film - NAGYFIÚK

  • - köves -
  • 2010. augusztus 5.

Zene

Amerikát fura népek lakják: szeretik a baseballt, a marshmallow-t és Adam Sandlert. Mivel nyaranta csak az utóbbi jelentkezik vígjátékkal, kénytelenek vagyunk őt előre venni.
Amerikát fura népek lakják: szeretik a baseballt, a marshmallow-t és Adam Sandlert. Mivel nyaranta csak az utóbbi jelentkezik vígjátékkal, kénytelenek vagyunk õt elõre venni. Új filmje egy emlékezetes családi-baráti összejövetel szép, igaz története. Régi barátok, egykori iskolatársak, a suli kosárcsapatának immár felnõtt, kicsit megpocakosodott, de alig komolyodott tagjai gyûlnek össze egy temetéssel egybekötött hétvégi hepajra, fölelevenítendõ, ami szép volt és jó, elsütni egy-két poént, elmorzsolni néhány könnyet, szóval, megismételni az ifjúkor legszebb nyarát - nincs jobb szó rá: szép. Igen, szép, mondjon bárki bármit, még úgy is, hogy Maria Bello, e drámai szerepeken edzõdött színésznõ elõkapja anyányi kebleit, és megszoptatja 48 hónapos fiacskáját, és az sem von le semmit e szépségbõl, hogy a nagy fekete nagyi szellent egy hangosat, majd a kutyára fogja, akinek szegénynek a hangját elkötötték. Bár Sandler-ellenes az intellektuális közhangulat, mi azért sem tévesztjük szem elõl a lényeget, mert az csak a felszín, hogy Kevin James a medencébe brunyál, majd a többiek is követik a példáját. Mert mi ez, ha nem jóféle férfimulatság, nem is lehet más a családi értékek, a pillecukor és július negyedike ünnepén. Na, bumm, David Spade szarba zuhan, Maya Rudolphot meg képen fröcskölik anyatejjel, Rob Schneider nyelve pedig párbeszédbe kezd egy nagymama korú hölgyével. Aki csak ezeket az éretlenségeket veszi észre, magára vethet. Most az egyszer legyen szemünk, fülünk a lírára, mely ott bujkál a szellentések és az anyatejpoénok között.

Az InterCom bemutatója

* és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.