Győr, 2001. április 27-május 5.
- Olyan fesztivált szeretnénk - véli Hartyándi Jenő fesztigazgató -, ahol nem az egzotikum, a trükk játssza a főszerepet, hanem az eredeti, a friss, az életteli szemlélet.
Valóságos és virtuális Jenő úr, aki többek közt arról ismerhető fel a forgatagban, hogy mindenkire türelmes megbocsátással mosolyog fonott szakálla fölött, ehhez még hozzáteszi:
- Határhelyzetünk lehetőséget biztosít arra, hogy immár több mint tíz éve közvetítsünk az egymástól meglehetősen elzárt kelet- és nyugat-európai régió művészeti mozgásai között. Célunk nem az egységesítés, hanem sokkal inkább a helyi értékek, sajátosságok bemutatása. Kelet meg Nyugat határán, az egykori politikai, illetve a legújabb kori kulturális és gazdasági vasfüggöny keleti végvárában megkíséreljük felmutatni a jelenkori filmes népvándorlás eredményeit, egyéb vizuális előadások, népzenei, improvizatív és alternatív koncertek kíséretében. Mindenképp előnyben részesítjük a hagyományos forgalmazási struktúrából kiszorult, moziban és televízióban ritkán látott műfajokat.
- Például?
- Például az olyan dokumentumfilmet, amely a fesztivál szellemiségéhez különösen közel áll.
- Melyik az?
- Elsősorban az a doku áll közel, amely a verbalitás helyett a képi megvalósításra helyezi a hangsúlyt.
- Más filmek? Például a zenei?
- A zenei témájúak közül a jazz, a kortárs és az archaikus népzenei, valamint az etnikai alapú kortárs improvizatív zenével foglalkozó vagy azt kreatívan felhasználó alkotások, a táncon vagy mozgáson alapuló filmek, meg az animációsak, a művészi tartalommal bíró erotikus filmek, illetve a különféle vizuális kultúrákat párhuzamba állítók részesülnek előnyben.
- Értem. Köszönöm szépen.
- Nincs mit.
- Kiszállás, Mediawave! (Mi?!)
Big Lucky Carter
Messziről is nagynak tűnik. Szép szál, fekete bőrű ember, fehér gitárral. Big Lucky Carter Memphisből, Mr. Blues Győrben. Valami baj van az egyik lábával. Kőrösi Zoltán mellett a másik döntőbíró kolléga az ún. mejnsztrím programban, a híres-neves Tolnai Ottó diszkréten kifaggatja, faggatása nyomán megtudja, hogy a jó öreg Lucky (nyolcvanvalahány éves) térde egy új táncfigura begyakorlása közben ment ki a helyéből hat évvel ezelőtt. Valamelyik szabad pillanatában a szimpatikus győri kísérőlányok elvitték Big Lucky bácsit a gyógyvízbe (máddi vóterszbe). T. Ottó aggodalmát fejezte ki, nehogy ott a Lucky bá´ véletlenül megfulladjon. Nem fullad, mondták a lányok, leér a lába. (Anekdota gyorsan születik bármiből.)
Big Lucky Carter amúgy prímán viseli a győri gyűrődést, nem aggasztja különösebben a kekszgyár sorsa (vélhetően nem is mesélt róla neki senki). Big Lucky Carter azok közé tartozik, akik őszintén tudják élvezni mások muzsikáját is, így éjszakákat átvirraszt, zenél, amint alkalma adódik. Szereti a Balogh Kálmánt meg a Dresch Misit, igazi jóember. Fehér gitárjával, finom, harsánynak egyáltalán nem nevezhető játékával memphisi Big Lucky Carter beleblúzolja magát a Mediawave történetébe.
Egy néger gentleman, lenyűgöző ingkollekcióval, szerintem nyolcvanhatos cipőben - látványnak sem érdektelen. Mondhatni: érdek nélkül is, csak úgy simán: tetszik. De nagyon.
Big Luckyról film készült, bemutatták a vejven. Rendezője a francia Marc Oriol. A kamera bejárja Lucky ifjúságának távol eső színhelyeit, próbálja felkutatni a gyökereket, sajnos a filmbéli Lucky, akinek nagyapja még rabszolga volt, az eredetinél haloványabbnak tűnik a halovány, fekete-fehér kópián. Ennél erősebb a belga Zenélő asztalok. Férfiak puszta férfikézzel, kottából dobolnak asztallapon. Tiszta forma, éles kép, semmi maszat. Tapsot érdemel. Tapsolok. (Szabad?) Díj a "zenés film" kategóriában.
