film - A SZÍV BAJNOKAI

  • - kg -
  • 2010. június 10.

Zene

Sandra Bullocknak van humora. Nem a filmjeiből vesszük, azok láttán rég eszünkbe sem jut ilyesmi, hanem a valóságból, mert ha valaki személyesen veszi át az év legrosszabb női alakításáért járó Arany Málnát, ott komoly öniróniára kell gyanakodni.
Sandra Bullocknak van humora. Nem a filmjeibõl vesszük, azok láttán rég eszünkbe sem jut ilyesmi, hanem a valóságból, mert ha valaki személyesen veszi át az év legrosszabb nõi alakításáért járó Arany Málnát, ott komoly öniróniára kell gyanakodni. Kedves, majdhogynem emberi alakítás volt a Málna átvétele (az ' a megoldás címû filmért járt a büntetõ elismerés), mindenképpen emberibb, mint A szív bajnokaiban látható performansz, amiért a Málna másnapján máris megkapta az Oscart. A filmes Sandrából más se látszik, mint valami szélesvásznú szívjóság; olyannyira elhatalmasodott, hogy félõ, az általa alakított déli matróna minden hátrányos helyzetû élõlényt köszönés nélkül a keblére ölel, és ott is melenget az idõk végeztéig. Idáig persze nem megy a film, de odáig sem, hogy veleszületett jóságán túl bármit is mondana errõl a valóságból vett délkonzervatív anyáról, aki egy gazdag memphisi család ügyvezetõjeként örökbe fogadott a szegénysorról egy majdnem felnõtt afroamerikai óriáscsecsemõt, akibõl aztán az amerikai futball sztárja lett. Árnyalásképpen Sandra szemébe gyakran szöknek könnyek a félszeg fiatalember láttán, s bár szûk barátnõi körben elhangzik a "fehér ember bûntudata", és a "jótékonykodási hajlam", ezek csak afféle koktélozás közbeni rosszmájúskodások, hamar le is söprik õket az asztalról. Sandra egyébként lakberendezõt játszik, ami önreklámnak sem rossz, mert ez egy lakberendezõi mozi. Falra hányt bûbáj a nappaliban, szeretetszõttes az elõszobában, a konyhában pedig egy örök darab: a nyáron is izzó családi tûzhely.

Forgalmazza a Pro Video

** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.