Fertőzéstől félnek az operaház művészei a maszk eldobása miatt

Zene

Két szakszervezet kéri az Opera főigazgatóját, hogy a veszélyhelyzet végéig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező művészeket osszon be. Ókovács Szilveszter a szigorított járványmegelőzési utasításait törölte, engedélyezve a védőmaszkok elhagyását.

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetével (ODFSZ) azt kéri az Opera főigazgatójától, hogy az úgynevezett “nagy kijelölésű” próbákon, előadásokon, kép- és hangfelvételeken csak azon fellépőnek minősülő művészeket és a produkciókat segítő kollégákat osszák be, akik érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Azt szeretnék, hogy ez a védelmi intézkedés a veszélyhelyzet fennállásig hatályos maradjon, ezzel is csökkentsék a koronavírus-fertőzés kockázatát az Operában.

A két szakszervezet azt követően fordult a főigazgatóhoz, hogy Ókovács Szilveszter május 6-án a kormány járványügyi enyhítő intézkedéseire hivatkozva életbe léptette lazító intézkedéseit. Ezzel az április elején a járványveszély kockázatainak maximális csökkentése érdekében hozott intézkedéseit törölte.

Az Operában a nagylétszámú próbákkal és előadásokkal március 8-tól álltak le, a főigazgatói utasítás a szüneteltetést május 31-ig rendelte el, ami a hónap elején érvényét vesztette. Az új, a védekezésen lazított utasítás szerint a teljes munkaidő során mindenki köteles orvosi maszkot viselni, kivételt képeznek a fellépők az előadáson idején, ideértve a zenekari árokban történő munkavégzést is.

A védettségi igazolványhoz azonban nem köti sem a próbákon, sem az előadásokon, sem a felvételeken való jelenlétet, ahogy azt a dolgozók szeretnék.

Az új rendszerben megosztja a dolgozókat az, hogy az Opera más részein a maszkviselés továbbra is kötelező, csak a nagykijelőlésű előadáson vagy próbán fellépő művészeket teszik ki fertőzésveszélynek. A szakszervezetek álságosnak tartják a „nem kötelező maszkviseletet”; szerintük alig lesz olyan fellépő, aki meg meri kockáztatni, hogy maszkot viseljen a színpadon vagy a zenekari árokban.

A szigorított intézkedések visszavonásáról az Opera azt írta megkeresésünkre, hogy a főigazgató „a kormányzati intézkedésekkel összhangban hozta meg döntését, ami a négymilliomodik első beoltott személytől számítva lehetővé tette egyebek közt a színházak látogatását azok számára, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal”. Megkérdeztük azt is, mely járványügyi információk alapján engedélyezte a maszkviselés elhagyását. Válaszukban úgy fogalmaztak, a maszkviselésben nem történt változás: a kötelező maszkviselet a fellépő művészekre, a balettművészekre, énekkari tagokra, magánénekesekre, színészekre, statisztákra és a zenkari tagokra nem vonatkozik.

A próbák létszámkorlátját leszámítva a színházban bevezetett védelmi intézkedésekben, így a maszkviselés terén sem történt változás. A helyszíni munkavégzés és a teljes munkaidő során mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. Kivételt képez a maszkviselési kötelezettség alól az előadáson történő fellépés (a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet alapján), ideértve a zenekari árokban történő munkavégzést is.”  - közölte lapunkkal a dalszínház (Ókovács Szilveszter 3/2021-es számú utasítása, 2021. május).

A válasz állítását, miszerint nem történt változás a maszkviseletben, ugyanakkor a főigazgató addig érvényben levő, még novemberben kiadott utasítása cáfolja, amely csak az engedélyezett produkciók során: az OperaLive sorozat előadásain és próbáin, illetve más kép- és/vagy hangfelvétel rögzítése során tette lehetővé, hogy nem kell maszkot hordani, a zenekari tagoknak pedig előírta a kötelező maszkviselést: „A helyszíni munkavégzés és a teljes munkaidő során mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. 

Kivételt képez a maszkviselési kötelezettség alól az 1. pont szerint engedélyezett előadáson, továbbá zenekari próbán történő előadóművészi közreműködés. A zenekari tagok előadáson is kötelesek maszkot viselni. A fúvós szólam a hangszerhasználat idejére a maszkot leveheti.” 

(Ókovács Szilveszter 32/2020-as utasítása.)

