Kicsi falu Kelet-Boszniában. Annál is kisebb, mint háború előtti fénykorában. A nappaliban a teljes lakosság: lányok és asszonyok, nagyok és kicsik, s csak mutatóban a férfinépből - egy riadt tekintetű kisfiú meg egy botjára támaszkodó öregember. A falu a nappaliban barkochbázik. Mi ez, ha nem extrém sport ilyen időkben. Lehetetlen játék: két évvel és megannyi feltáratlan sírral a boszniai népirtások után még jó, hogy mindenről és mindenkiről az elhurcolt férfiak jutnak az élők és még reménykedők eszébe. Ezt is tudja, és élményszerűen közvetíti is a szarajevói illetőségű Aida Begic filmje, hogy mi fér egy nappalivá zsugorodott, férfiait vesztett falu játékos szertartásaiba: elsősorban persze a gyerekfejek felett, a felnőtt frekvenciákon (és a vérnyomásmérőkön) tisztán fogható feszültség, mely a bizonyosság elleni harcban minden megpiszkált emlékre azonnal szélső értéket produkál. Akkor már a mindennapi befőzés jobban összeegyeztethető a sírok hiányában hivatalossá még nem tett gyásszal. Az udvaron szilvalekvár, ajvár, savanyúság készül, a természet mint vak zongorista, idillt játszik, a nagy őszi zsongás azonban elviselendő díszlet csupán a leszegett tekintetű befőzéshez. "lálkodnak azért férfiak, apa- és férjkorú, a tömegsírokat más-más nézőpontból, kívülről és belülről ismerő alakok a tájban: szemben az asszonyokkal ők nagyon is konkrét forgatókönyv-írói szándékokkal jönnek-mennek a történetben, miként a címszereplő hóhullásnak is megvannak a maga előre megfontolt szándékú, vágybeteljesítő tartalmai. Előkerül egy öltönyös szerb, távolról látszik, hogy háborús veterán, s mint a nagytőke hónaljban izzadó lóti-futija venné-vinné, s nyilvánvalóan wellnessparadicsommá alakítaná a jól termő földet. Rajta kívül feltűnik még egy kamionos, akire - akárcsak a mesebeli hóesésre - ugyancsak nagy szükség van a drámai feloldáshoz. A rendezőnő inkább a kötésekben, mint az oldásokban mutat nagyobb tehetséget, utóbbiak mintha inkább a zsűriízlést, mintsem az elbeszélés saját belvilágát szolgálnák. A konzerválókat a fogcsikorgatva el nem ismert gyász konzerválja: ezek az apa-, férj- és férfivárásban vagy a már ellenség nélküli ellenségvárásban megkeményedett-megszépült női arcok alkotják a film érdemi részét. Meg az a szép, praktikus közöny, amivel Slavno női lakosai éléskamrájukat töltik, magozva, darálva, cukrozva, előremenekülve.
A Mozinet bemutatója
