Interjú

„Ezt sehol máshol nem hívják demokráciának”

Brano Jakubović és Vedran Mujagić – Dubioza kolektiv

  • Soós Tamás
  • 2021. augusztus 25.

Zene

„Nem kell agyhalottá válnod, ha bulizol” – állítja a Dubioza kolektiv, akik táncos reggae-, dub- és punkslágereket írnak balkáni oligarchákról, a menekültválságról vagy épp a torrentezés szépségeiről, legutóbbi lemezüket pedig az álhírek kifigurázásának szentelték. A bosnyák zenekar két alapítójával, Brano Jakubović billentyűs-DJ-vel és Vedran Mujagić basszusgitárossal a Budapest Parkban adott koncertjük előtt beszélgettünk.

Magyar Narancs: Szinte hazajártok Magyarországra.

Brano Jakubović: Szomszédok vagyunk, természetes, hogy gyakran jövünk. Évente egy koncertet biztos adunk nálatok. Magyar zenét is hallgatunk, mostanában PASO-t és Bohemian Betyarst.

MN: A vonzalom kölcsönös: a jugoszláv underground legendás volt Magyarországon, a vasfüggöny mögül sok zenerajongó járt oda a nyugati – és persze az újhullámos jugó – lemezekért. Gyerekként ti is élveztétek a szabadabb zenei piac előnyeit?

Brano Jakubović: Jugoszláviában rettentő izgalmas underground élet volt, ami nagyban eltért a nyugatitól. Posztpunklázban égtünk, olyan újhullámos bandákat hallgattunk, mint a Bijelo Dugme, a KUD Idijoti vagy a Zabranjeno Pušenje. Nálunk, Szarajevóban jött létre a novi valra, a jugoszláv újhullámra adott válaszul az új primitív színtér. Ezek a zenekarok iróniával és egy kis szürrealista beütéssel játszották a posztpunkot, vicces szarajevói sztorikat meséltek, és közben hülyét csináltak a rendszerből. Volt, aki nyíltan, volt, aki metaforába csomagolva, és volt, aki véletlenül. Az egyik legjobb sztori az volt, amikor a Zabranjeno Pušenje egyik koncertjén bekrepált az erősítő, mire az énekes bemondta, hogy „meghalt a Marshall”. Másnapra börtönben csücsült, Jugoszláviában ugyanis Tito volt a marsall.

Vedran Mujagić: A nyolcvanas években ez már ritkaságnak számított. Burkolt elnyomás volt: nem börtönözték be a zenészeket, csak nem adták ki a lemezeiket. Aztán ahogy hanyatlott az állam, a cenzúra is lazult, és még olyan zenekarok is tudtak működni a tiltások ellenére, mint a totalitárius jelképeket szubverzíven kiforgató Laibach.

MN: A délszláv háború betette a kaput a virágzó szarajevói undergroundnak?

Brano Jakubović: Épp ellenkezőleg. Szarajevó négyéves ostroma alatt volt a legaktívabb a színtér. Hónapokig sem víz, sem áram nem volt, de több száz zenekar játszott a városban. Nem tudtunk ugyanis mást csinálni. Mi is zenekart alapítottunk, éjjelente felmásztunk a rendőrőrs tetejére, és mint valami bosnyák James Bond, egy vékony dróttal loptuk át az áramot a garázsunkba. Ma már felfoghatatlan, milyen körülmények között éltünk és játszottunk. Mindenáron zenélni akartunk, mert úgy legalább képzeletben elmenekülhettünk a városból, ha már máshogy nem lehetett.

MN: A harcokban részt vettetek?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.