augusztus 7.
szerda
A Totally Enormous Extinct Dinosaurs név Orlando Higginbottomot, egy oxfordi professzor és karmester-kórusvezető csemetéjét takarja, aki ezen a néven 2009-től publikálta maxijait, majd remixeit. Sorra születtek a könnyed tónusban megírt, többnyire fülbemászó elektropopdalai, majd belőlük összeállt tavaly egy egész album, a kritikák által is méltatott Trouble. Ez a lemez több a szinte tökéletes, habár szabálytalan popslágerek (Trouble, Promises, Household Goods - hogy csak néhányat említsünk) soránál. A szellemes és jól táncolható zenei alapokhoz Higginbottom keserű iróniával átszőtt szövegeket komponált - furcsa szerelmes dalokat, tele ambivalenciával. A felületes szemlélő esetleg a Hot Chipet is emlegetheti vele kapcsolatban, de az élő fellépés bizonyítani fogja: itt egészen másról van szó - egy saját, markáns zenei világot teremtő előadó áll majd előttünk teljes fegyverzetben. Azért a meghökkentő/lélegzetelállító fellépőruháit se hagyjuk említés nélkül! (A38 Színpad, 01.00)
augusztus 8.
csütörtök
Dizzee Rascal, a grime keresztapja - leginkább így emlegetik a ghánai és nigériai felmenőktől már Angliában született Dylan Kwabena Millst, s nem véletlenül. A később Dizzee Rascalként elhíresült MC a dancehall, jungle és UK garage alapokon fejlődő hibridműfaj pionírjának, Wileynak a keze alatt próbálgatta szárnyait (emellett tagja volt a híres Roll Deep Crew nevű UK garage-formációnak). Alig 18 éves, amikor megjelenik első albuma, a Boy in da Corner - ezzel mentorát, Wileyt egy évvel előzi meg! -, aminek örömére Rascal hat késszúrással kerül egy ciprusi kórházba. Későbbi albumait már nem kísérik efféle atrocitások - pedig sorra követték egymást, akárcsak az azokról kimásolt kislemezslágerek. Eközben neves vendégelőadók kérik fel vendégszereplésre a még mindig rendkívül fiatal Rascalt, a Basement Jaxxtől Beckig. Későbbi albumaihoz ő maga is sűrűn kért fel vendégelőadókat, legutóbb Armand Van Heldent (Bonkers), de például együtt lépett fel, majd készített lemezt az akkor friss ígéretnek tűnő Florence And The Machine-nel. Dizzee már négy éve nem adott ki újabb nagylemeznyi anyagot - idén azonban eljött az ideje az ötödiknek. A szellemesen The Fifth névre keresztelt album a hírek szerint igazi sztárparádé lesz, melyen többek között RedOne, M.J. Cole vagy Jean-Baptiste is közreműködik majd szerzőként vagy producerként. Ízelítőként az első szám már meg is jelent róla maxin: ez a Goin' Crazy, amelyben maga Robbie Williams vokálozik. De az igazi főszereplő, akárcsak szigetes fellépésén, kitalálhatóan Mr. Rascal és az ő betapaszthatatlan géppuskaszája lesz. (Pop-Rock Nagyszínpad, 17.45)
augusztus 9.
péntek
A pályafutását 1996-ban kezdő, sacramentói !!! két évre rá adta ki az első maxiját, 2001 végén pedig az első albumot. Azóta, ha ráérősen is, de rendszeresen termelik a lemezeket - a legutóbbit pont idén publikálták (Thr!!!er címen). A !!! történetét az idők során számos tagcsere, sőt néhány tragikus baleset is kísérte - egykori vokalista-dobosuk, Jerry Fuchs például 2009-ben zuhant egy liftaknába. Már névadásuk sem mindennapi, hiszen a nálunk is nagy sikerrel vetített Az istenek a fejükre estek című film busman szereplői beszédének angol feliratozása inspirálta őket: amikor ugyanis a dél-afrikai khoiszan nyelvekre jellemző csettintő hangokat kellett jelezni, akkor a moziban felkiáltójeleket alkalmaztak. Ennek megfelelően a zenekar nevének kiejtése nagyjából a csk csk csk hangokkal történhet - bár a zenekar tán túlságosan is megengedő gesztusa szerint bármely három azonos szótag is megteszi. Produkciójuk legalább ennyire üdítő: a posztpunk gitárzenék és a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának tipikusan New York-i new wave/diszkó hangzását egyszerre keltik életre. Határozott, grúvos basszusjáték, punkos nyerseségű dobok, funkos gitártémák, diszkréten odatett elektronika - mindebből pedig élő hangszerekkel előadott, szellemesen összerakott fúziós diszkó lesz, Nic Offer szabálytalan, de annál kreatívabb frontemberi-énekesi közreműködésével. Aki látta idén május elején a banda fergeteges koncertjét az A38 hajón, csak szuperlatívuszokban beszél róluk - a most éppen hattagú zenekar eszméletlen bulit csinál a színpadon, nem táncolni rájuk egyszerűen lehetetlen. (Pop-Rock Nagyszínpad, 17.45)
Ugyanezen a napon lép fel Victoria Hesketh, vagyis Little Boots, aki 2009-ben az év felfedezettje volt a BBC-nél: Florence-t és Lady Gagát is megelőzte az év hangja listán. Igaz, az év nyarán megjelent bemutatkozó lemeze már ellentmondásosabb reakciókat váltott ki - a nyolcvanas évek hangzására bazírozó, néha szinte nyálasnak ható (habár határozottan ügyes kézzel megírt) szerzemények még nem teljesen kiforrott alkotói személyiséget sejtettek. Idén azután jött a Nocturne című második lemez - közben eltűnt az őt körülvevő hype, ami sokat segített abban, hogy csak a zenére koncentráljon. Ráadásul számos segítőtársa is akadt ebben, hogy csak Andy Butlert (Hercules And Love Affair), a DFA kiadófőnökét, Tim Goldsworthyt vagy James Fordot (Simian Mobile Disco) említsük. Talán még mindig nem emlegethetjük a Saint Etienne-es Sarah Cracknell-lel vagy akár Alison Goldfrapp-pal egy lapon, de Little Boots egyre közelebb jut ahhoz, hogy hasonló respektust vívjon ki magának - ezt most (egy korábbi dj-fellépést követően) színpadi előadóként is bizonyíthatja. (A38 Színpad, 19.50)
augusztus 10.
