E hangversenyek a keleti blokk hangulatjavító eseményeként kaptak helyet életünkben. Bizton számíthattunk rá minden évben, akár a Mikulás elõtti napokban a boltokba kerülõ narancsra és földimogyoróra. Január elsején menetrendszerû pontossággal meg is jelent az állami televízió egyetlen csatornájának mûsorán. S a hatásmechanizmus is hasonló volt, mint az évente egyszer felbukkanó déligyümölcsöké. Bizonyította, hogy a Duna szürkébbik szakaszán is lehet napfényrõl, derûrõl, zaccmentes habos kávéról álmodni.
Tizenöt év alatt sokat fordult a világ. A mulatós mûsorok és valóságshow-k régen lenyomták a magas kultúrát, és a nyugat-európai (ár)színvonalú pezsgõktõl kába tévénézõ már azon sem csodálkozik, ha egy-egy fehérnép is feltûnik a zenekar majd százötven évig csak férfiakból álló sorai közt. Az újévi koncert már régen elvesztette másodlagos jelentését, s megmaradt annak, ami eredetileg is volt: a világ egyik legjobb zenekarának legnézettebb matinémûsora. A nyilván nem véletlenül karácsonyra kiadott két DVD a Clemens Krauss által 1939 decemberében elindított hagyomány (talán) legkiemelkedõbb két karnagyának felvételeit tartalmazza. Tudnunk kell, hogy maga a mûfaj a bécsi kávéházakból került a legrangosabb hangversenytermek pódiumára. A 19. századi tánc- és szórakoztató zene kialakításában id. Johann Strauss alaposan kivette a részét. Utódai - köztük a leghíresebb: ifj. Johann Strauss - egészen 1969-ig tartották kézben a Strauss Zenekar irányítását, így is megõrizve azt a hagyományt, amit utánozni ugyan lehet, de nem nagyon érdemes.
Willi Boskovsky
Az elsõ (dupla) DVD-n Willi Boskovsky viszi a prímet, aki éppen Eduard Leopold Marie Strauss kezébõl vette át egykoron a pálcát. A neve ellenére tõsgyökeres osztrák pályája hegedûmûvészként indult, s nem is rosszul. Alig 17 évesen már az igen rangos Fritz Kreisler hegedûverseny gyõztesének mondhatta magát. Kapcsolata a Bécsi Filharmonikusokkal is a zenekari árok utolsó tuttista székébõl indult 1932-ben, hogy elõbb szólamvezetõ, késõbb koncertmester, majd az újévi hangversenyek állandó karmestere váljék belõle. Kereken 25 alkalommal prezentálta az ünnepi eseményt a Musikverein virágba borított aranytermében. Az elsõ lemez az 1974-es hangverseny anyagát tartalmazza. A hetvenéves Boskov-sky hegedûvel a kezében (Stehgeiger) irányítja a zenekart. Karmester és zenekara hihetetlen módon ismerik egymást. A hangulat gemütlich, a megszólalás mégis precíz, a végtelenségig kidolgozott. A Bécsi Filharmonikusok egész egyszerûen zenélnek. Mert jólesik nekik. S ettõl persze jólesik a nézõnek/hallgatónak is. A (kötelezõ) ráadásokkal együtt kiválogatott 13, illetve a második lemezen az archívumokból összeszedett 19 szám inkább a rövidebb polkákat részesíti elõnyben, mint a kissé hosszadalmas keringõfüzéreket. Igaz, ezekben a rövid remekmûvekben több lehetõség is van a humor vizuális megjelenítésére, mint a báli hangulatot árasztó és persze balettel bõven megspékelt valcerekben. Nekem kicsit sok is az egy hangversenyre (DVD-re) jutó jópofizás, az ütõsök "szellemeskedése". Van fütyülés, robbantás, banditák és élõ kismalac, ez utóbbi a Cigánybáró megszólalásakor. A kiadványt - komolyzenei DVD-knél szokatlan módon - a legendás karmester életérõl szóló rövid bónusz track is kiegészíti. Bár a mûsor részben azonos, mégis teljesen más élményt nyújt az 1992-es újévi koncert felvétele. A huszadik század karmestertörténetének minden bizonnyal legextravagánsabb alakja,
Carlos Kleiber
összesen kétszer vállalta el a nagy esemény dirigálását. Minimális mozgása ellenére kisugárzása a karosszékig ér. Pálcát tartó jobb kezét alig-alig emeli fel. S ha mégis, többnyire csak tempóváltásokat ad meg hihetetlen egyszerûséggel, az eredményt hallgatva tökéletesen hatásosan. Aztán csak áll, és hallgatja a zenekart. "Hát igen, így kell ezt játszani!" - sugallja a tekintete, és esze ágában sincs önmagát, a sztárkarmestert elõtérbe tolni. Ahogy a Windsori víg nõk nyitányban a bal tenyerével szó szerint "életre simogatja" a zenét, vagy ahogyan a Cigánybáróban új lendületet vesz, azt tanítani sem érdemes. Utánozha-tatlan. Ebben a kiadványban több energiát fordítottak a technikai részletekre. A hangélményt tovább fokozták az 5.1-es surrounddal, így aki megteheti, akár a hangverseny helyszínére is képzelheti magát. A képi megvalósítás szempontjából is két különbözõ világot láthatunk. Boskovsky felvételén a közvetítõk a hangversenyhangulat megteremtésére helyezték a hangsúlyt, míg a másikon - kihasználva, hogy Kleibert nem takarja a kottatartó - inkább a karmesterre koncentráltak.
- té. pé -
Universal/Deutsche Grammo-phon, 2004
