Lemez

Fekete keringők

Perihelion: Zeng; Thy Catafalque: Sgùrr

  • Vincze Ádám
  • 2015. november 22.

Zene

A Neochrome-­ból előbb Neokhrome-­má, majd Perihelionná váló debreceni zenekar a Nap fele néz című háromszámos, már magyar nyelven megírt debütanyaga kapcsán nagyon sokan a Thy Catafalque nevét kezdték emlegetni, nyilvánvalóan a hasonló szellemben megfogalmazott szövegek, illetve Vasvári Gyula énekhangja miatt, amely nagyjából hasonló fekvésű, mint Bakos Attiláé, a Thy Catafalque korábbi énekeséé. A párhuzam ezzel együtt eléggé felszínes, hiszen bár a két zenekar gyökerei nagyjából azonosak – vagyis a black metal és a Vágtázó Halottkémek spiri­tuá­lis megközelítése –, a Perihelion teljesen másfelé tart. Az alig félórás Zeng tökéletesen érett zenekar munkája: megvannak benne a kortárs posztrock lebegős gitárhangjai, a black metal hevessége és a VHK pszichedéliája is, a tényleg elképesztően éneklő Vasvári dallamai pedig pont annyira teszik jó értelemben vett slágeressé a lemezt, hogy már néhány hallgatás után addiktív legyen. Ráadásul a frontember stúdiójában felvett anyag csodálatosan szól: pont annyira érthető és karakteres ez a mindenféle elektronikát nélkülöző, csak a húros hangszerekre és a dobokra építő hangzás, hogy ne vesszenek el a dalok finom részletei, mégsem napjaink divatos, agyonpolírozott stúdiómunkája ez, hanem pont az a kellően barátságtalan, de élő, lüktető megszólalás, ami annyira hiányzik mostanában a kortárs lemezekről.

A Thy Catafalque új lemezét hallgatva pedig végképp értelmetlenné válik a két zenekar összebogozása. Az egyszemélyes zenekarként Skóciában alkotó Kátai Tamás van annyira öntörvényű művész, hogy már ne akarjon slágereket írni. Míg korábban a Róka hasa rádión ott volt a Bakos Attila vendégéneklésével készült Köd utánam, amely annyira tökéletes és kerek rockdal, hogy világszerte sokan felkapták rá a fejüket, és az azt követő, jóval barátságtalanabb és ridegebb Rengetegen is szerepeltek hagyományos megközelítésű témák, a kiváló énekes a Sgùrron már nem működik közre. Ebből következik, hogy a fentiekhez hasonló dalokat nem találunk Kátai új művén, sőt egyáltalán: ének sincs nagyon a lemezen. A nagyrészt instrumentális Sgúrr ennek ellenére egyáltalán nem befogadhatatlan: hosszú­ -hosszú elszállások, szeretnivalóan fura szintetizátorhangok és érdekes zenei megoldások tömkelegét tartalmazza (a Keringő alaptémája például tényleg egy keringő, úgy beillesztve a Thy Cata­falque világába, hogy egyáltalán ne tűnjön hatásvadász giccsnek). A Thy Catafalque legnagyobb varázsa, hogy bár öntörvényű, mégsem fordul értelmetlen öncélúságba – a Sgúrr pedig, karöltve a Perihelion ­ albumával, kérdőjel nélkül az év egyik legfontosabb hazai under­ground lemeze.

Apathia Records, 2015; Season Of Mist, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.