Elhunyt Ginger Baker rockzenész, a Cream és a Blind Faith tagja

  • narancs.hu
  • 2019. október 6.

Zene

A blues és rock területén a legtechnikásabb dobosként tartották számon.

Nyolcvan évesen elhunyt Ginger Baker brit rockzenész, a Cream és a Blind Faith tagja. A család közlése szerint vasárnap reggel halt meg "békésen" egy angliai kórházban.

Baker legendás zenész, egykor valóságos extázisban dobolta végig a lemezeket, a koncerteket, zsonglőrként dobálta dobverőit, vagy egy kezében kettővel is játszott.

Angliában, Lewishamben született 1939. augusztus 19-én Peter Edwards Baker néven. Zongoristaként és trombitásként kezdte, de egy évtizeddel a legendás Cream megszületése előtt már a dobok mögé ült. Hagyományos dzsesszt, dixielandet játszott akkor, 18 éves korában Mr. Acker Bilk zenekarának volt a tagja és megfordult más brit együttesekben.

Ginger Bakert egyre jobban izgatta a blues, és 1962-ben Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának segítségével elszegődött a brit blues egyik legrangosabb együttesébe, az Alexis Korner vezette Blues Incorporatedbe. Korner sok fiatal zenésszel "kóstoltatta meg" a bluest, a tehetségek, a mestertől távozva, kitűnő bandákat alakítottak. Baker Kornertől Graham Bond együttesébe került, itt három évet töltött, egyesek szerint a banda vezéregyénisége volt.

A Graham Bond Organisation tagjaként is kitűnően érezte magát, de élete és pályája csúcspontja az 1966-1968 közötti időszak volt, amikor Eric Claptonnal és Jack Bruce-szal a feledhetetlen Cream együttes tagja volt. A trió feloszlása után újabb szupercsapat, a Blind Faith következett Claptonnal, Stevie Winwooddal.

Baker 1970-ben saját lemezt adott ki, majd megalakította a Ginger Baker Airforce nevű együttesét. Később további együtteseket alapított, illetve számos más bandának volt a tagja.

A zenész időközben visszaköltözött Angliába, miután évtizedekig Dél-Afrikában élt 38 ló társaságában. 2013-ban és 2014-ben a Ginger Baker Jazz Confusion kvartettel turnézott, amely Pee Wee Ellis szaxofonos, Alec Dankworth basszista, valamint Abbas Dodoo ütős közreműködésével egy rögtönzött örömzenélés során alakult.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.