Mint azt megírtuk, az Opera közel 300 koronavírussal megfertőződött dolgozójáról szóló cikkünket követően a főigazgató több premiert is elhalasztott. Az Opera által készített összesítés szerint 2020 szeptember óta legtöbben az énekkarból, a zenekarból és a balettkarból estek át a betegségen. 2021. március 10-ig 236 fő fertőződött meg koronavírussal, javuk az operaházi előadásokat prezentáló művészek közül került ki: az énekkarból 61, a zenekarból 57, a balettkarból 45 fő. A fertőzés majdnem az énekkar felét érintette, 43 százalékuk lett beteg, a balettkarnak 32, a zenekarnak 30 százaléka. Az előadások háttérmunkáit végzők között is magas volt az esetszám, a színpad tári dolgozók közül 41 fő betegedett meg. A színpadi munkától távolodva jelentősen csökkent a mutató: az adminisztrációban 16, a műhelyben 8 fő esett át a Covidon. Más munkakörben és szervezeti egységben dolgozók közül 6-an kapták el a fertőzést. A valódi fertőzöttségi mutatók azonban ennél magasabb lehettek, a belsősökről készített összesítés nem tartalmazta a külsős fellépők megbetegedéseit: tavaly novemberben a magánénekesek, statiszták és gyerekkarosok között 54 fertőzöttet regisztráltak.

A fertőzöttségi adatokat megismerve az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete igazolva látta novemberi figyelmeztetését, amikor a nagylétszámú részvételt igénylő próbák és az online előadások azonnali leállítására szólította fel a dalszínház vezetőjét. A főigazgató a kormány által november 11-én elrendelt járványügyi szigorítások után sem szüneteltette a próbákat, csak a közönség jelenlétében tartott előadásokat, nyilvános próbákat és rendezvényeket iktatta ki. Az online térben tartott élő közvetítéses előadásokat és próbáit, illetve más előadások próbáit továbbra is megtartották, ha tudták.

Az Opera a Narancs.hu-nak küldött válaszában a 236 bizonyított esetet nem tartotta jelentősnek, mondván: „ez a dolgozók mintegy 20 százaléka, a magyar társadalom bizonyított és látens fertőzöttségétől nem tér el”. Mint közölték, kórházi ellátásra kevesebb tíznél kevesebben szorultak, egy fő hunyt el, jelentős mennyiségű elvégzett tesztnek köszönhetően nagy számban szűrtek ki tünetmentes személyeket.

A szakszervezet március 2-án újfent levélben kérte a főigazgatót a nagylétszámú próbák leállítására; választ nem kaptak, viszont 4-én tömeges tesztelésre került sor. Az előadások megtartásától Ókovács a március 8-tól érvényes további kormányzati szigorítások utolsó pillanatáig nem állt el, március 6-án, szombaton még online balettprodukciót mutattak be.

Az Opera lapunknak küldött március 29-i válaszában arról írt, hogy 10 szereplő felett nincs próba és gyakorlat sem hetek óta, már online előadásokat sem tartanak. Újabb kérdéseinkre küldött válaszukból viszont ezt az állításukat cáfoló információkat közöltek, elismerve, hogy több tervezett produkció során is meghaladja a 10 főt a léterhozásához szükséges létszám.  Az Opera közlése szerint védekezésük eredményét igazolja az, hogy „a Magyar Állami Operaházban jelenleg nincs COVID-19 fertőzött, ami önmagában is hitelesen igazolja az Opera vezetése által követett járványvédelmi intézkedések eredményességét”-

Információink szerint a főigazgató nem méltányolta a szakszervezetek védettségi igazolványhoz kötött beosztására vonatkozó kérését, nem reagált rá.

Az erről a szakszervezetek által kezdeményezett konzultáción az Operaház vezetősége nem vett részt - a főigazgató a védettségi igazolvány bemutatásával a technikai személyzetet jogosította fel arra, hogy ne viseljen maszkot.

Az ODFSZ több mint egy hónapja már nem tudhatja meg a dolgozókat érintő fertőzöttségi adatokat, tájékoztatásukat, a „Covid-híradót” az Opera vezetősége arra hivatkozva függesztette fel, hogy az abban található egészségügyi adatokat rosszhiszeműen, a sajtóban használta fel, „mely alkalmas volt arra, hogy a munkáltató rossz hírét keltse a közvéleményben”. A szakszervezet szerint a főigazgató jogellenesen intézkedett erről, mert munkáltatóként a pandémiás időszakban adatszolgáltatási kötelezettsége van a munkavállalók egészségi állapotával összefüggő, kiemelt jelentőségű információkra vonatkozóan. A szakszervezeteknek arról sincs információjuk, hány dolgozót, fellépő művészt oltottak be, hányan rendelkeznek már védettséggel a Magyar Állami Operaházban.

(Cikkünk címében eredetileg, pontatlanul az szerepelt, hogy "Fertőzéstől félnek az operaház művészei a maszk nélkül tartott próbák miatt". Anyagunk címét ezért utólag pontosítottuk.)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk