Lemez

Egyszemélyes cirkusz

Of Montreal: Paralytic Stalks

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2012. február 15.

Zene

Az athensi Of Montreal kezdetben a 90-es évek végére már komoly tényezővé váló, ám mindvégig következetesen outsiderpszichedelikus popkollektíva, az Elephant 6 megbízható derékhadához tartozott a brit inváziós zenekarokat idéző, kicsit holdkóros, ártalmatlan, ám rendszeres LSD-használatról árulkodó popzenéjével. A nagy áttörést a 2004-es, ma már afféle modern klasszikus státuszba került, a psy-pophoz fehér, plasztik funkot és elektropopot keverő Satanic Panic In The Attic című lemez hozta meg a zenekarnak, illetve ezen a ponton lett mindenki számára nyilvánvaló, hogy az Of Montreal valójában nem is zenekar, hanem a dalszerző-frontember Kevin Barnes egyszemélyes cirkusza. A koncertjeire néha hófehér paripán, máskor simán csak teljesen meztelenül bevonuló, az őrült géniusz szerepét hitelesen alakító Barnes aztán hamar az elmúlt évtized egyik legkarakteresebb és legellentmondásosabb független popsztárjává nőtte ki magát. Átlagban kétévente megjelenő nagylemezein a totális kiszámíthatatlanság, a szélsőségek közötti tébolyult cikázás az egyetlen szervezőerő, ami valamikor jól sül el(Hissing Fauna), valamikor pedig kevésbé (lásd a szörnyű tévedésnek bizonyult Skeletal Lampinget).


Paralyitic Stalks szerencsére inkább élvezetes, mintsem fárasztó, noha az első néhány hallgatás után még kibogozhatatlanul kaotikusnak tűnik a végeredmény; de hát részben ez adja az Of Montreal vonzerejét, ugye. Így ezúttal is sok kis apró, látszólag hanyagul egymás mellé hányt, máskülönben viszont aprólékosan kidolgozott részletből, rétegből, szokatlan hangszerelési ötletből (nem) állnak össze a dalok, amelyek között akad nyugtalanító zajokra komponált tízperces progrock tétel(Authentic Pyrrhic Remission), lökött folkszám (Malfic Dowery) és egy tökéletes popsláger úgy kábé 1973-ból (Dour Percentage). Megnyugtató, hogy Kevin Barnesszal és az ő idegborzoló falzettjeivel ebben az évtizedben is számolni kell.

Polyvinyl, 2012


Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.