"Menő volt basszusgitárosnak lenni" – Duff McKagan rocksztár

  • Soós Tamás
  • 2014. január 3.

Zene

Duff McKagan 1994. május 10-e óta nem az a tipikus rocksztár. Miután majdnem belehalt a rock 'n' rollba, átgondolta életét, egyetemre ment, majd pár évvel később kilépett a Guns N' Rosesból. A kollégáival (Slashsel és Matt Sorummal) alapított Velvet Revolver mellett számtalan formációban megfordult, saját zenekarában (Loaded) énekesként és gitárosként nyomul, szabad óráiban pedig újságot ír. Legutóbb régi seattle-i cimboráival grundolt zenekart: a Walking Papersben Jeff Angell-lel és Benjamin Andersonnal (The Missionary Position), valamint Barrett Martinnal (Screaming Trees) penget.

false

Magyar Narancs: Az egyik cikkedben azt tanácsoltad a zenészeknek: olvassanak a turnékon, hogy a hosszú utazás során a fingós vicceken kívül is legyen téma. A mostani turnén mit olvasol?

Duff McKagan: A Worse Than Slaveryt David M. Oshinskytól. A rabszolgaság utáni Amerikáról szól. Láttad a Bilincs és mosoly című filmet? Ugyanaz a téma: a felszabadított rabszolgák farmokon robotoltak tovább, elcseszett egy rendszer volt. Elképesztő kutatás és munka áll mögötte, letehetetlen olvasmány. Nem túl felemelő könyv egy rockturnéra, de lebilincselő és sötét a téma.

MN: Jelenleg a Walking Papers nevű új bandátokkal turnézol Európában. Milyen érzés 49 évesen megint nulláról elindítani egy zenekart?

DM: (nevet) Nem egészen így tekintek rá, mivel régi barátokról van szó. Nem agyaltam azon, hogy új bandát kéne alapítani, csupán hozzájuk csapódtam, játszottam a lemezen, a koncerteken. Nagyon természetes folyamat volt. Jó koncertek, jó turnék jó bandákkal: amíg ez így megy, és az energia is a helyén van, addig én is játszom.

MN: A Walking Papers jóval bluesosabb, mint a többi bandád. Mennyire tudsz azonosulni ezzel a zenével?

DM: Jeffet régóta ismerem személyesen is. Messzire nyúlik a történetünk: amikor a Velvet Revolver indult, ő volt az egyik első srác, akit be akartam venni. Mindig is szerettem volna játszani vele, és nagyon megtisztelő, hogy ez végre összejött. Jeff nagyon érdekes és mély személyiség; rajongok a történetmesélős, földközeli dalszövegeiért is.

MN: Másfajta játékstílust igényel tőled ez a banda?

DM: Már vagy száz koncertet lenyomtunk együtt, de még mindig próbálok rájönni, hogyan is kéne játszanom. A gitártechnikusunk is megjegyezte, hogy másképp játszom ezen a turnén, de ennek így kell lennie, hiszen a stílus is más. A Walking Papersben el kell sajátítanom különböző műfajokat, és ez jobb basszusgitárossá tehet. Még nem tartok ott, de sokat fejlődtem, mióta Martinnal játszom. Elképesztő dobos, egy külön állatfaj.

MN: Az utóbbi időben újra elkezdtél gyakorolni a basszusgitárodon, még leckéket is vettél. Hogyan hatott ez a játékodra?

DM: Szeretek gitározni és énekelni, így eszembe sem jutott, hogy ennyire hiányolni fogom a basszusgitárt. Amikor Jeff Angell felhívott, hogy játsszak pár dalban, rögtön ugrottam, mivel így újra lehetőségem nyílt basszusozni. Nem hanyagoltam amúgy olyan sokáig a basszusgitárt, csak hiányzott, hogy egy zenekarban, harapósan játszhassak rajta.

MN: Sok fiatalnak nem a basszusgitár az első választása, amikor zenélni kezd. Te hogy kötöttél ki ennél a hangszernél?

DM: Amikor Seattle-ből Los Angelesbe költöztem, eladtam a dobcájgomat, mert kellett a pénz az utazáshoz. Nem tudtam, mihez fogok kezdeni, de az volt a tervem, hogy mind a három hangszeren (dob, gitár, basszusgitár) ugyanolyan szinten játszom majd. Vittem is magammal egy gitárt és egy basszusgitárt. De a rendőrség lefoglalta a gitáromat, mert kiderült, hogy lopott volt. Úgyhogy ott álltam egyedül L. A.-ben egy szál basszusgitárral. Gondoltam, akkor ezen fogok játszani. Akkoriban még menő volt basszusgitárosnak lenni egy bandában. Rohadt jó basszgitárosok játszottak abban az időben - Barry Adamson, Paul Simonon, John Paul Jones -, én pedig róluk mintáztam a stílusomat.

