Film - Lőwinger a fény városában - Pierre Morel: Párizsból szeretettel

  • - ts -
  • 2011. február 3.

Zene

Hogy John Travolta (ismét) szerepkörváltás előtt áll, az aligha kérdéses. Legfeljebb azon matekozhatunk egy kicsit, hogy maga az aktus mikor fog ténylegesen bekövetkezni. A Szombat esti láz 1977-es, a Pomádé '78-as, s nyolcvanban a Városi cowboyról már mint kapitális bukásról írnak a lapok. '83-ban teljesen fölöslegesen tér vissza Tony Manero, minden hiába. Jó sokáig a 25 ezer dolláros talk show-k és a C kategóriás filmek (mondjuk az Ingerlő idomok) között hányódik pilótánk gépe - ne jöjjön nekem senki a Nicsak, ki beszél!-lel, az Travolta nélkül is ugyanekkora siker lett volna. Jó tucat év mélyrepülés után a Ponyvaregény 1994-ben emelte vissza a legfelső osztályba a versenyzőt, akit persze a harmadik ligában sem szűnt meg szeretni a közönség, amiért is Tarantino majdnem annyit köszönhet neki, mint viszont.

Hogy John Travolta (ismét) szerepkörváltás előtt áll, az aligha kérdéses. Legfeljebb azon matekozhatunk egy kicsit, hogy maga az aktus mikor fog ténylegesen bekövetkezni. A Szombat esti láz 1977-es, a Pomádé '78-as, s nyolcvanban a Városi cowboyról már mint kapitális bukásról írnak a lapok. '83-ban teljesen fölöslegesen tér vissza Tony Manero, minden hiába. Jó sokáig a 25 ezer dolláros talk show-k és a C kategóriás filmek (mondjuk az Ingerlő idomok) között hányódik pilótánk gépe - ne jöjjön nekem senki a Nicsak, ki beszél!-lel, az Travolta nélkül is ugyanekkora siker lett volna. Jó tucat év mélyrepülés után a Ponyvaregény 1994-ben emelte vissza a legfelső osztályba a versenyzőt, akit persze a harmadik ligában sem szűnt meg szeretni a közönség, amiért is Tarantino majdnem annyit köszönhet neki, mint viszont. A Vincent Vegaként szerzett újbóli népszerűsége időben jócskán hosszabbnak látszik, mint az előző - túlzás nélkül örökérvényűnek is mondható. Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk a sorban következő műveket, legfeljebb számosságuk a figyelemre méltó, Travolta átlag két filmet készített évente, de tisztességes mozi talán ha kettő akad a tizenhat év termésében, a Szóljatok a köpcösnek! és az Ál/Arc - ezek is szinte közvetlenül a Ponyvaregény után jöttek ki, de legkésőbb a farvizén, az egyik 1995-ben, a másik 1997-ben, s egyáltalán nem állt szándékukban megbolondítani a frissen kialakított imázst, ami azóta sem változott különösebben.

Ám ha így marad, ha John Travolta még egyszer elhúzza villás ujját a szeme előtt, ha még egyszer szájára veszi a negyedfontos cheeseburgert, akkor kész: csak egy kedves emléke marad az öregedő nézőknek. Most az utóbbi jut ki neki, a cheeseburger, szegénynek kétszer is, meg az, hogy valaki kitalálta, milyen viccesen is mutatna kopaszon és némi szőrrel a szája körül. De nyugi, aki szereti, biztosra veheti, eltelik még tíz-egynéhány év, és jön egy új John Travolta, akiért megint érdemes lesz teljesen odalenni.

Luc Besson esetében azonban holtbiztos, hogy nem fenyeget semmiféle megújulás; és hol van már az a kor, amikor Bertrand Blier-vel, Jean-Claude Beineixszel a francia film reményteli megújítójának tekintettük - nemcsak az azótai filmjei, de maga az idő is bizonyította, hogy némileg optimistán. A taxi forgatókönyve előttről tudunk csak említésre érdemes munkájáról, az pedig régi (1998-as) darab. Ám produceri és rendezői termékenység terén ő sem panaszkodhat.

Jelen produkciója, az eredetileg tán lőorgiának vizionált Párizsból szeretettel Travoltával a főszerepben pedig úgy rossz, hogy rosszabb már nem is lehetne. Kedvencünk Amerikából Párizsba ügyet intézni érkező szuperügynököt alakít, hogy mondjuk finoman, alig is illúziókeltőn. A csávókám tudománya ugyanis az lenne, hogy mindenkinél gyorsabban lő, és mindenkinél nagyobb pofonokat ad - ez a fontossági sorrend is, a film rekordmenynyiségű hullával szolgál. Mármost lehet az ilyet szórakoztatóan csinálni, de Luc Besson valamiért a veteránokra gerjed, alig két éve - ugyancsak Pierre Morel dirigálása mellett az Elrabolva című hasonigényű műben - Liam Neesont látta vendégül egy jó kis városrombolásra Párizsban. Az a film sem sikerült.

Ha udvariasak akarunk lenni, úgy fogalmazunk, Travolta már a mimikájában is elnehezült, lelassult az efféle szerepekhez, ha ilyenekkel a Szombat esti láz után találják meg, tán nem áll jól neki, de nem röhögteti ki magát. Most borzasztó kínos. S ami még kínosabb: rajta kívül semmi említésre méltó nincs ebben a filmben.

A Palace Pictures bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.