Figyelni a tányércsörgésre

A klubtulajdonosok szerint egyértelmű tendencia az utóbbi években, hogy bővült az estéjüket dzsessznek szentelők köre. A nívós koncertek - hála többek között a MűPa, a Gödör, a Trafó, a Raiffeisen Jazzklub és az A38 áldásos tevékenységének - és fesztiválok mellett a közelmúltban megnyílt Take 5 és Budapest Jazz Club sem tett rosszat a műfajnak. "Magyarországon a dzsesszkluboknak nem volt hagyománya - halljuk Székely Mártontól, a decemberben megnyílt Take 5 tulajdonosától -, leszámítva a hetvenes-nyolcvanas évek füstös egyetemi klubjait." A rendszerváltás előtt nemcsak Pesten, vidéken is jól futott a dzsessz, főként a kultúrházaknak és az állami támogatásoknak köszönhetően, míg az utána következő években egyértelmű hanyatlás következett.

A decemberben startolt Take 5 világszínvonalú dzsesszkocsmát és laza eleganciát ígér - terméskővel borított, kettéosztott tágas pinceterében nemcsak profi hangzásra és minőségi elszívórendszerre számíthatunk, de arra is, hogy nem rúgnak ki bennünket az utolsó akkord után. "Sokan meg vannak lepődve, amikor marasztaljuk és nem kitessékeljük őket - így Székely -, ami nem csoda, hisz nem ez a bevett gyakorlat. Az volt a koncepcióm, hogy van egy piaci űr, mert nincs emberközeli dzesszklub, másrészt, mivel romkocsmából jövök (a Kuplung tulajdonosa is - a szerk.), olyan műfajt kerestem magamnak, amire hosszú távon lehet építeni." Kétségtelen, kevés barátságosabb, ugyanakkor túlfűtöttebb alagsori helyszínt ismerünk: itt nincs több méter magas színpad, sem "face control", sem sokezres vacsoraszámla. Ugyanakkor a Take 5 havi másfél millió forintos deficiteket könyvel el a nyitás óta, így marad a realitás, miszerint nyitni kell a határstílusok felé, mert hiába a 110 élő koncert és hiába lógnak fürtökben a tehetséges dzsesszzenészek, a szakma elismerése kevés ahhoz, hogy megtöltse a helyet. Székely úgy látja, a bajok forrása a promóció hiánya mellett egyrészt az, hogy a zenészek nincsenek kitéve a piacnak, azaz mindenképp elkérik a gázsit, függetlenül attól, hogy mennyi embert vonzanak, másrészt elfelejtik, hogy nem egy láthatatlan üvegfal mögött állnak, hanem élő produktumok, a közönség pedig szomjazza a kontaktust, a kikacsintást, az átvezető kiszólásokat.

Szinte egy időben debütáltak, a Nemzeti Múzeum tőszomszédságában lévő Budapest Jazz Club mégsem említhető egy lapon a Take 5-val, a klub ugyanis az egykori Hadik-palota felső szintjét foglalja el, és ezzel egyértelműen kivívja az arisztokratikus jelzőt. Már a felfelé vezető impozáns lépcsősor is megilletődésre késztet, itt illik megjelenni és illik viselkedni, még szerencse, hogy a dzsessz befűti a stukkókkal, kandallókkal és tükrökkel díszített teret. A 280 férőhelyes koncertteremben aztán felengedünk a meleg árnyalatok, a bordó, földig érő függönyök, a kivetítő és nem utolsósorban egy új Steinway zongora hatására. Megbocsátunk a kezdeti zavarért, és hiszünk Susszer Zoltánnak, a klub egyik tulajdonosának, aki úgy véli, nem lehet külső esztétikai kritériumokat megadni, már ami egy dzsesszklub belsőépítészeti megoldásait illeti, sokkal fontosabb feltétel, hogy folyamatosan és magas minőségben szóljon a dzsessz - és itt a hét majd' minden napján szól (vasárnaponként komolyzenei kitérőket tesznek). A klubot üzemeltető zrt. mögött egy baráti társaság áll, amelynek tagjai saját cégeikből vonták el a tőkét - sokkal inkább azért, hogy szenvedélyüknek, mintsem a profitnak hódoljanak. "A Kossuth Klubbal tíz évre kötöttünk helyhasználatot biztosító megállapodást (ez idáig csak az egyesület használta ezeket a helyiségeket - a szerk.) - avat a részletekbe Susszer -, és a dzsesszklub mellett egy kávézó is működik a földszinten, illetve a teraszon." A zártkörűen működő részvénytársasági formát egy más területen tervezett tevékenység, a műsorszórás indokolta - tudjuk meg - , másrészt bőven fektettek be annyi pénzt a helybe, ami meghaladta a zrt.-alakítás minimumát. "Erőteljesen szorgalmaztam - folytatja Susszer -, hogy álljunk azok mellé, akiket még nem ismer a közönség, ezért minden héten két nap a Zeneakadémia tehetséges dzsessz szakos növendékeié." Balázs Elemér a magyar dzsesszélet oszlopos tagjaként nem csak a fiatalok miatt üdvözli a bővülő klubrepertoárt: "Az új helyek nagyon jót tettek a magyar dzsesszéletnek, hiánypótlóak, és amellett, hogy lehetőséget adnak az új generációnak, tökéletes miliőt teremtenek ahhoz, hogy egy komoly koncert előtt kipróbáljuk magunkat, teszteljük a közönséget." Az adományként is felfogható befektetésből valószínűleg itt sem egykönnyen gazdagodnak meg a fiúk, a tulajdonosok havonta nagyjából egymilliót buknak a klubon, de Susszer megnyugtat minket: hosszú távra terveznek, és bíznak benne, hogy mind magán-, mind pályázati tőkéből megoldják a finanszírozást - sőt, úgy gondolják, hogy "egy kevés pozitív élmény hiányzik csak ahhoz, hogy még többet tegyünk bele".

Duna-panoráma, csillagok

Ez idáig nem ejtettünk szót a vájtfülű külföldi vendégekben rejlő perspektíváról. A Vigadó térrel szemközt horgonyzó Columbus állóhajó Jazzklubját mintha csak nekik találták volna ki: kitűnő konyha és minőségi dzsessz, hovatovább igéző panoráma a Budai várra. "Az lenne a cél - erősíti meg feltételezésünket Horváth Kornél, aki maga is tagja a klubot létrehozó Jazzművészek Társaságának -, hogy minél inkább ide vonzzuk a turistákat, mert a Columbus direkt erre van kitalálva." A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának 12 millió forintos támogatásával 2005-ben megszületett klub eleve számolt a vacsorázni vágyó külföldiekkel - a magyaroknak ugyanis picit drága a hely, még annak ellenére is, hogy a koncertért cserébe 20 százalékkal olcsóbb az étlap. A hajón korán, már nyolc órakor elkezdődik a koncert - a lakók miatt ugyanis tíz után nem ajánlatos hangoskodni -, így a vendégek már héttől szállingóznak vacsorázni, amit persze a zene alatt is folytathatnak, bár azért nem árt figyelni a tányércsörgésre. "Nyár végére több mint 750 koncerten leszünk túl - halljuk Horváth Kornéltól -, ami azért lényeges, mert a hajó a magyar dzsesszzenészek helye és műhelye is egyben, ahol új dolgokat lehet kipróbálni, úgynevezett bejátszókoncerteket lehet tartani. Jelenleg havonta átlagban tizenöt koncert van, míg kezdetben majdnem naponta volt, de most ott tartunk, hogy ennyi a keret, amit a Columbus hajó menedzsmentje teremt meg, állami támogatás nélkül."

