Interjú

„Ezt sehol máshol nem hívják demokráciának”

Brano Jakubović és Vedran Mujagić – Dubioza kolektiv

  • Soós Tamás
  • 2021. augusztus 25.

Zene

„Nem kell agyhalottá válnod, ha bulizol” – állítja a Dubioza kolektiv, akik táncos reggae-, dub- és punkslágereket írnak balkáni oligarchákról, a menekültválságról vagy épp a torrentezés szépségeiről, legutóbbi lemezüket pedig az álhírek kifigurázásának szentelték. A bosnyák zenekar két alapítójával, Brano Jakubović billentyűs-DJ-vel és Vedran Mujagić basszusgitárossal a Budapest Parkban adott koncertjük előtt beszélgettünk.

Magyar Narancs: Szinte hazajártok Magyarországra.

Brano Jakubović: Szomszédok vagyunk, természetes, hogy gyakran jövünk. Évente egy koncertet biztos adunk nálatok. Magyar zenét is hallgatunk, mostanában PASO-t és Bohemian Betyarst.

MN: A vonzalom kölcsönös: a jugoszláv underground legendás volt Magyarországon, a vasfüggöny mögül sok zenerajongó járt oda a nyugati – és persze az újhullámos jugó – lemezekért. Gyerekként ti is élveztétek a szabadabb zenei piac előnyeit?

Brano Jakubović: Jugoszláviában rettentő izgalmas underground élet volt, ami nagyban eltért a nyugatitól. Posztpunklázban égtünk, olyan újhullámos bandákat hallgattunk, mint a Bijelo Dugme, a KUD Idijoti vagy a Zabranjeno Pušenje. Nálunk, Szarajevóban jött létre a novi valra, a jugoszláv újhullámra adott válaszul az új primitív színtér. Ezek a zenekarok iróniával és egy kis szürrealista beütéssel játszották a posztpunkot, vicces szarajevói sztorikat meséltek, és közben hülyét csináltak a rendszerből. Volt, aki nyíltan, volt, aki metaforába csomagolva, és volt, aki véletlenül. Az egyik legjobb sztori az volt, amikor a Zabranjeno Pušenje egyik koncertjén bekrepált az erősítő, mire az énekes bemondta, hogy „meghalt a Marshall”. Másnapra börtönben csücsült, Jugoszláviában ugyanis Tito volt a marsall.

Vedran Mujagić: A nyolcvanas években ez már ritkaságnak számított. Burkolt elnyomás volt: nem börtönözték be a zenészeket, csak nem adták ki a lemezeiket. Aztán ahogy hanyatlott az állam, a cenzúra is lazult, és még olyan zenekarok is tudtak működni a tiltások ellenére, mint a totalitárius jelképeket szubverzíven kiforgató Laibach.

MN: A délszláv háború betette a kaput a virágzó szarajevói undergroundnak?

Brano Jakubović: Épp ellenkezőleg. Szarajevó négyéves ostroma alatt volt a legaktívabb a színtér. Hónapokig sem víz, sem áram nem volt, de több száz zenekar játszott a városban. Nem tudtunk ugyanis mást csinálni. Mi is zenekart alapítottunk, éjjelente felmásztunk a rendőrőrs tetejére, és mint valami bosnyák James Bond, egy vékony dróttal loptuk át az áramot a garázsunkba. Ma már felfoghatatlan, milyen körülmények között éltünk és játszottunk. Mindenáron zenélni akartunk, mert úgy legalább képzeletben elmenekülhettünk a városból, ha már máshogy nem lehetett.

MN: A harcokban részt vettetek?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.