Magyar Narancs: Szinte hazajártok Magyarországra.
Brano Jakubović: Szomszédok vagyunk, természetes, hogy gyakran jövünk. Évente egy koncertet biztos adunk nálatok. Magyar zenét is hallgatunk, mostanában PASO-t és Bohemian Betyarst.
MN: A vonzalom kölcsönös: a jugoszláv underground legendás volt Magyarországon, a vasfüggöny mögül sok zenerajongó járt oda a nyugati – és persze az újhullámos jugó – lemezekért. Gyerekként ti is élveztétek a szabadabb zenei piac előnyeit?
Brano Jakubović: Jugoszláviában rettentő izgalmas underground élet volt, ami nagyban eltért a nyugatitól. Posztpunklázban égtünk, olyan újhullámos bandákat hallgattunk, mint a Bijelo Dugme, a KUD Idijoti vagy a Zabranjeno Pušenje. Nálunk, Szarajevóban jött létre a novi valra, a jugoszláv újhullámra adott válaszul az új primitív színtér. Ezek a zenekarok iróniával és egy kis szürrealista beütéssel játszották a posztpunkot, vicces szarajevói sztorikat meséltek, és közben hülyét csináltak a rendszerből. Volt, aki nyíltan, volt, aki metaforába csomagolva, és volt, aki véletlenül. Az egyik legjobb sztori az volt, amikor a Zabranjeno Pušenje egyik koncertjén bekrepált az erősítő, mire az énekes bemondta, hogy „meghalt a Marshall”. Másnapra börtönben csücsült, Jugoszláviában ugyanis Tito volt a marsall.
Vedran Mujagić: A nyolcvanas években ez már ritkaságnak számított. Burkolt elnyomás volt: nem börtönözték be a zenészeket, csak nem adták ki a lemezeiket. Aztán ahogy hanyatlott az állam, a cenzúra is lazult, és még olyan zenekarok is tudtak működni a tiltások ellenére, mint a totalitárius jelképeket szubverzíven kiforgató Laibach.
MN: A délszláv háború betette a kaput a virágzó szarajevói undergroundnak?
Brano Jakubović: Épp ellenkezőleg. Szarajevó négyéves ostroma alatt volt a legaktívabb a színtér. Hónapokig sem víz, sem áram nem volt, de több száz zenekar játszott a városban. Nem tudtunk ugyanis mást csinálni. Mi is zenekart alapítottunk, éjjelente felmásztunk a rendőrőrs tetejére, és mint valami bosnyák James Bond, egy vékony dróttal loptuk át az áramot a garázsunkba. Ma már felfoghatatlan, milyen körülmények között éltünk és játszottunk. Mindenáron zenélni akartunk, mert úgy legalább képzeletben elmenekülhettünk a városból, ha már máshogy nem lehetett.
MN: A harcokban részt vettetek?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
