Musical

Érinthetetlenek

Zene

Nem vitás, télen és kőszínházban heveny kritikai szemöldökráncolás kísérné a hazai könnyűzene elmúlt két-három évtizedének jobb-rosszabb slágereit összegöngyölítő maffiamusical ősbemutatóját, ám úgy lehet, nyáreste és szabadtéren ücsörögve eredendően megbocsátóbb az ember. No, nem mintha a naptár állása, az aktuális napi középhőmérséklet vagy épp a nézőtér elhelyezése feledtetni tudná, hogy az énekszámok egymáshoz fércelésére vállalkozó Tallér Edina darabírói teljesítménye (a 60-as évek New Yorkjából Moszkvába áttelepülni készülő maffiafőnökkel, morálfilozofáló utcaseprővel és társaikkal) legalábbis erősen problematikus. Sem ez a tény, sem a magyar könnyűzene tartósan hanyatlott állapota nem kerülhette el ugyan a margitszigeti közönség figyelmét, ám a derűs megbocsátás valamiképp mégis uralkodóvá vált a musical előadásán. Elsősorban alighanem azért, mivel az alkotók ambíciója jótékonyan túlterjedt az előzetes marketing felfuttatásán, s így a fiatalos lendület a Simon Kornél által rendezett és Fincza Erika koreográfusi ténykedését dicsérő produkció egészét áthatotta. Jól és együtt táncolt az ensemble, a főszereplők közül pedig többen is vokális adottságaik és kifejezőerejük teljében énekeltek. Egyházi Géza, Andrádi Zsanett, Gerner Csaba és Magyar Bálint minden sutaság közepette is kivívta rokonszenvünket, Józsa Imre pedig egészen frenetikusnak bizonyult mint chicagói orosz maffiavezér - az Álmaimban Amerika visszaintegettel színre lépve. Mert a mulatság alkotóelemei között a slágerek bizarr válogatását is fel kell említenünk: az Eddától Sub Bass Monsterig, a Crystaltól a Tankcsapdáig. A meghökkentő egyveleget Czomba Imre okvetlenül méltatást érdemlő hangszerelése és átkötő kompozíciói jócskán feldúsítva kínálták a nyolcvanas-kilencvenes évek zenei világát nosztalgiával vagy épp szarkazmussal hallgató közönség elé.

Margitszigeti Szabadtéri Színpad, június 29.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.