Film - Az elveszett fullánk - Julian Jarrold: Utolsó látogatás

  • Bori Erzsébet
  • 2009. május 14.

Zene

Az Utolsó látogatást (Brideshead Revisited) olvasva többször is figyelmeztetnem kellett magam, hogy az Utas és holdvilág 1937-ben jelent meg, Evelyn Waugh pedig a normandiai partraszállás idején kezdte el írni a regényét, könnyen lehet, hogy azon a napon (1944. június 5.), amikor Szerb Antalt behívták munkaszolgálatra, és 1945-ben az ismert okok miatt már nem volt abban a helyzetben, hogy kézbe vehesse angol pályatársa művét.

Az Utolsó látogatást (Brideshead Revisited) olvasva többször is figyelmeztetnem kellett magam, hogy az Utas és holdvilág 1937-ben jelent meg, Evelyn Waugh pedig a normandiai partraszállás idején kezdte el írni a regényét, könnyen lehet, hogy azon a napon (1944. június 5.), amikor Szerb Antalt behívták munkaszolgálatra, és 1945-ben az ismert okok miatt már nem volt abban a helyzetben, hogy kézbe vehesse angol pályatársa művét.

Szerény polgári családból származó fiatalember gazdag és kifinomult testvérpár bűvkörébe kerül, és ez a kapcsolat döntő hatással van személyiségére és egész életére. Ha ennyi nem elég, vegyük még hozzá a homoerotikus szálat (a testvérpár mindkét regényben fiú-lány), a sorsfordító velencei utazást, a kései találkozás/visszatérés motívumát. Ám nemcsak a tematikus hasonlóság megdöbbentő, hanem a két szerző alkati, ízlés- és mentalitásbeli rokonsága is. Vagy a katolicizmushoz való problematikus viszonyuk, ami bizonyos értelemben mindkettejüknek második vallása (Szerbnek a családja katolizált, Waugh anglikánnak született, és egy ifjúkori agnosztikus epizód után maga döntött úgy, hogy katolikus hitre tér); tanulóéveik homoerotikus élményei mindkettejüknél érzelmek iskolájaként értelmezhetők, közbenső állomásnak a kamaszkori pánszexualitástól a felnőtt férfivá érésig vezető úton (egyik esetben sem függetlenül a kor sajátos fiúnevelési intézményeitől). Mindennél már csak a felső osztályokra vetett - a csodálattól elalélt és a gúnytól fölényes - tekintet azonossága meglepőbb.

Evelyn Waugh amúgy konzervatív regényíró, aki pontosan tudja magáról, hogy ő egy konzervatív regényíró. Az angol irodalmi kánonban igen előkelő helyen jegyzik, s több kísérlet is történt a posztmodernizálására, ami már csak azért is röhejes, mert azt feltételezi, hogy a posztmodern valami magasabb osztály vagy úri klub, ahová felvételt nyerni rangot ad a régi, poros szerzőknek. Waugh se nem régi (a hatvanas években halt meg), se nem poros, magyarul olvasható munkái közül tanúság rá a Bombahír vagy A megboldogult. Utóbbit amerikai tartózkodása ihlette, és Tony Richardson csinált belőle istenien abszurd, szürrealista filmet 1965-ben; bár amerikai gyártású, a brit free cinema egyik gyöngyszeme, a Monty Python előfutára.

Ha valaki egymás után nézi meg az Utolsó látogatást és A megboldogultat, soha meg nem mondaná, hogy azonos a szerzőjük! A Brideshead Revisited a legromantikusabb Waugh-regény - nem véletlenül ez a közönségkedvenc -, de messze nem olyan romantikus, mint a belőle készült vadonatúj film. 1982-ben már feldolgozták egy 11 részes tévésorozatban (olyan nevekkel, mint Jeremy Irons, Laurence Olivier, John Gielgud), és ha feltesszük a kérdést, hogy a regény mely alkotóelemei maradtak ki a kétórás moziváltozatból, azt a szomorú választ adhatjuk rá, hogy leginkább a humor. Julian Jarrold rendezésében csak a főhős, Charles apja és a Flyte testvérpár fivére, Bridley figurája mutat meg valamit az író fullánkos iróniájából (s egy villanás erejéig Jasper kuzin meg az utolsó kenet feladására odacipelt Mackay atya). Waugh prózája első látásra megtévesztő lehet: a sajátosságának számító rengeteg párbeszéd könnyű adaptációval kecsegtet, olybá tűnhet, mintha a szöveg elébe sietne a forgatókönyvírónak. Csakhogy a Waugh-dialógus nem információkat akar közölni, hanem a nyelvi jellemzés briliáns eszköze, mely nehézséggel már az Egy marék por vászonra vivői is szembetalálták magukat 1988-ban. Ezúttal Andrew Daviesre (a Büszkeség és balítélet BBC-sorozat forgatókönyvírójára) bízták a feladatot, akinek alighanem beletört a bicskája, mert átadta a munkát Jeremy Brocknak. Az alkotók végül a szerelmi szál - Charles Ryder és Julia Flyte szerelméről van szó, természetesen - megvastagításában találták meg a kiutat, illetőleg egy-egy szájbarágós nagymonológ beiktatásában, amelyekből megtudjuk, hogy mi a baj Lady Marchmainnel (Emma Thompson jutalomjátéka), mi a különbség a katolicizmus északi és déli változata között, és mi vonzotta úgy Charlest az arisztokrata családhoz.

Egy szó mint száz, az Utolsó látogatás nem alkalmas Evelyn Waugh megismerésére, mozifilmként viszont megállja a helyét: mozgalmas, vadregényes történet, a brit színjátszás három nemzedékének színe-virága, észbontó helyszínek (Oxford, London, főúri kastély, Velence, Marokkó), pompás kosztümök, gyönyörű fényképezés, a szokásosnál kevésbé tolakodó, igényes zene, nagy romantikus érzések... soha rosszabbat! Erősen szurkolok a sikerének, titokban azt remélve, hogy valamelyik tévécsatorna a sikeren felbuzdulva megveszi és bemutatja a 11 részes sorozatot. Evelyn Waugh-nak pedig egy szava sem lehet: a nagyszerű szérián kívül ott van neki Tony Richardson remeklése, A megboldogult, így sokkal jobban járt a moziban, mint amit a legtöbb klasszikus elmondhat magáról.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.