziget nyitónapján: a keményen dolgozó szupersztár

  • -minek-
  • 2022. augusztus 11.

Zene

Azok a tízezrek, akik egy-egy díva hol jobban, hol kevésbé jól koreografált, felépített, majd letáncolt, leénekelt műsorára váltanak jegyet, pontosan erre is számítanak: minden megy óraműszerű pontossággal, rendkívüli precizitással, hibátlan előadásmóddal. 

A három év kihagyás után újrainduló Sziget fesztiválon hagyományosan az első-nulladik napon következik az extra sztárfellépő estéje. Gondoljuk, sokan őriznek egy-egy feledhetetlen emléket mondjuk Prince (és remélhetőleg kevesen egy keserűt Rihanna kiábrándító) szerepléséről. Ha ebben az összevetésben nézzük, akkor Dua Lipa maximálisan igazolta a vele kapcsolatos várakozásokat, tökéletesen prezentálta a saját show-ját, ami több volt, mint egy egyszerű koncert, meg kicsit kevesebb is, de ez már az efféle nagy színpadra belőtt, musical finálénak is beillő performanszok jellegéből is fakad.

Valószínű, hogy azok a tízezrek, akik egy-egy díva hol jobban, hol kevésbé jól koreografált, felépített, majd letáncolt, leénekelt műsorára váltanak jegyet, pontosan erre is számítanak. Minden megy óraműszerű pontossággal, rendkívüli precizitással, hibátlan előadásmóddal (az ebbe belesimuló kísérőzenészek, háttérvokalisták kipipálva – most pláne!). És még mozgásművészetileg is rendben van a dolog, érezhető a megannyi szakember koreográfus, stylist, egyéb léhűtők munkája, a tempó pedig feszített és szinte igazodik a metronómhoz.

Dua Lipába sokat invesztált a popipar, amíg ilyen hibátlanul felépített jelensége lett a kortárs mainstream könnyűzenének, ráadásul számtalan szempont miatt a szerethető sztárok közé tartozik. A koncerten is számos tanújelét adta annak, hogy megmaradt benne az a bájos közvetlenség, ami pályája elején jellemezte és néhol még a hűvös profizmuson is képes átütni. Mindehhez már csak a jellegzetes, karakteres hang szükséges – no, ebben a tekintetben is sokkal többet tud Lipa a versenytársak zöménél. Érzéki mezzoszopránját aligha lehet bárkivel összekeverni – ellentétben pálya- sőt honfitársaival, akik egyentónusukban is leginkább egymásra hasonlítanak.

 
Fotó: CSABA_VAGO / Facebook/Sziget Festival Official

A Szigeten az is bebizonyosodott, hogy két nagylemezre való, saját neve alatt megjelent dalai kifejezetten erős szerzemények (különösen a 2020-as, általunk is méltatott, a szigetes koncert gerincét adó Future Nostalgia dalfüzére), melyek még így egy csokorban előadva is képesek átadni a bennük rejlő energiát. Kissé szervetlenebbnek legfeljebb a kötelező elemek hatnak: persze, le kell adni az egyik olyan kulcsdalt, amivel befutott, bár az adott darabban csak közreműködő volt (Calvin Harris: One Kiss). És persze elhangzik az Elton John-nal közös virtuális duettje (Cold Heart) is – azért annak is van hatása, amikor hirtelen Elton hangja tölti be a nézőteret.

Az sem véletlen, hogy bár az első (zsengének azért nem nevezhető) albumáról csupán két számot énekelt, de közülük az egyik, a kissé sötétebb szinti/wave tónusú (Lipa által gyakorlatilag élőben végigkommentált) Be The One centrális jelentőségű volt.

Amúgy meg amennyit a fülünk megérdemelt, azt megkapta a látványra kiéhezett szemünk is: Dua Lipa ugyanis nem csak az ének, de a táncórákban is jeleskedett, és a body-necc fellépőruha kombinációban előadott mozgásáról aligha tudta bárki levenni a tekintetét. Joggal jegyezték meg mellettem:

olyan volt az egész, mintha videoklipeket állítottak volna színpadra.

Ami annál is inkább magától értetődő, mert a koszovói albán származású énekesnő maga is efféle táncos videókból ismerkedett meg nagy tisztelettel emlegetett előadó elődei munkásságát (egy derekas medley során előkerült még Gwen Stefani Hollaback Girl-je is), és bizony ő maga is efféle színes-szagos zene-tánc összművészeti ujjgyakorlatok révén lett híres.

Azt viszont mindenképpen a javára írhatjuk, hogy nem csupán hallatlan profizmussal, precizitással, egyetlen hallható-látható hiba nélkül adta elő produkcióját (ami azért történeti szempontból nem minden nagyszínpados fellépőről volt elmondható…), de tette mindezt érezhető jó kedvvel. Az okát is elárulta: ez volt a végtelen hosszúságú Future Nostalgia Tour utolsó európai állomása (előtte hat nappal abban a városban lépett fel, ahol felnőtt: Pristinában) és most pár hetet szusszanhat.

A másfél tucatnyi, egy lendülettel, szinte megállás nélkül lejátszott-leénekelt, zömmel keserédes tónusú, nosztalgikusan is modern diszkószám (az extra hosszú verzióban előadott Physical-tól a záró Don’t Start Now-ig) nyomán senkiben sem maradt sem kérdőjel, sem hiányérzet.

Egy ilyen kerek és kompakt produkció után senkinek sem jut eszébe ráadást kérni, az irtózatos (és idővel fullasztó porfelhőt felverő) tömeg elégedetten, némi tolongás kíséretében vonul dolgára, abban a tudatban, hogy végre láthatta, ahogy életre kel az óramű.

Olvassák el az e heti nyomtatott Narancs címlapsztoriját is, amely Dua Lipa meseszerű karrierjével foglalkozik: 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk