E la nave va... - Hamvai Kornél: Castel Felice (színház)

  • Csáki Judit
  • 2006. január 5.

Zene

"Vegyél néhány embert, találj ki egy helyet, ahol egymáshoz sodródhatnak - aztán beszéltesd őket, a többi megy magától." Ez viszonylag stabil és működőképes drámaírói recept, benne is van az amerikai kurzusok könyveinek első fejezetében; de ennél erősebb érv, hogy benne van a drámairodalom túlnyomónak mondható részében, jóban-rosszban.

"Vegyél néhány embert, találj ki egy helyet, ahol egymáshoz sodródhatnak - aztán beszéltesd őket, a többi megy magától." Ez viszonylag stabil és működőképes drámaírói recept, benne is van az amerikai kurzusok könyveinek első fejezetében; de ennél erősebb érv, hogy benne van a drámairodalom túlnyomónak mondható részében, jóban-rosszban.

Hamvai Kornél ráadásul színházi típusú drámaíró, azaz jól ismeri a papírtól (képernyőtől) a deszkákig vezető utat, tud életes-sorsos figurákat teremteni, jó dialógust ír, jó a ritmusérzéke - szóval érzi a színházat. Van neki szakértelme, skillje - és tehetsége is.

A Castel Felice című darabjában nyolc embert vett, egy hajón terelte össze őket, ráadásul azonos helyzetben: a hazájukat hagyják el mind, végérvényesen. Ezt aztán kipányvázta a történelemhez: 1958-ban, két évvel a forradalom után vagyunk, a kicsit spétesek mentek ekkor, jobb élet reményében vagy egzisztenciális kényszerből. Akinek valamiért menekülnie kellett, az menekült korábban.

Van mit eljátszani. Nyolcuk közül egy idős házaspár van, a többiek mind egyedül vágnak neki Ausztráliának. Hozzák a sorsukat - bár otthon hagynák szívesen - és a reményeiket. Jól vannak összeválogatva. Az idős házaspár a legjobb - igaz, amikor a tabló krimibe fordul, az őket érinti a legkevésbé, és ez jót tesz nekik. Csomós Mari és Bálint András nagyfokú lélektani hitelességgel, gazdagon ábrázolja összetartozás és részvétlenség szimbiózisát, azt is, miért menne az asszony és maradna a férfi; tétje persze ennek a dilemmának már nincsen, borongós árnyalata van: az Öregember alighanem bele fog halni. Övék a legjobb alakítás.

Horgas Péter díszlete hajót utánoz - ezzel szigorú szerzői utasítást követ. Lehetséges, hogy Hamvai - és nyomában Valló Péter rendező, az ő nyomában meg a színészcsapat - ezzel indul el befelé abba a rengetegbe, ahonnan nem tud kikeveredni. Az ízig-vérig

realista történet

- amely a darab második részében (egy ígéretes, de sokszor megtorpanó első rész után) bontakozik ki, és nagyjából arról szól, hogy az egyik rokonszenves alak, a Férfi, aki őszinte szerelembe látszik bonyolódni a szintén rokonszenves Nővel, valóban gyilkos volt-e 1945 után, valóban részt vett-e egy harmadik szereplő, az Ausztráliába újraházasodni induló Hölgy férjének brutális politikai megölésében - ebben a díszletben földhözragadttá válik, elnyomja az egyes figurák belső drámáját, s még homályba is fúl. A szerző alighanem úgy gondolta: a hajón utazó társaság együtt és egyenként nem elégséges színházi anyag, ezért megfejelte egy sztorival. Ennek konkrét tétjét és kimenetelének fontosságát erősen csökkenti az alaphelyzet; és fordítva: ez a kinyomozhatatlan történet elnyomja az alaphelyzet finoman izgalmas drámaiságát.

Magyar (a színpadon Szemüveges névre hallgat) és Vándor egy-egy markáns karakter: Szombathy Gyula indulatos, érzelmes, fortyogó és elesett alakot játszik - nem is éri el úti célját: belekallódik a tengerbe. Vándor elsősorban is titokzatos; Márton András visszafogott és homályos játékkal kelti életre világméretű hontalanságát, művelt rezonőrségét, szenvtelen jelenlétét - a veszedelmes, az ördögi hiányzik belőle. A Szépség - aki hírnévről álmodik, holott valószínűleg csak eladták külföldre - ostoba és érzéketlen; Marjai Virág klisékből dolgozik. Az egyik legrétegzettebb figura a Hölgy lehetne - hiszen Kováts Adél nagy empátiával hozza a sorsát és halovány reményeit -, de a krimi szál egyik mozgatójaként (az ő férjét gyilkolták meg) szükségképpen elsápad a levelezés útján összehozott új élet izgalma, csak a félelem marad.

A Férfi és a Nő szerelme két magányos, sok kudarcból még egyszer felállni próbáló ember tán utolsó kísérlete. A Férfira vetülő gyanú, a Nőben egyre hízó bizalmatlanság persze újabb kudarcot hoz, s az ekkor már "sültrealista" előadásban lélektani kacskaringókon billegő alakítások valóságos akadályfutások. Szervét Tibor parádésan megrajzolt menekülője

fokról fokra fedi föl

rettenetes múltját, reflektáltsága nem hagy kétséget afelől, hogy igazat mond. Mindazonáltal többen - köztük éppen a szerelmes Nő - mégsem hisznek neki (ezt Szávai Viktóriának nehezére is esik eljátszani; sokkal jobb, amikor a tétován reménykedő, ugyanakkor borongósan rezignált nőt játssza). Szervét mélyen kidolgozta saját figuráját - az ingatag erkölcsi elvekkel élő, a körülmények hatására akár árulásra is kapható pasast, aki mindazonáltal föltehetően nem gyilkolt, noha ez csekély mértékben enyhíti bűneit. E bűnöket azonban - épp a Castel Felice fedélzetén - maga mögött készül hagyni; egy új élet: ennek reménye ébreszti szerelemre a Nő iránt. Két dráma ez, és egyik sem futhatja ki a legjobb formáját.

Sorstöredékeket, baljós árnyékkal fedett reményeket visz Ausztráliába a Radnóti Színházban a Castel Felice. És a hajó megyÉ - az előadás alig mozdul.

Radnóti Színház, 2005. december 18.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.