A hajón egy este költségvetése nagyságrendben 100-120 ezer forintot taksál, ám a zenészek honoráriuma nem éri el a húszezret, sőt inkább a tízhez közelít. A Take 5-ban nagyjából 70 ezer forintot visz el egy trió felléptetése hangosítással és szállítással együtt, így nagyjából 15 ezer a fejenkénti gázsi, amit Székely Márton egyszerűen "éhbérnek" titulál. Susszer Zoltán a felső határt - ami azért ritka - 30 ezer forintra teszi, de átlagban inkább tízezerrel számolnak, míg a Jazz Gardenben körülbelül hétezer forintot tudnak egy-egy zenésznek adni. Természetesen egészen más összegekről beszélünk, ha külföldi fellépőkről van szó, de ott is van különbség aközött, hogy klubban (megközelítőleg 5000 dollárt kér el egy világsztár) vagy fesztiválon (itt már nem ritka az előbbi ötszöröse sem) lép fel az illető.

Az immár tíz éve működő Jazz Garden - ha megszorításokkal is - töretlenül része a budapesti dzsesszéletnek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy évek óta elnyeri (tavaly a Columbus Jazzklubbal) a külföldieknek szánt "Best of Budapest" lista legjobb élő zenés helyének díját. A nyáresti kerthelyiség illúzióját keltő termekben még azt is elfelejtjük, hogy pincében vagyunk, felettünk a csillagos ég, azaz 620 kis égő, jobbunkon eredeti agárdi fák fénylő gömböcskékkel, és amerre a szem ellát, uralkodik a kovácsoltvas. "Egy igazi dzsesszklubnak ne legyen pubjellege és ne heti egy nap teljen a dzsessz jegyében - véli Bíró István, aki nyolc éve vezeti a helyet -, a legfontosabb kritérium mégis az, hogy nagyon szeresd a dzsesszt és a zenészeket, mert mind a közönség, mind a zenészek különleges bánásmódot igényelnek." A Jazz Garden arról is híres, hogy itt a leghosz-szabbak a koncertek: este fél tíztől egészen éjjel fél egyig tartanak. A vendéglátás kitüntetett szerepet kap, viszont gondolnak a törzsvendégekre is, akik az úgynevezett klubétlapból választhatnak jutányos áron. "Hétfőnként idestova hat éve tipikus dzsesszklubbá változik a hely - büszkélkedik Bíró -, tíz-tizenöt állandó zenésszel, akik váltják egymást, de az sem ritka, hogy mindnyájan megjelennek." A többi napon a populárisabb dzsesszé a terep, mert az improvizációs dzsessz - és ez a megállapítás a többi helyre is áll - nehezebben fogyasztható és "értékesíthető".

A fentiektől teljesen eltérő üzletpolitikát valló Nyitott Műhelybe szó szerint "betört a művészet az ajtón" - ahogy azt Finta László, a hely egyszemélyes mindenese meséli. Finta eredetileg bőrműves lenne, de az elmúlt évben már egyáltalán nem jutott ideje a mesterségére, a közös akarásból született, lakásból kialakított nonprofit klub ugyanis beszippantotta őt. A Harmónia Jazzműhely égisze alatt hetente kétszer van dzsessz, 1200 forintos ajánlott belépővel, visszatérő vendégekkel és zenészekkel. Mindenhol könyvek (a bejáratnál külön az ingyen elvihetők) és képek, eklektikus berendezés, összehordott bútorokkal és régi szőnyegekkel, jellegzetes illat, fiatalok és idősek vegyesen - otthon vagyunk, pedig még meg sem érkeztünk. "Elveszett a gombom és meglett, és még cérnát és tűt is találtunk a felvarráshoz" - olvassuk a vendégkönyvben, miközben Balázs Elemérék Groupja ünnepli nyárideje utolsó helyi koncertjét, idén ugyanis ők a hely állandó zenekara. "A Nyitott Műhely a szívem csücske - mondja Balázs Elemér -, itt játszom a legszívesebben és a legrendszeresebben, mert aki itt van, tényleg szereti a kultúrát és a művészetet." Élénkül a zene, heten tesznek érte egyszerre, a dobszólót Elemér az elviselhetetlenségig űzi, aztán rázendítenek - mi meg víg kedéllyel előrenézünk.