film - 127 ÓRA

  • - ts -
  • 2011. március 3.

Zene

Az igaz történetekben az a jó, hogy lehetnek néhányan, akik ismerik végét, s így tudják, ki a gyilkos. A híres rendezők mindenkori következő dobásában meg az a jó, hogy mindenki tudja, mire készül épp a mester, vagy mivel készült éppen el.
Az igaz történetekben az a jó, hogy lehetnek néhányan, akik ismerik végét, s így tudják, ki a gyilkos. A híres rendezõk mindenkori következõ dobásában meg az a jó, hogy mindenki tudja, mire készül épp a mester, vagy mivel készült éppen el. Innentõl minden az alábbi párbeszéd szerint zajlik: Szevasz, megyek moziba. Mit nézel meg? Danny Boyle új filmjét. Aha, a trainspottingos, a gettómilliomosos ürge, ismerem. Valami százvalahány óra. Aha, vágom, amiben a hegymászó csávó levágja a karját, mert beszorul. Ja, az.

Ilyenformán akár a mozi nagy ívben megvalósított elkerülésével is kijelenthetnénk: kösz, már láttuk is. Hogy így mirõl maradnánk le? Egy reményteli ifjú filmsztár másfél órás szenvedésérõl. Ez valami egészen modern method acting lehet, amivel Boyle kísérletezik: beltestünk szimpatikus interjúalanya, James Franco másfél órán át szenved, hogy megszabaduljon egy sziklahasadékból, ahova a nehéz kõ beszorította - igen, igen, a karjánál fogva. Illetve másfél órán át szenved, hogy valami színjátékra emlékeztetõt produkáljon - egy elõre eldöntött szituáció béklyójában. Szinte biztosan sokaknak tetszeni fog látványos igyekezete, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni még attól sem, hogy nem üvölti végig a filmhosszt a szerencsétlen, attól még semmi nem visszafogott ebben a moziban - sokkal inkább a nagyszabású semmihez, a legalpáribb hatásvadászathoz van szerencsénk. Nem is az elsõhöz, hisz ez egy szakág: egymást érik a moziban a balesetüket csodával határos módon, s mindgyakran elhalt társaik elfogyasztásával túlélõk színigaz történetei.

A Budapest Film bemutatója

**

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."