film - ADÉLE ÉS A MÚMIÁK REJTÉLYE

  • - kg -
  • 2010. szeptember 16.

Zene

Luc Besson utoljára Liam Neesont küldte rá Párizsra: hullottak is a helybéliek, az ilyen csip-csup csonttöréseket azonban Besson ma már nem személyesen, hanem valamelyik kifutófiúján keresztül intézi, ő közben filmgyártó vállalata ötéves tervén dolgozik. Az persze megint más, ha nem Neeson, hanem egy másik, egy digitális őslény köröz Párizs felett, az alsóbb szinteken pedig dúl a bohém századelő (a fűzős-ingnadrágos), és egy múmiákat táncoltató neves képregény-teremtés koptatja a macskakövet.
Luc Besson utoljára Liam Neesont küldte rá Párizsra: hullottak is a helybéliek, az ilyen csip-csup csonttöréseket azonban Besson ma már nem személyesen, hanem valamelyik kifutófiúján keresztül intézi, õ közben filmgyártó vállalata ötéves tervén dolgozik. Az persze megint más, ha nem Neeson, hanem egy másik, egy digitális õslény köröz Párizs felett, az alsóbb szinteken pedig dúl a bohém századelõ (a fûzõs-ingnadrágos), és egy múmiákat táncoltató neves képregény-teremtés koptatja a macskakövet. Ez már sokkal inkább a Bessonban lappangó rendezõnek való mulatság, és valóban itt a mulatságon van a hangsúly, boldog-boldogtalan, ember, szárnyas, házi kedvenc a "nem élhetek múmiaszó nélkül" refrénjére ropja, annak biztos tudatában, hogy meg kell õt zabálni, oly nagyon vicces. A megzabálós vonalat mindenekelõtt egy tojásból kikelt pterodaktilusz képviseli, a komikusit ragasztott arcszõrzetû pojácák és mumifikált jópofák, Adéle pedig, e drága gyermek, ki papíron meggyõzõ jelenség lehetett, filmen azonban bájos utánérzés, rendre úgy tesz, mintha tûzrõl pattant volna éppen - fárasztó tornamutatvány, nem vitás. Hasonlóképpen fárasztó az igyekezet, amivel Besson minden korosztálynak teszi a szépet, választási ígéretei között talán csak a 17. havi nyugdíj nem szerepel. Szerepel viszont tavalyi technikával reptetett õsmadár a kicsiknek, Jeunet szabadalmának, a burleszk-pátosz kétéltûnek vásári másolata a nagyoknak, a kamaszoknak pedig Adéle dekoltázsának rejtélye. Csak tessék, csak tessék, diákoknak, katonáknak féláron!

Forgalmazza a Fórum Hungary

** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.