Az együttes 1968-ban kiadott The Beatles című, de mindenki által csak Fehér albumnak nevezett műve sem kerülhette el a sorsát. Ráadásul a sok-sok újrakiadás a zeneipar virágzását és romlását is remekül szemlélteti. 1978-ban még csak annyi változott, hogy a lemezeket is fehérre festették; ’87-ben újrakeverték CD-változat miatt; a harmincadik évfordulóra sorszámozott CD-ket adtak ki; 2004-ben az újrakevert vinil jött ki, öt évvel később az újból újrakevert CD; 2012-ben meg a még újabb, hogy aztán 2014-ben kihozzák a mono változatot is annak emlékére, hogy ’68-ban is létezett egy ilyen verzió a szerényebb lemezjátszóval rendelkező vásárlók miatt.
Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a lemez megjelenésének 50. évfordulója sem múlhatott el újabb Fehér album nélkül. Már csak azért sem, mert az elmúlt években ugyanez történt az összes éppen 50 éves
Beatles-lemezzel. De míg korábban legfeljebb az „újrakevert” címkét biggyeszthették a puritán borítóra, most a lemezek száma is nőtt eggyel: nemcsak újabb remix készült – amelyet George Martin fia, Giles kevert Sam Okellel az Abbey Road stúdióban –, de hozzácsaptak egy demófelvételt is, amelyet George Harrison házában rögzítettek a stúdiózás előtt.
Az biztos, hogy az eredeti lemez most is szépen szól, bár azt nem mondhatjuk, hogy „szebben”, a kalózlemezen már korábban is megjelent demó inkább kuriózum, mint élvezetes hallgatnivaló. Ha valaki csak emiatt vásárolná meg a lemezt, annak biztosan nem ajánljuk. Akik viszont az érdekességeket keresik, azoknak ott van a „super-deluxe” változat a hat CD-ből és egy Blue-ray lemezből, képeskönyvből álló csomag, ez egy csomó olyan – sokszor bohóckodásnak tűnő – felvételt tartalmaz, amelyek nem a legélvezetesebbek, de legalább magyarázatul szolgálnak arra, hogy miért húzódott el hónapokig a stúdiómunka 1968-ban, miért éppen a Fehér album volt a
Beatles leghosszabb idő alatt elkészült lemeze.
Apple/EMI, 2018
