Film - Arab gyerek megvágta - Jacques Audiard: A próféta

Zene

Luciani, Vettori, Santi, Profundi, Corleoni... El Djebana. Úgy vonulnak szemünk előtt a börtöntöltelékek, mint a Beatles a zebrán, s fennhangon mondják a nevüket. Rövid kis jelenet, a mindennapos börtönközlekedés része ez a kissé demonstratív átvonulás, egy apróságban mégis más, mint az addig megfestett, erőszakos való. A börtön eminens urai mennek a gyengélkedőbe bandaügyeiket intézni; elöl a korzikaiak vezére, hátul pedig hősünk, a kakukktojás. Vígjátéki pillanat egy magát nagyon is komolyan vevő börtöndrámában: a tornasor legutolsó tagja a sok veretes maffianév után ilyet szól: El Djebana. Alighanem e benyögés a produkció legjobb pillanata, az első alkalom, hogy a börtönvalóságot és a társadalmi erőviszonyok rács mögötti vetületét kitartóan sulykoló rendezői akarat felengedne. Jacques Audiard, a franciák bűnből doktorált neves filmrendezője elkacsintotta magát: elöl a gengsztermítosz, hátul meg a legkisebb fiú meséje. Ezek ketten, a nagy testű, lenyalt hajú korzikai és az írástudatlan arab gyerek, bár külön-külön kétségtelenül valós, kriminalisztikailag megalapozott mintákat húznak maguk után, egymás mellett egy nagy múltú filmes séma alabárdosai. Mert A próféta, noha az alsó francia néposztályok, illetve a helyi maffia- és börtönviszonyok tollaival ékeskedik, mégiscsak az egyik legősibb mesterséget űzi: gengszteresdit játszik. Az érdekli, hogy miként fordul meg a vonulási sorrend.

Luciani, Vettori, Santi, Profundi, Corleoni... El Djebana. Úgy vonulnak szemünk előtt a börtöntöltelékek, mint a Beatles a zebrán, s fennhangon mondják a nevüket. Rövid kis jelenet, a mindennapos börtönközlekedés része ez a kissé demonstratív átvonulás, egy apróságban mégis más, mint az addig megfestett, erőszakos való. A börtön eminens urai mennek a gyengélkedőbe bandaügyeiket intézni; elöl a korzikaiak vezére, hátul pedig hősünk, a kakukktojás. Vígjátéki pillanat egy magát nagyon is komolyan vevő börtöndrámában: a tornasor legutolsó tagja a sok veretes maffianév után ilyet szól: El Djebana. Alighanem e benyögés a produkció legjobb pillanata, az első alkalom, hogy a börtönvalóságot és a társadalmi erőviszonyok rács mögötti vetületét kitartóan sulykoló rendezői akarat felengedne. Jacques Audiard, a franciák bűnből doktorált neves filmrendezője elkacsintotta magát: elöl a gengsztermítosz, hátul meg a legkisebb fiú meséje. Ezek ketten, a nagy testű, lenyalt hajú korzikai és az írástudatlan arab gyerek, bár külön-külön kétségtelenül valós, kriminalisztikailag megalapozott mintákat húznak maguk után, egymás mellett egy nagy múltú filmes séma alabárdosai. Mert A próféta, noha az alsó francia néposztályok, illetve a helyi maffia- és börtönviszonyok tollaival ékeskedik, mégiscsak az egyik legősibb mesterséget űzi: gengszteresdit játszik. Az érdekli, hogy miként fordul meg a vonulási sorrend.

Az újoncot újonc játssza, a Malikot alakító Tahar Rahimnak ugyanaz a megvert-kétségbeesett kutyanézése van, mint amilyet egy másik büntetett előéletű Audiard-hős, Vincent Cassel adott elő a rendező sorrendben második művében, A számat figyeld!-ben. A 19 évesen 6 évre lesittelt Malik nem a börtönudvar neki rendelt térfelén, az araboknál, hanem a kisebb számú, de nagyobb befolyással bíró korzikai táborban landol, mert rendelés jött kívülről: ki kell nyírni egy frissen érkezett besúgót, és erre ő tűnik a legalkalmasabbnak. A keresztapa (Niels Arestrup) magához rendeli, és atyailag halálosan megfenyegeti a fiút, majd gyorstalpalón elvégezteti vele a "hogyan öljünk szájba vett zsilettel" kezdőkurzust. Nem egy Rocky-féle, felemelő edzésprogram, az már igaz, az pedig a debütáló gyilkos külön pechje, hogy a halálraítélt, aki egy egyszerű börtöntranzakció folytán (hasisért szopás) engedi magához a zsilettet, kifejezetten jóságos forma, s halála után még vissza is jár kísérteni. A gengsztermítosszal való szemérmes kacérkodás mellett ez a szellemvonal is egyike a film lírai ellágyulásainak, melyet például a nyakelvágás igen bővérűen ábrázolt aktusa hivatott ellensúlyozni. Audiard egyik pillanatban a valósággal kezel, a másikban viszont a mítoszszal, s mint a kínai tányérpörgető, a fiú felemelkedését is elővezeti. Hősünk először felszolgáló, díszarab a korzikaiak asztaltársasága mellett, feljebb bukása után pedig portás, mindenféle kisebb mutyik lebonyolítója. A nagyfőnök melletti szobát kapja, frizsider, videó és alkalmanként egy bejáró kurva a jutalma. Belőle lesz a don szeme-füle, e szemfülesség pedig meghozza a saját bizniszt, hisz időközben fél-fél napos kimenőket is bonyolíthat. Bent kitartóan főzi a kávét, de már a saját szakállára is dolgozik, és hatalmi terjeszkedését is megkezdte már a nescafés üveg árnyékából. A reggel héttől este hétig tartó eltávokba váltságdíj-kézbesítés, nagybani drogügylet-bonyolítás és végül egy második - az elsőnél jóval nagyobb szabású - gyilkosság is belefér. Utóbbival Malik leteszi az érettségit (az írásbelit már letette a hivatalos képzés keretei között), s olyan menedzseri készségről tesz bizonyságot, ami végképp a romantikus gengszterábrázolás irányába viszi a produkciót. Baj ez? Dehogy: amennyire csípjük a kőkemény realizmust, annál már csak a teátrális, picit tán lassított alvilági járást szeretjük jobban. Meg az olyan karriertörténeteket, melyben a legkisebb fiúból alvilági kiskirályfi válik.

A Szuez Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.