„Koppenhágából távírják tegnapi kelettel, hogy tegnapelőtt a Fuenen szigeten a swendborgi erdőben egy dragonyos hadnagy és egy fiatal szép leány holttestére bukkantak, melyek már erősen oszlásnak indultak. A tisztben Sparre gróf svéd dragonyos hadnagyot ismerték fel, kinek feje a száján keresztül át volt lőve. A fiatal hölgyben Madigan Elvira cirkuszi lovarnőre ismertek, kinek az egyik szemén keresztül ment be a golyó. Sparre gróf egy ősrégi svéd nemesi családból származott s 35 éves volt. Egy Adler Krancz nevű grófnő volt a felesége és két gyermeknek volt atyja. Nemrégiben a regényes hajlamú gróf egy kötet költeményt adott ki, melyet nagy tetszéssel fogadtak. Madigan Elvira 24 éves, elbájoló szépség volt. Származását homály födi. Évekkel ezelőtt a szép cirkuszi lovarnő anyja Berlinben lakott és egy magas állású személlyel volt viszonya. De Elvira leánya születése előtt fél évvel, a berlini előkelő körök kívánságára hirtelen el kellett hagynia Berlint. Gróf Sparre már régebb idő óta viszonyt folytatott Madigan Elvirával és e viszonynak kölcsönös egyetértéssel halál lett a vége. (…) Az idegenek holttestüknek feltalálása előtt négy nappal távoztak lakásukról, egy arany női órát hagyva hátra, melynek hátlapján grófi korona díszlett.”
1889 júliusában így számolt be a Pesti Hírlap arról az észak-európai szerelmi tragédiáról, amely Skandináviában éppoly emlékezetessé vált, akárcsak mifelénk Rudolf főherceg – a nép nyelvén Rezső királyfi – és Vetsera Mária mayerlingi végzete. 1967-ben például a svéd Bo Widerberg leforgatott az esetről egy filmet, amelyben kitüntetett szerep jutott a híres-szép lassú tételnek Mozart C-dúr zongoraversenyéből. Az összekapcsolás olyan jól sikerült, hogy a mondott versenyművet azóta is világszerte az Elvira Madigan ragadványnévvel szokás emlegetni. A Budapesti Fesztiválzenekar soros koncertjeinek középpontjában is így szerepel majd e kompozíció: a norvég Leif Ove Andsnes szólójával és az osztrák Manfred Honeck vezényletével (Zeneakadémia, április 27. és 29., háromnegyed nyolc; 28., fél négy).
Az elkövetkező napokat egyebekben is a zongoraszó uralja majd, több világhírű vendégnek hála. Mindenekelőtt jövő hétfőn újra Pesten ad koncertet a kiismerhetetlen Grigorij Szokolov, s Beethoven- és Brahms-darabokból összeállított estjére bízvást a Müpába sereglünk majd (Nemzeti Hangversenyterem, április 29., fél nyolc). Azután a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a zongora Schwarzeneggerét, Tzimon Bartót (képünkön) fogja vendégelni, aki Gershwin F-dúr zongoraversenyének magánszólamát készül előadni (Nemzeti Hangversenyterem, május 2., fél nyolc). No és a jövő héten újra itt lesz köztünk Gyenyisz Macujev, aki ezúttal Julian Rachlin társaságában kamarázik majd, Sosztakovicsot és Brahmsot játszva (Nemzeti Hangversenyterem, május 3., fél nyolc).
Mindazonáltal a külföldi zongoristák mellett a nagy magyar hegedűsök is kitesznek majd magukért, méghozzá egyesült erővel, vállat a vállnak vetve. Baráti Kristóf és Kelemen Barnabás ugyanis közös koncerttel készül a munka ünnepére, 19. és 20. századi kéthegedűs művek egész sorát fölvonultatva (Zeneakadémia, május 1., fél nyolc).
