„SOLO
Süllyed a föld és az emberlárma. / Tágul az ég és tágul a lelkem. / Ráborulnak az egész világra: / hegyoromra léptem. // Napsugaras, néma tisztaságban / Megrogy térdem és hanyatlik testem. / Könnyes arcom lágy füvedbe rejtem: – / Anyám visszajöttem.
CHORUS
Ím a hegy magasra feltart diadallal, / Mutat a völgynek, körül a mezőknek: / „Visszajött, visszajött az eltévedt gyermek.” // Virágokkal habzó, zöldhullámú tenger / Suttogva tolongtak lent a bolyhos erdők: / „Visszajött, visszajött az eltévedt gyermek”.
SOLO
Vérzik a szívem, / Beteg a lelkem: / Emberek közt jártam. // Szerettem kínnal, / Kínszerelemmel / Hiában, hiában. // Lombotok borzad. / Ugye nem érttek / Testvérek, testvérek? // Nincsen oly távol / Csillag egymástól / Mint két emberlélek…”
Az imigyen induló, mérsékelten zseniális Balázs Béla-verset, a Cantatét is odamásolta I. hegedűversenyének utolsó kottalapjára Bartók Béla, amikor elküldte e „narkotikus álomban” írt művét Geyer Stefinek. A szerelmi vonzalmát nem viszonzó hegedűművésznőnek szólt ez a vallomás-koncert, amint azt az ajánlás is egyértelművé tette: „Stefinek még a boldog időkből. Pedig az is csak félboldogság volt.” Ez a titkot rejtő és csak posztumusz ismertté váló kompozíció, valamint a Zene is ott szerepel majd az Óbudai Danubia Zenekar Bartók-minisorozatának Angyal fantáziacímű hétvégi programján: Hámori Máté vezényletével és Eckhardt Gábor ismertető szavainak értelmező közegében (BMC, április 8. és 9., hét óra).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
