Koncert

Erő helyett béke

Helmuth Rilling és a Máté-passió

  • Csengery Kristóf
  • 2016. április 24.

Zene

A nyolcvanas években rendszeresen koncertezett Budapesten a világszerte elismert német karmester, Helmuth Rilling mind saját alapítású együttese, a Gächinger Kantorei élén, mind pedig különböző magyar kórusok és zenekarok (Rádióénekkar, Magyar Állami Énekkar, Rádiózenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar) vendégeként.

A stuttgarti illetőségű Rillinget mindenekelőtt oratórium-karmesterként tartja számon a szakma, s e műfajon belül is elsősorban a barokk és klasszikus repertoár számít fő területének, szorosabban véve pedig a Bach-specialista címkéjét viseli a művész sok esztendeje – teljes joggal. Rendszeres budapesti vendégeskedései (az is előfordult, hogy többnapos mesterkurzust tartott) később megritkultak, majd hosszabb periódus következett, amelynek során egyáltalán nem hallottuk őt, a legutóbbi években azonban, immár idős fejjel, ismét vissza-visszatér. Legutóbb a Zeneakadémián vezényelte Bach Máté-passióját (BWV 244) Vashegyi György két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenyén.

Rilling lassan ér a pódium közepére, mozgása óvatos, teste mintha a korral összezsugorodott volna, a meghajlás után felül a magasított karmesteri székre, és beint, hogy elkezdődjék a terjedelmes mű, melynek előadása egy szünettel fél nyolctól tizenegyig tart. Takarékos mozdulatokkal, partitúra nélkül vezényli a hosszú és igen bonyolult passiót, s ez sokat elárul szellemi készenlétéről. És valóban: a koncentráció állapotát, az előadás intenzitását és hőfokát mindvégig sikerül fenntartani, a kivitelezés igen magas színvonalú. De bátran megkockáztathatjuk: nem ettől megindító a produkció. Vezényelhet valaki bármilyen perfekt kidolgozású, technikailag makulátlan Máté-passiót: ha a muzsikálás szellemi-érzelmi hangoltsága nem talál rá a zene hullámhosszára, a tökéletesség hatástalan marad. Rilling és a két kiváló Vashegyi-együttes közös teljesítményének legfőbb értéke a felemelő bensőségesség, az azonosulás Krisztus szenvedéstörténetével, a megváltás eszmekörével – a spiritualitás.

A nyereség egy veszteség magja köré tapad. Rilling korábban sokkal erőteljesebb személyiség volt, barokk- és klasszikaértelmezését meghatározta a lendület, a zene dinamikus, sőt motorikus értelmezése. Nyolcvanhárom évesen nem ilyen: az erő helyett a békét keresi, és meg is találja, még a drámai pillanatokban is, befelé figyelve. Kontemplatív zenélés ez, bölcs elmélkedés, amely a legmélyebb tartalmakat hozza felszínre a Máté-passióból. Rilling soha nem volt úgynevezett historikus muzsikus, de a két eredendően régizenei iskolázottságú együttessel tökéletesen szót ért, s együttműködésük eredményeként vérbeli historikus előadás jön létre. Nem csoda, hiszen a Máté-passiót a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar nem Rillingtől tanulta, hanem Vashegyi Györgytől, a magyar zeneélet egyik legtudatosabb kultúraépítőjétől, aki teljes művészi alázattal ebben a produkcióban is részt vett: orgonistaként.

A turbákban és a korálokban mindig ihletett és szuggesztív, áttetsző hangzású, ugyanakkor zengő tónusú kórushoz, valamint a kiválóan felkészült, virtuóz szólistákat is felvonultató zenekarhoz igényesen összeállított énekesgárda csatlakozott. Martin Lattke, a
lipcsei Thomanerchor egykori fiúszopránja, aki Peter Schreier mesterkurzusain is megfordult, elhivatott evangélista, karcsú és mozgékony tenorral, személyes átéléssel és szuggesztivitással, a szólam hajlékony és hangsúlygazdag megformálásával. A francia bariton, Thomas Dolié Jézus alakjában meri megmutatni a félelmet és a vívódást, operaénekesi tapasztalatait úgy kamatoztatva, hogy az eredmény nem válik műfajidegenné. A szoprán Kovács Ágnes, a tenor Megyesi Zoltán és a basszus Blazsó Domonkos nagy kultúrával és magas színvonalon képviseli a historikus éneklés iskoláját. Más esztétikai-stiláris háttérrel érkezett a produkcióba az opera- és dalénekes Meláth Andrea, de igényes előadásmódjával sikerült belesimulnia az egységes összhatásba.

Zeneakadémia, március 17.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

Az öntudat napjai

A a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.

Utat tört magának

Tasó Lászlót 2022-ben még szavazati rekorddal választották országgyűlési képviselővé, jövőre már csak listán indítja a Fidesz–KDNP. Nyíradonyban, ahol harminc éve lett polgármester, és ahová dőlt az uniós pénz, az új vezetés kifizetetlen közvilágítási számlával, büntetőeljárásokkal szembesült, továbbá azzal, mi minden függ a képviselőtől.