Hosszú volt az út, melynek során a New Yorkból induló Nada Surf eljutott a Weezer-féle, gyógyegér főiskolás rocktól a Death Cab For Cutie-szerű intelligens (és szintén gyógyegér) felnőtt indie-ig.
Daniel Lorca, Ira Elliot és a Neil Tennant-orgánumú Matthew Caws az elmúlt évtized során egy senki által sem utált, de kevesek által imádott, többnyire pozitív megítélésű zenekart irányított fülbemászó slágerekkel, viszonylag kevés publicitással, viszont fokozatosan javuló lemezekkel, melyek közül a legutóbbi kettő (ha a tavalyelőtti, csak feldolgozásokat tartalmazó If I Had A Hi-Fit nem számítjuk) már a zenei szaklapok év végi listáira is felfért.
Az együttes legfrissebb munkája nem jut el ugyan a 2005-ös The Weight Is A Gift vagy a három évvel későbbi Lucky színvonalára, de a "kellemes hallgatnivaló" típusú megnyilvánulásokat most sem ússzák majd meg. Van egy kisebb zenei váltás, avagy inkább visszalépés: a trió tagjai nemrég rádöbbentek, hogy élőben sokkal karcosabban szólnak, mint a lemezeken, úgyhogy a koncertek torzítósabb, rockosabb hangulatát bevitték a stúdióba is. Nincs is semmi meglepő ebben, ha belegondolunk, hogy egy olyan kvázikonceptalbumról van szó, melynek fő témájául ezek a negyvenes éveik elején járó zenészek az ifjúság iránti nosztalgiát választották. Azért az 1996-os debüt, a High/Low hangulata nem tért vissza − mondjuk inkább úgy, hogy zeneileg ezúttal valahol a fent említett két véglet, a Weezer és a DCFC között sikerült nekik elhelyezkedni.
A cím kissé megtévesztő: ahogy a Dark Side Of The Moonnak, úgy a Stars...-nak sincs semmi köze a sci-fihez. A nyitó Clear Eye Clouded Mind egyből egy rockos dal, és ilyen még a Moon Is Calling (szintén nem űrtéma...) és a Looking Through is. A lendületes dalokkal szemben ott van a nem túl jól sikerült Waiting For Something, de ez sem igazi lassú - ezúttal nem kapunk olyan szívszaggató balladát, mint amilyen az előző albumon a Film Did Not Go 'Round volt. A Jules And Jim természetesen a Truffaut-filmre reflektál - és persze a múltra is. De a többtételes, beszédes című When I Was Young, a tiniálmodozást felvállaló Teenage Dreams, a fúvósokat is bevető Let The Fight Do The Fighting, valamint a meghiúsult álmokról szóló No Snow On The Mountain is mind a régmúltba réved - egyedül a záró The Future tekint előre, de az is félszegen, hiszen a lemez utolsó sora így hangzik: "I cannot believe the future's happening to me."
Barsuk, 2012
