„Néma csöndben áll a tenger,
fodra, ránca mind megállt,
s a hajós szorongva nézi
a tükörsík láthatárt.
Semmi nyoma semmi szélnek!
Csönd, halálos rémület!
Az iszonyú messzeséget
egy hullám se töri meg.”
Szabó Lőrinc fordításában Goethe tengerésze retteg ilyesformán a szélcsendtől a tengeren (a Szélcsend a tengeren című költeményben), s bár e rövid kis versben nincs megnyugtató fordulat, azért Goethe írt szerencsés tengeri útról is (a Szerencsés utazás című költeményben) – s e két verse, így együtt Beethovent kantátaírásra, Mendelssohnt pedig egy zenekari nyitány megkomponálására ihlette. Az utóbbival indulnak a Budapesti Fesztiválzenekar esedékes bérleti koncertjei, hogy aztán Kurtág György művével és ifjabb Kurtág György fellépésével folytatódjanak, méghozzá Takács-Nagy Gábor irányítása alatt (Nemzeti Hangversenyterem, február 19. és 20., háromnegyed nyolc, 21., fél négy). Mendelssohnnak e napokban amúgy is számos jelenése lesz még a koncerttermekben, hiszen Vashegyi György és együttesei a gyermekkorában meg- és kikeresztelt zseni oratorikus egyházi műveiből adnak hangversenyt (Nemzeti Hangversenyterem, február 24., fél nyolc), Hámori Máté és az Óbudai Danubia Zenekar pedig Felix és nagy tehetségű nővére, Fanny műveit rendezi közös műsorrá (BMC, február 25., hét óra).
Sosem akart zenei katedrálisokat emelni, csupán bájos pihenőhelyeket vágyott megteremteni, fogalmazta meg egy ízben szolid, ám sikerrel beteljesített zeneszerzői ambícióját Edvard Grieg. E beteljesítésről kedden a csinos és oly kiváló Vilde Frang (képünkön) és az Amsterdam Sinfonietta koncertjén győződhetünk meg újólag, hiszen itt műsoron szerepel majd két méltán népszerű Grieg-kompozíció: a Holberg szvit és a Két elégikus melódia (Zeneakadémia, február 24., fél nyolc). A norvég hegedűművésznő a 219-es Köchel-jegyzékszámú A-dúr hegedűversenyt fogja eljátszani az alig tizenkilenc éves Mozarttól, akinek későbbi pályaszakaszaiból két másik koncert szemezget majd. Így a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar közös koncertjét a Don Giovanni nyitánya indítja, hogy utóbb a csodálatos és befejezetlenül maradt c-moll misével záruljon a Vásáry Tamás által celebrált este (Zeneakadémia, február 25., fél nyolc). A Budapestre sokadszorra visszalátogató török zongorista (és zeneszerző), Fazil Say pedig két Mozart-szonátával csap majd a billentyűk közé, hogy azután áttérjen saját szerzeményeinek előadására (Zeneakadémia, február 23., fél nyolc).
„Minden azon múlik számomra, hogy először is kivessek magamból minden polemikus-negatív anyagot; előbb fáradhatatlanul végig fogom énekelni gyűlölködéseim egész skáláját, igazán irtóztatón, »hogy visszhangozzák a csarnokok«. Később, öt év múltán magam mögé hajítok minden polémiát, és eltöprengek egy »jó művön«. Ám jelenleg a keblem rendesen el van nyálkásodva a harsány ellenszenvtől és szorongattatástól, ezért expektorálnom kell magam, illőn avagy illetlenül, ám végérvényesen.” A külső befolyásoktól, elsősorban Wagner hatásától szabadulni vágyó Nietzsche írta le e sorokat 1874-ben, jeléül egy nagy zsenikapcsolat alkonyának. Mely kapcsolat, meglepetésünkre, a Say-koncert utolsó számában elénk bukkan majd, hiszen a ráadások előtti záró szám a zongorista e műve lesz: Wagner és Nietzsche.
