film - SZERELMEK HÁZA

  • 2011. március 10.

Zene

Két túlsúlyos, a végső elpuhulás küszöbén álló értelmiségi (egyetemi tanár és családterapeuta a páros, másoknak csepegtetik a tudást, s adnak életmódtanácsot) válik. Eleinte úgy képzelik, hogy minden simán megy majd, lévén intelligens emberek.
Két túlsúlyos, a végsõ elpuhulás küszöbén álló értelmiségi (egyetemi tanár és családterapeuta a páros, másoknak csepegtetik a tudást, s adnak életmódtanácsot) válik. Eleinte úgy képzelik, hogy minden simán megy majd, lévén intelligens emberek. Aztán elõbb a férfi, majd a nõ hoz szeretõt a közös házba, a higgadt megbeszélések rejtett tartalma hisztérikus üvöltözésben nyer adekvát kifejezési formát, kitör, s egyre durvul a háború. A feleségét ágyba évek óta nem vivõ, plöttyedt hím mutatós prostituáltat bérel, akivel elõbb csak imitálják, majd gyakorolják is a frusztrált nej által nélkülözni kényszerült együttlétet. ' viszont az exférjnél feltûnõen férfiasabb megjelenésû régi szeretõjét invitálja a házba. Mindeközben a kurvácska nyomát a rettentõ észt maffia üti bottal, amelynek fõnöknõje a váló asszonyka jó édes anyukája, egyszersmind az emberke jó édes apukájának régi szerelme is.

A hely hiányában most fel nem sorolható mellékszereplõk hada szintén komplikált, de elõbb vagy utóbb valamilyen szexuális kapcsolatba bonyolódnak egymással. A szálak különösebb értelem nélkül bogozódnak: minden mindennel kapcsolatba kerül, de semmi semmivel nem áll összefüggésben. A megoldás pedig már az elsõ jelenetbõl is megjósolható.

A film humora csikorog, a perpatvaros küzdelem bemutatása a hetvenes évekbeli magyar vígjáték, a bûnügyi vonal a szintén hetvenes évekbeli csehszlovák krimi színvonalát hozza, hiába van itt Kati Outinen is, a zseniális öcs filmjeinek ikonikus arca. Mert ettõl még ez a Kaurismäki (Mika) nem az a Kaurismäki (Aki).

Forgalmazza az Anjou Lafayette

**

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.