film - ADÉLE ÉS A MÚMIÁK REJTÉLYE

  • - kg -
  • 2010. szeptember 16.

Zene

Luc Besson utoljára Liam Neesont küldte rá Párizsra: hullottak is a helybéliek, az ilyen csip-csup csonttöréseket azonban Besson ma már nem személyesen, hanem valamelyik kifutófiúján keresztül intézi, ő közben filmgyártó vállalata ötéves tervén dolgozik. Az persze megint más, ha nem Neeson, hanem egy másik, egy digitális őslény köröz Párizs felett, az alsóbb szinteken pedig dúl a bohém századelő (a fűzős-ingnadrágos), és egy múmiákat táncoltató neves képregény-teremtés koptatja a macskakövet.
Luc Besson utoljára Liam Neesont küldte rá Párizsra: hullottak is a helybéliek, az ilyen csip-csup csonttöréseket azonban Besson ma már nem személyesen, hanem valamelyik kifutófiúján keresztül intézi, õ közben filmgyártó vállalata ötéves tervén dolgozik. Az persze megint más, ha nem Neeson, hanem egy másik, egy digitális õslény köröz Párizs felett, az alsóbb szinteken pedig dúl a bohém századelõ (a fûzõs-ingnadrágos), és egy múmiákat táncoltató neves képregény-teremtés koptatja a macskakövet. Ez már sokkal inkább a Bessonban lappangó rendezõnek való mulatság, és valóban itt a mulatságon van a hangsúly, boldog-boldogtalan, ember, szárnyas, házi kedvenc a "nem élhetek múmiaszó nélkül" refrénjére ropja, annak biztos tudatában, hogy meg kell õt zabálni, oly nagyon vicces. A megzabálós vonalat mindenekelõtt egy tojásból kikelt pterodaktilusz képviseli, a komikusit ragasztott arcszõrzetû pojácák és mumifikált jópofák, Adéle pedig, e drága gyermek, ki papíron meggyõzõ jelenség lehetett, filmen azonban bájos utánérzés, rendre úgy tesz, mintha tûzrõl pattant volna éppen - fárasztó tornamutatvány, nem vitás. Hasonlóképpen fárasztó az igyekezet, amivel Besson minden korosztálynak teszi a szépet, választási ígéretei között talán csak a 17. havi nyugdíj nem szerepel. Szerepel viszont tavalyi technikával reptetett õsmadár a kicsiknek, Jeunet szabadalmának, a burleszk-pátosz kétéltûnek vásári másolata a nagyoknak, a kamaszoknak pedig Adéle dekoltázsának rejtélye. Csak tessék, csak tessék, diákoknak, katonáknak féláron!

Forgalmazza a Fórum Hungary

** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.