Egy szomorú hely reménytelen öregeknek - a hazugságot nem ismerõk bolygóján a szociális otthont hívják így, a Coke-ot hizlaló cukros vízként reklámozzák, a mozikban pedig csupa igaz történetet vetítenek, például egy decens úr mesél a villa feltalálásáról. Ricky Gervais hangja hamar eligazít helytörténetileg: a neves angol komédiás gyorsan leszólja a fõcím elõtti céges feliratokat, mondván, ezeket úgysem olvassa az égvilágon senki, majd elmeséli, hogy az általa játszott szerencsétlent egy olyan világban láthatjuk szerencsétlenkedni, melynek lakói természetüknél fogva nem ismerik a hazugságot, az igazmondásra viszont leküzdhetetlen hajlamuk van. Ebbõl egy sor igazmondós geg következik, a Futottak még-beli lúzerségét újrahasznosító Gervais pedig mindenkitõl kénytelen elszenvedni a rá nézve nem túl hízelgõ igazságot, mígnem egy keserv ihlette pillanatban fel nem találja a hazugságot. Ebbõl egy sor hazugságmondós poén következik, melyek csúcspéldánya, amikor hõsünk merõ emberbaráti szeretetbõl kitalálja a mennyországot, de a privát használatra szánt fikció mint szellem a palackból huss, kiszabadul, és innentõl Gervais lesz a népek összekötõje "a fickóval, aki az egekben lakik". Hogy 1 gervais hány pythont ér, nos, még nem eldöntött, de semmi kétség, az eredmény csak kedvezõ lehet rá nézve, mert a poénok jók, a haverelhelyezés (Ed Norton, Philip Seymour Hoffman) is rendben, de a játékfilmek eleje-közepe-vége macerájából csak egy szellemes középrész valósult meg. Igaz, sokan egy életre ki lennének segítve ennyivel.
Forgalmazza a Universal
*** + fél