Intolerancia
Indulatok ugyan fortyognak a mélyben, kavarognak a filmes világban is, intolerancia mégsem jellemzi a Fényírók Fesztiválját. Az Intolerancia Phill Mulloy angol animátor remeke - fekete-fehér mozgó rajzban. Valamiféle zogok, másik bolygón élnek, nemi szervük ott van, ahol nekünk a fejünk, fejük pedig a lábuk között. Utóbbi így meglehetősen alárendelt szerepet játszik mindenképp. Az ezekről a zogokról készült filmet - normálisak ők a maguk világában - bemutatják - a filmbéli sztori szerint - a Földön. "riási a felháborodás, mert senki sem tudja elviselni, hogy eme szörnyű lények vállról kettyintenek és szájból defekálnak. Az emberiség nem tolerálja ezt a másféleséget, "evolúciós perverziót", felháborodik, tüntet, minden módon tiltakozik. Márpedig a zogok világa ilyen, ha ugrálunk, ha nem. Mit kellene tenni? Kiirtani e "fasz- és pinafejeket" mind egy szálig? Amúgy testvéreink a zogok: horizontálisan a világuk ugyanaz. Tévéznek, söröznek, melóznak, szeretnek, nem szeretnek, óvodába járnak és megöregszenek. Valószínűleg van katonaságuk, hát gyerünk mérkőzni! (Tulajdonképpen gond egy filmet elmesélni; technikailag precíz, puritán munka e rajzfilm.) Intolerancia - animációs díj a nemzetközi zsűri részéről.
Meghatározó értelemben az intolerancia szerepel központi motívumként az operatőri díjat kapott Rózsa és szőlőlevél című filmben is. Merthogy a téma: Bosznia. A háború után, ám ahogy megfogalmazódik: csak relatív, illó nyugalomban, két vérontás között. Bosznia. Weichinger Andrea and Nicholas Thorpe filmje. Bosznia, ahogy Csontváry látta, láttatta volt, meg ahogy a háború - az örök - átalakította, majd picit pihenni hagyta, rosszul összenövő sebeivel, a mostari híd csonkjaival, éhen döglött sasfiókáival, merthogy sas szüleiket kipusztították. Bosznia: feldúlt sírokkal, begazosodó tömegsírokkal, vízeséseivel. Kő kövön nem marad, vagy csak kő kövön marad. Picit arrébb ment a háború. Bosznia a néhai Mak Dizdar strófáival, keresztyén és muszlim megszólalóival. Bosna, ahogy ott mondják. Gózon Francisco és Szaladják István díjazott operatőri munkája.
Benzinkút
A motívum több filmben is felbukkant, még a zogok világában is. Mérvadón, azaz markánsabban a német Philip Gröning maratoni road movie-jában van jelen metaforaként a pumpa, a Szerelem, lóvé, szerelem címűben, valamint a holland Jos Stelling Benzinkútjában. Gröning und Stelling. Előbbi rendezői díjas, utóbbi fődíjas. Elvitték hát a vejv pálmáit ők, Gröning és Stelling, messze a mediokritástól, közel a road műfaj új értelmezéséhez, kliséinek abszolúte friss használatához, nem utolsósorban a filmközhelyek totál üde kiforgatásához. Gröningé hosszú mozi egy jobb sorsra érdemes ifjú prostituált meg egy perspektívátlan fiatalember megejtő, tök kilátástalan szerelméről, Stellingé pedig ugyancsak road movie, tök szórakoztató, mindenféle prostitúció nélkül. Szól arról, milyen erotikus bonyodalmak keletkezhetnek egy förtelmes sztrádai dugóban, és hová vezethet az egész. És szól arról is, alkalomadtán milyen erotikus üzenetek sugárzására képes egy kocsiantenna, vagy egy közönséges ablakmosó. Kurva jó bennük mindkét nő, és balek a maga módján mindkét férfi, ugyanakkor nincs szó nemek harcáról. Vagy éppen igen?
Tulajdonképpen mindkét filmben szeretnének jót (is) baszni, de ez az egyikben tragikusan, a másikban tragikomikusan nem jön össze. És nincs egyikben se Freud vagy Foucault, ami manapság kimondottan üdítően hat. Ellenőrzötten tiszta mindkét film. Egyikében jobb a nő, másikában mégiscsak jobb a férfi, e zavaró egalitást, kiegyenlítődést, kiegyenlítősdit ravaszul elkerülve: diplomatikusan egyikük sem kapott külön szereplői díjat (érthető, nem?).
Így ítéltük meg, ítélkeztünk nemzetközi zsűriként - arccal és nyugodt lelkiismerettel. Aztán elmentünk haza. A Mediawave-ről 2001 májusában.
(Az az akasztóbírós, az meg egy másik film.)
Afta
Nagyon rendes, jól megcsinált a Mundruczó Kornél filmje is például, ahol csókolóznak sokat, fád pofával rugdossák a labdát, megcsöcsörészik anyut, pisilnek fényes nappal, fenéken billentenek egy nyivákoló kismacskát a lakóházi garázsok útvesztőjében, végül felgyújtanak holmi autójáért aggódó pasit, ez azonban kompetencia kérdése. Another Connection. Értem úgy, hogy azt másik zsűri díjazta, akárcsak "maratoni" alakításáért pl. Kovács Lajost vagy operatőrileg Oláh Lehelt (Öt után, hat előtt).
Említem ezt így lábjegyzetben, teljességre való törekvés nélkül. Afta´ díz fesztivál, amelyik rendben zajlott, és amelyiknek változatlanul kívánom a legjobbakat, mindörökre magamba zárva Big Lucky nemes-blúzos alakját.
Mert mindig van, aki a legjobb, legkimagaslóbb. Bárhol.
Különben e fesztivál minden mozgatója néger a maga módján, ha jól látom. Így hát minden tiszteletem, kedves Mediawave!
(Afta.)
Balázs Attila
