Film: A kertek alatt (Sam Mendes: Amerikai szépség)

  • Orosz Ágnes
  • 2000. február 17.

Zene

Hollywood megtanult artfilmet csinálni. A Harcosok klubja után alig két héttel ez már a második stúdióprodukció, amely eddig csaknem példa nélkül az egzisztenciális biztonság után következő nyomor tüneti kezelésével operál, örvendetes generációváltás jeleként, ha úgy tetszik. Lester Burnhamnél ez jól kifejlett midlife crisisszal párosul. Hamarosan megjelenik egy vadonatúj vörös sportkocsi, szól a Pink Floyd, munka helyett konditerem, közben tépés és igen rosszul palástolt nyálcsorgatás következik tizenéves lánya legjobb barátnője után. Angela, a fantáziadús Lolita-paródia, az álmokban szigorúan vörös rózsaszirmok között nem veszi zokon a dolgot, sőt, csak hogy barátnőjét bosszantsa, még adja is Lester alá a lovat. Nincs mit szépíteni, szánalmas alak, fáradt öniróniával. Kevin Spacey létező és igen nagy gyakorisággal előforduló típust játszik könnyed pontossággal, és hogy mit tesz hozzá, amitől egyáltalán kíváncsiak vagyunk rá, azt csak ő tudja. Anette Bening hasonlóan túlreprezentált, munkamániás ingatlanügynökével olyan párt alkotnak, hogy nincs miért hibáztatni a gyereküket, ha csak engesztelhetetlen megvetéssel és közönnyel képes szemlélni őket. A fehér kerítések mögött piros rózsák, egyik szomszéd nyugalmazott fasiszta tiszt, a másik oldalon poszterre kívánkozó meleg párocska. Mellesleg a tiszt és képmutatásra nevelt fiának kapcsolata nyílt utalás Oscar Wilde hírhedt szeretőjének, Bosie-nak az apjához fűződő viszonyára, csakhogy itt az apa homofóbiája végül egy megalázó jelenetbe torkollik, ám ugyanúgy ez határozza meg a végkifejletet. A film csendes tabudöntögetésének része (továbbra is hollywoodi filmről van szó), hogy a fiú, aki hosszabb időt töltött diliházban, életveszélyes apja mellett a kocsiban készít egyenleget a dílerkedésből származó jövedelméről az iskolába menet, oszló madarakat filmez; a szereplők között az egyetlen, aki tudja magáról, kicsoda, és a látszattal ellentétben teljesen szabad, és emiatt nemcsak Lester, hanem az egész film hőse. Nem ismer el magánál feljebb valót, ennyiben a film is következetes, a gyerekek a szüleiket, az alkalmazottak a feletteseiket küldik el különösebb érdeklődés nélkül a picsába. A sok ismerős részlet ellenére amit kapunk, az különös módon lényegében és hangvételében semmi eddigihez sem hasonlítható. A Broadwayn pár éve zajos sikerrel játszott új Cabaret Tony-díjas rendezője, Sam Mendes első filmjét precíz, statikusan komponált képekben, a sitcomok világából kölcsönzött, ütemesen csattanó dialógusokkal teszi elénk, ami végkicsengésében vagy már előbb könnyen összezavar, mivel minden kulcsjelenetében más irányba visz. A végén még Angeláról is kiderül, hogy nem az az egyismeretlenes egyenlet, mint amire külseje predesztinálja. És mellesleg a szóban forgó amerikai szépség sem ő, hanem az valami egészen más.

Hollywood megtanult artfilmet csinálni. A Harcosok klubja után alig két héttel ez már a második stúdióprodukció, amely eddig csaknem példa nélkül az egzisztenciális biztonság után következő nyomor tüneti kezelésével operál, örvendetes generációváltás jeleként, ha úgy tetszik. Lester Burnhamnél ez jól kifejlett midlife crisisszal párosul. Hamarosan megjelenik egy vadonatúj vörös sportkocsi, szól a Pink Floyd, munka helyett konditerem, közben tépés és igen rosszul palástolt nyálcsorgatás következik tizenéves lánya legjobb barátnője után. Angela, a fantáziadús Lolita-paródia, az álmokban szigorúan vörös rózsaszirmok között nem veszi zokon a dolgot, sőt, csak hogy barátnőjét bosszantsa, még adja is Lester alá a lovat. Nincs mit szépíteni, szánalmas alak, fáradt öniróniával. Kevin Spacey létező és igen nagy gyakorisággal előforduló típust játszik könnyed pontossággal, és hogy mit tesz hozzá, amitől egyáltalán kíváncsiak vagyunk rá, azt csak ő tudja. Anette Bening hasonlóan túlreprezentált, munkamániás ingatlanügynökével olyan párt alkotnak, hogy nincs miért hibáztatni a gyereküket, ha csak engesztelhetetlen megvetéssel és közönnyel képes szemlélni őket. A fehér kerítések mögött piros rózsák, egyik szomszéd nyugalmazott fasiszta tiszt, a másik oldalon poszterre kívánkozó meleg párocska. Mellesleg a tiszt és képmutatásra nevelt fiának kapcsolata nyílt utalás Oscar Wilde hírhedt szeretőjének, Bosie-nak az apjához fűződő viszonyára, csakhogy itt az apa homofóbiája végül egy megalázó jelenetbe torkollik, ám ugyanúgy ez határozza meg a végkifejletet. A film csendes tabudöntögetésének része (továbbra is hollywoodi filmről van szó), hogy a fiú, aki hosszabb időt töltött diliházban, életveszélyes apja mellett a kocsiban készít egyenleget a dílerkedésből származó jövedelméről az iskolába menet, oszló madarakat filmez; a szereplők között az egyetlen, aki tudja magáról, kicsoda, és a látszattal ellentétben teljesen szabad, és emiatt nemcsak Lester, hanem az egész film hőse. Nem ismer el magánál feljebb valót, ennyiben a film is következetes, a gyerekek a szüleiket, az alkalmazottak a feletteseiket küldik el különösebb érdeklődés nélkül a picsába. A sok ismerős részlet ellenére amit kapunk, az különös módon lényegében és hangvételében semmi eddigihez sem hasonlítható. A Broadwayn pár éve zajos sikerrel játszott új Cabaret Tony-díjas rendezője, Sam Mendes első filmjét precíz, statikusan komponált képekben, a sitcomok világából kölcsönzött, ütemesen csattanó dialógusokkal teszi elénk, ami végkicsengésében vagy már előbb könnyen összezavar, mivel minden kulcsjelenetében más irányba visz. A végén még Angeláról is kiderül, hogy nem az az egyismeretlenes egyenlet, mint amire külseje predesztinálja. És mellesleg a szóban forgó amerikai szépség sem ő, hanem az valami egészen más.

Orosz Ágnes

American Beauty, 1999, 122 perc; rendezte: Sam Mendes; írta: Alan Ball; operatőr: Conrad L. Hall; zene: Thomas Newman; szereplők: Kevin Spacey, Anette Bening, Thora Birch, Wes Bentley, Mina Suvari; az InterCom mozija

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.