mi a kotta?

Elő a szkafanderekkel!

  • mi a kotta
  • 2020. július 4.

Zene

„Akkoriban Colline Gustave, a nagy filozófus, Marcel, a nagy festő, Schaunard, a nagy zenész és Rodolphe, a nagy költő, amint egymást bizalmas körben nevezgették, rendesen eljártak a Momus kávéházba, ahol őket a négy muskétásnak hívták, mert mindig együtt voltak. Csakugyan együtt jöttek, mentek, együtt játszottak, és néha nem fizették meg a számlájukat az opera zenekarához méltó együttességgel. Találkozóikra oly termet választottak, amelyben negyven ember kényelmesen elfért volna, de ahol mindig egyedül voltak, mert lehetetlenné tették a helyiséget a rendes látogatókra nézve. A véletlen betévedt vendég belépésétől fogva a borzalmas négyes társaság áldozatául esett és mielőbb menekült, otthagyva újságját és kis csészéjét, amelyben a tejszínhab megsavanyodott a művészetről, ízlésről és nemzetgazdászatról hangoztatott hallatlan aforizmáktól. A négy pajtás diskurzusa olyan volt, hogy a pincér, aki őket kiszolgálta, élete virágjában hülyévé lett.”

A Bohémélet alapjául szolgáló mű szerzője, Henry Murger így jellemezte a párizsi Momus kávéházban szertelenkedő hőseit, akik Puccini révén az operaszínpadon is egészen hasonlatos módon mutatkoznak meg. Igaz, az operarendezői fantázia merész szárnya­lásá­nak eredményeképpen olykor meglehetősen messzire kerülnek eredeti közegüktől, a bohémromantika bevett helyszíneitől. Mondjuk, fel az űrbe, ahová 2017-ben Claus Guth párizsi rendezése röpítette Rodolphe-ot, Mimit és mind a többieket. Az Opéra Bastille e meghökkentésre szánt produkcióját hétfőtől egy teljes héten át ott lelhetjük majd a www.operadeparis.fr oldalon, méghozzá neves és vonzó tehetségű közreműködőkkel, hiszen a két és fél esztendeje rögzített előadás karmestere Gustavo Dudamel, két női főszereplője pedig Nicole Car és Aida Garifullina volt.

„Kedves Puccini, ha most sem sikerült a kellős közepébe találni, otthagyom a szakmát és szalámit fogok árulni.” A Bohémélet elkészülte felett örvendező Giulio Ricordi fogadkozott ekképpen, és a már a múlt héten is emlegetett sok­érdemű zeneműkiadó ott bábáskodott egy másik remekmű, az Otello megszületése körül is. Az idős Verdiből valósággal kiudvarolt, sőt csokoládéval, süteményekkel kiédesgetett operához ugyancsak szerencsénk lehet majd: szombat éjféltől vasárnap éjfélig, mégpedig a New York-i Metropolitan Opera közvetítése révén (www.metopera.org). Ez egy 2015-ös előadás felvétele lesz, az azóta a ház főzeneigazgatójává kiválasztott, majd e tisztébe tettleg be is iktatott Yannick Nézet-Ségiun vezényletével, valamint a lett Aleksandrs Antonenko címszereplésével – ezen a színpadon legelsőként elhagyva a nemes mór arcának feketére festését. S ha már itt járunk, említsük meg sietve és befejezés gyanánt, hogy a megelőző 24 órában, vagyis péntek éjféltől szombat éjfélig az utóbbi évek talán legsikerültebb kortárs operája, Az öldöklő angyal vár majd ránk ugyanezen a netes platformon. Thomas Adès alig négy­esztendős alkotása az azonos című Buñuel-filmen alapul, s a 2017-es New York-i előadás karmestere maga a komponista lesz – azazhogy volt.

Figyelmébe ajánljuk

A politikai kötődés volt a meghatározó a Városi Civil Alap pénzosztásánál

Jól látszódik, hogy a Városi Civil Alap támogatásainak megítélésénél fontos szerepe volt a politikai beágyazottságnak. A közpénzből kitartott szervezetekről készített gyűjtésünk második részében olyan alapítványokat és egyesületeket veszünk górcső alá, amelyek pontosan illeszkednek abba a politikailag elkötelezett hálózatba, amelyen keresztül az alap pénzei évek óta áramlanak.

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.