Lemez

Elbow: Little Fictions

Zene

Három évvel ezelőtt alkalmam volt elcsípni az Elbow-t Bécsben, és két dolog ragadt meg bennem különösen: rettentően jó volt a koncert, Guy Garvey pedig olyan fazonnak tűnt, aki legszívesebben az ezer néző mindegyikével leülne egy pofa sörre. A mackós frontember ránézésre is az a típus, aki nem veti meg a földi javakat – szeret enni, inni, cigizni, ráadásul most kifejezetten jó passzban is van, ugyan­is a közelmúltban megházasodott.
A sorban hetedik Elbow-lemez, a Little Fictions, a 2014-es The Take Off And Landing Of Everythinggel ellentétben egyáltalán nem szakítós lemez, bár fontos megemlíteni, hogy ezt az albumot a Manchester környéki zenekar immáron Richard Jupp dobos nélkül készítette el. Garvey saját bevallása szerint a szövegekben ezúttal inkább mások bőrébe bújt, történeteket mesél el a száraz, de annál kifejezőbb hangján, társai pedig most is kiváló zenei támogatást nyújtanak neki.

Az Elbow még nem készített gyenge lemezt, a Little Fictions sem az, sőt az életműben eddig talán a legkiemelkedőbbnek tekinthető 2011-es Build A Rocket Boys méltó folytatása. Tíz dalt kapunk, ebből öt szimplán jó, a másik öt konkrétan remekmű. Koncentráljunk ezekre: a nyitó Magnificent (She Says) kiválóan adja meg a szokás szerint melankolikus, de nyavalygásba soha nem tévelyedő alaphangot. A Gentle Storm nem csak a Benedict Cumberbatchet is bevető remek videó­klipje miatt marad emlékezetes, a Trust The Sunban meglepő módon Nine Inch Nails-es zongorára kapjuk fel a fejünket, míg a K2-ban – többek között – az az érdekes, hogy az első fele a Brexit előtt, a másik meg utána íródott. Végül nem mehetünk el szó nélkül az album csúcspontja mellett, ami a cím­adó dal: egy nyolc és fél perces monumentális mű, izgalmas váltásokkal és merész vonósokkal. Talán korai kijelenteni, de a Little Fictions simán lehet az év lemeze is.

Polydor/Universal, 2017

Figyelmébe ajánljuk