szombat
Jozif Goodwin egyike a legkreatívabb és legfinomabb zenéket előállító brit houseproducereknek, ráadásul termékenységére sem lehet panasz: az utóbbi öt évben több mint tucatnyi maxit adott ki. A kritika által rendre méltatott megjelenésein hol absztrakt funkot vegyített kissé savas soullal vagy éppen The Cure-reminiszcenciákkal, hol pedig latin ritmusokat injektált jazzhangmintákban úszó house-darabokba. A tekintetben pedig, hogy Jozif milyen jó dj, ajánljuk figyelmükbe az idén megjelent Balance presents Jozif című szomorú, de szép mixét, melyet jórészt a tavaly novemberben tragikus körülmények között (aneurizmában) elhunyt Martin Dawson (alias King Roc), a Two Armadillos producerduó beltagja emlékének szentelt. (Party Aréna, 23.30)
augusztus 11.
vasárnap
Az ausztrál Empire Of The Sun duót 2008-ban alapította két régi cimbora: Luke Steele, a hazájában módfelett népszerű The Sleepy Jackson egyik zenésze, és a már hosszú ideje Pnau néven alkotó Nick Littlemore. Nem sokat vacakoltak: már abban az évben összeütötték a megasikert hozó Walking On A Dreamet, mely szerencsés kézzel vegyítette a teljes zenei blődséget a bombasztikus komolysággal, a nyolcvanas évek hagyatékát a jelen elektronikus zenéivel. Magától értetődik, hogy a sikert igyekeztek is kamatoztatni: habár eredetileg csak stúdióattrakciónak szánták a lemezt, végül felléptek fesztiválokon is, majd beismerték, hogy az egyszeri projektnek indult EOTS újabb albumra készül. A június közepén megjelent, hatalmas stúdióarzenált felvonultató Ice On Dune többé-kevésbé igazolta a várakozásokat (a lelkesedők száma kétségtelenül nagyobb, mint a fanyalgó kritikusoké), s összességében megállapítható, hogy ismét rendkívül hatékony mixtúrát sikerült kikeverniük - még ha a dalok a maguk rafináltságában és gondos kidolgozottságukban egy rugóra járnak is. De az elégikus szintipophangzás, a szinte földöntúli melódiák, a hatásvadász ritmusok és a nyaktörő falzett vokálok megteszik a magukét - ha csak a papírformát hozzák, máris képesek levenni lábukról a Sziget közönségét. (Party Aréna, 21.00)
Végül Katy B-vel búcsúzunk, egy újabb zenei csodagyerekkel, a BRIT School néhai eminens diákjával, aki az évtized elején az egyik legfényesebb csillagnak tűnt - s most némi alkotói szünet után visszatérni készül második albumával. Katy már tizenévesként, ígéretes orgánummal bíró vokalistaként is közreműködött mások maxijain (először még Baby Katy néven), s már 2009-ben (Ms. Dynamite társaságában) fellépett a London Jazz Festivalon is. Majd a mentorával, Geeneusszal, a Count & Sindennel vagy a Magnetic Mannel közös felvételeket követően a legendás Rinse kiadónál 2011-ben jelent meg komoly elismeréseket (például Mercury Prize-jelölést, tavaly pedig a legjobb dal díját az NME-től a Broken Recordért) begyűjtő bemutatkozó albuma, az On A Mission. A többek között Benga, Geeneus és Zinc közreműködésével készült nagylemez dubstep, grime és uk funky/ garage ütemeket helyezett megfelelő pop/r&b/soul kontextusba, a középpontban természetesen Katy lenyűgöző hangi képességeivel. Tavaly Mark Ronsonnal rögzített egy inkább felejtős dalt egy üdítőitalos cég számára (papíron az olimpia tiszteletére), idén viszont már meg is jelent az első maxi (What Love Is Made Of) az eljövendő új album előhírnökeként. Elképesztő vokális produkció, hús-vér nyári popslágerek, lángvörös haj - ezt kaphatjuk Katytől, se többet, se kevesebbet! (A38 Színpad, 23.30)