MN: A Kings of Chaos nevű koncertbandában igazi idolokkal játszol: Glenn Hughesszal, Steve Stevensszel, Joe Elliott-tal és a Velvet Revolver-es srácokkal. Hughes szerint saját számokat is fogtok írni.

DM: Nagyon király az a banda. Itt csak penge játékosok vannak, úgyhogy végig a legjobbat kell nyújtanod. Mindenki megcsinálja a házi feladatát, mielőtt lejön próbálni. Hogy lesznek-e új dalok, azt nem tudom. Simán össze tudnánk hozni, bár egyelőre nincs semmi konkrét terv. De Glenn tudja: ha ő énekel, én játszom rajta.

MN: A Velvet Revolver viszont már jó ideje nem üzemel. Zavar még, hogy Scott Weiland 2008-as távozása óta nincs énekesetek?

DM: Nem aggódom emiatt. Amikor nemrég újra együtt játszottunk (a zenekar 2012-ben összeállt egy jótékonysági koncertre - S. T.), akkor ismét látnom kellett, hogy milyen király is ez a banda. Azt kívántam, bárcsak megint nekiállnánk, és keresnénk egy énekest. Slash, Matt és én nem játszottunk együtt élőben a késő 90-es években. Nem akartuk, hogy a Guns N' Roseshoz hasonlítsanak minket. Ha összeállunk, az szóljon nagyot. Ekkor találtunk rá Scottra, és ezzel kiléptünk a Guns árnyékából. Az új elképzeléseinkkel bizonyítottuk, hogy el tudunk szakadni a GNR névtől. Értékes felismerés volt. Mindenki megbánt dolgokat, de nem sajnálom, hogy abban a zenekarban játszottam. Ami Scott-tal történt, megtörtént, én nem tehettem semmit, hogy megállítsam. Abban a zenekarban ő volt a legjobb bandatag, akivel játszhattam. (A zenekar többi tagjától elhidegült Weilandot elsősorban drogproblémái miatt rakták ki a VR-ból - S. T.)

MN: Tavaly beiktatták a Guns N' Rosest a Rock and Roll Hall of Fame-be, de Axl Rose és Izzy Stradlin nem jelent meg. Te hogyan élted meg a ceremóniát?

DM: Amikor neveztek minket, több százezer ember írt nekem. Akkor jöttem rá, hogy ez nem rólam szól, hanem a rajongókról. 'k maguknak örülnek, hogy mi bejutottunk. Én is nagyon izgatott voltam, amikor a Stoogest beválogatták, mert ez igazolta az értékrendszeremet. A mi jelölésünkkel pedig a GNR-rajongókat ismerték el. Ezért úgy döntöttem, mindenképp elmegyek. Nem számít, hogy ki jön el és ki nem, és miért vagy miért nem. Mindannyian tudjuk, hogy ez az egész Hall of Fame egy kommersz gyökérség, de nem is azért mentem, hogy benne legyek a tévében. Hanem kizárólag a rajongók miatt.

MN: Zavar, ha az emberek a mai napig is úgy tekintenek rád, mint a Guns N' Roses basszusgitárosára?

DM: Nem, mivel az voltam. És büszke vagyok rá. Több vagyok ennél, de ez is hozzám tartozik, az identitásom része.

MN: 2011-ben jelent meg az önéletrajzod, az It's So Easy and Other Lies, amiből most dokumentumfilm készül.

DM: Könyvmoly vagyok, rendszeresen járok felolvasásokra. Úgyhogy kitaláltam ezt a könyvshow-t - egy zenés előadást a könyv köré -, amit lefilmeztünk. Nehéz elmagyarázni, hogy mi is ez, de ha megnézed, akkor meglesz az ahaélményed. Alapvetően el akartunk szakadni a sztenderd dokumentumfilmes stílustól. Lehet, hogy lesz pár interjú, de szeretnék például rajzfilmbetéteket is belerakni.

MN: Ha játékfilmet forgatnának az életedről, ki játszana téged?

DM: Brad Pitt. Mindenki őt mondaná az én koromban, nem?

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.