„A műről a leglényegesebb mondanivalónkat abban jelölhetjük meg, hogy Bartók az »absztrakt« és a »realista« művészeti irányzat közti vitát eldöntötte a realisták javára. Ha a régebbi Bartók-művek hangzási, formai bonyolultságukkal és emberi tartalmuk rejtélyességével hívták fel magukra a figyelmet, úgy most ez az utolsó műve éppen egyszerűsége, természetes érzelemvilága miatt ragadja el a hallgatót. Igaz ugyan, hogy Bartók forradalmi hangjából semmi nem maradt. A formálás klasszikus kiegyensúlyozottsága, az egyes formarészek
Beethovenre emlékeztető szerves egybeforrasztása, de főleg a harmóniáknak sokszor a hagyományos »general basszust« idéző fordulatai kissé megdöbbentik a hallgatót. Mi lehet az oka ennek a visszafordulásnak? Mind ez idáig nem ismerjük Bartók amerikai életét, és így a végleges válasszal várnunk kell. [...] A népdal a Harmadik Zongoraversenyben is ugyanolyan alapja a zenélésnek, mint például a Hegedűversenyben vagy a Cantata Profanában, csakhogy sokkalta éterikusabban, vagy mondhatjuk így: „nyugatiasabban” fejezi ki magát Bartók, a keleti »barbárság«, amely olyannyira jellemezte Bartók minden művét, itt teljesen megszelídül.”
A magyarországi bemutatót követően, 1947 szeptemberében elemezte ekképpen Szervánszky Endre Bartók Béla utolsó zongoraversenyét a Szabad Nép hasábjain. A rá következő években azután jó időre ez a „nyugatiasabb”, nem forradalmi, ellenben realista, klasszikusan kiegyensúlyozott és nem absztrakt, sem pedig rejtélyes vagy barbár kompozíció vált Bartók emblematikus és messze legnépszerűbb alkotásává. E kései remekmű popularitása máig kiemelkedő, így a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományos szezon eleji Bartók-koncertjén is ott szerepel majd, méghozzá Ránki Dezső szólójával (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 25., fél nyolc).
Bartók utolsó életévének másik darabja, az ugyancsak Serly Tibor által befejezett Brácsaverseny szintén elénk fog jutni ezekben a napokban, éspedig Serly csellóra áttett magánszólam-átiratában: a Concerto Budapest egyik évadnyitóján, Fenyő László szólójával (Zeneakadémia, szeptember 27., fél nyolc). Az egy nappal korábbi testvérkoncerten pedig a Táncszvittel indítanak majd Keller Andrásék, hogy aztán egy másik remek hangszeres művészt, Fejérvári Zoltánt kísérjék egy Dohnányi-mű, a Változatok egy gyermekdalra előadásakor (Zeneakadémia, szeptember 26., fél nyolc).
De vissza Ránki Dezsőhöz, hiszen ő most szombatra Beethoven és Schumann műveiből összeállított zongoraesttel készül (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 21., fél nyolc), s ugyancsak Beethovent játszik majd a művész fia, Ránki Fülöp is: az 1. és a 2. zongoraversenyt, Vásáry Tamással és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával együtt muzsikálva (Zeneakadémia, szeptember 24., fél nyolc). A szülő-gyermek viszonylat említése azután át is vezeti ajánlónkat az idei, olaszos tematikájú Európai Hidak fesztivál nagy, BFZ-s koncertjéhez, ahol is Fischer Iván és leánya, az énekesnő Nora Fischer (képünkön) művészi együttműködésének lehetünk tanúi Luciano Berio Népdalok énekhangra és kamarazenekarra című művének előadásakor (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 22., fél négy, ill. 23., háromnegyed nyolc).
