Film: A mennyiség forradalma (Pearl Harbor - Égi háború)

szerző
- ts -
publikálva
2001/32. (08. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jaj, hogy ezek az amerikaiak mit nem mernek csinálni a történelemmel, szegénnyel! Ez engem nem érdekel. Egyszer gondoltam már rá, hogy a történelem a Mammut üzletközpontban kapható, de anyám meglátott, és orvosért küldött.

Jaj, hogy ezek az amerikaiak mit nem mernek csinálni a történelemmel, szegénnyel! Ez engem nem érdekel. Egyszer gondoltam már rá, hogy a történelem a Mammut üzletközpontban kapható, de anyám meglátott, és orvosért küldött.

Jaj, hogy ez aztán milyen jól meg van csinálva, hogy azt azért el kell ismerni! Nem kell, olyan zseni még nem született, aki ennyi pénzből a helyi műkedvelő színkör díszletében forgatott volna.

Jaj, hogy azt kell megérni, hogy visszasírjuk a szovjet háborús filmeket, mert azok legalább a jellemábrázolásra adtak fenemód. Nem adtak: ballada a nagyanyámtól.

Jaj, elfogytak a lehetséges megközelítési irányok. Mit csináljunk ezzel a cudar mozival? Hagyjuk ki? A világért se, még előállítanának, kinek hiányzik, hogy a rendőrség vigye moziba. Nézzük inkább a jó oldaláról. Itt van mindjárt a példaadás. Ha túlleszünk a nagy királyainkon (István, László, Kálmán, Béla és a többiek), akik mindig, mindig győztek, noha legtöbbször családtagjaik fölött, magunk is próbálkozhatnánk ilyesmivel, világos: Muhi, Mohács, Majtény, de ez csúsztatás.

Mi a közös Magyarországban és az Egyesült Államokban?

Már-már a jámborságig békés mind a kettő. Rángatják, egyre csak rángatják a farkát, de nem szól, nem haragszik. Csak akkor lép hadba, ha lebombázzák, ami neki kedves: Pearl Harbor, Kassa, azt már senki sem hagyhassa. Lenne két kassai srác, beleszeretnének ugyanabba a komáromi kisleányba (hogy a dunai átkelés hogy meg lenne csinálva, a partján, a partján), aztán a sok véráldozat, és nem ám, hogy a végin a mienk lenne a Felvidék, jaj, dehogy, a szlovák parlament újra napirendjére tűzné mondjuk a közigazgatási reformot, vagy a Signum Laudist a hajtókájára.

Ugyanez máshogy: senki nem gondolhatja, hogy bárki is venné a fáradságot a történelem meghamisítására, ugyan miért is, ha van ennyi pénz a háznál, minek vesződni ilyesmivel, dolgozzunk, ahogy egyszerűbb, megtörtént események alapján. A történelemhamisítók kora lejárt, a történelem már annyira hamis, hogy minden további beavatkozás már visszefelé terelné a helyes irányba, az meg senkit sem érdekel.

Akkor

a mennyiség

világhatalmi törekvései

közül a lét (levet, pénzt) már el is intéztük: a Pearl Harbor egy magas költségvetésű, vállalásában kérkedő giccs, épp ez a poénja: egy percig sem akar másnak látszani, mintha ez érdem lenne. De miért lenne. Akinek a gombolyaggal játszó macskák posztmodern szerelmespár, nézesse meg magát. Persze a tény, hogy nincs olyan, hogy jó giccs, némileg megnehezíti mondandónk pontos kifejtését, de provizóriumként használjuk a gyakorlati giccs fogalmát. Nos, az eddig legalábbis úgy működött, hogy a szakaszok benne mindig valami bombasztikusra hegyeződtek ki. A Pearl Harbor esetében bombasztikust emlegetni, mint akasztott ember házában a kötél: merő önreflexió. A Pearl Harbor olyan, mint József Attila költészete: túl egyszerűen, gyanúsan könnyen szakaszolható. Háború és rizsa. A háború sima ügy, már annak, aki szereti a számítógépes játékokat. Szóval valami gezámtkunsztverk: van benne egy adag számítógépes fetisizmus, ez érthető okokból a Berlin elestéből nyilván kimaradt. A mennyiség forradalma a rizsa frontján ér el látványosabb eredményeket, itt minden beállítás annyira bombasztikusra van csinálva, hogy föl se tűnik, hol van az eleje, a közepe, a vége. Minden kép külön horog, mindegyik magától ugrik le a vászonról. Mit mondtak a Ryan közlegényről, hogy a grandiózus partraszállási jelenetet eredeti híradófelvételek (egyebek közt John Ford ez irányú ténykedései) alapján rekonstruálták? Mondom, a Pearl, ez a kis gyöngyszem nem jár álruhában, megmutatja magát a híradóst is. John Sevrolet ott rohangál a kamerájával a meglepett támaszpont-személyzet között, dacolva a látható veszéllyel: első a hír, a véleményét bárki a hajára kenheti. Nem is lesz ennek jó vége, találat éri, úgy esik, hogy óvja a kamerát, nyilván azért, hogy ne kelljen majd hazudozni az unokáknak. Most akkor megérte?

Idáig voltaképpen nincsen is mit szemükre vetni az alkotóknak. Mellesleg ők is a mennyiségi vonalról jöttek:

itt mindenki valaki

A producer, a rendező, a forgatókönyvíró, naná, a szuperprodukciókat a legritkább esetben csinálják kezdők. Az a probléma ezekkel a nagy formátumú alkotókkal, hogy nagyon büfék, távolról sem szakbarbárok, de talán ez esetben mégis nagyobb lehetne a befogadói boldogság, ha egyikük sem hallott volna Tolsztojról. Valamelyikük (rendező, forgatókönyvíró, producer) mégis hallott, hogy hogy, hogy honnan, az nehezen megfejthető, mégis, mégis. Lehet például, hogy valaki látott közülük egy rosszabb Anna Karenina-adaptációt (nézzék meg az illusztációnkat, csinos, nem?), de a Háború és béke valamelyik kisebb szelleme is folyton itt kísért. Miért? Az talán nem úgy volt, hogy jött a Napóleon, látott és győzött? A Kutuzov meg csak vonult vissza? Na, ugye. Aztán a végére az is jóra fordult, mint ez. Pimaszkodtak a japók (Pearl Harbor), aztán megnézhették magukat (Hirosima, Nagaszaki). Ez persze csak kósza nézőtéri rosszindulat, ez a mozi a visszacsapás mértékét Tokió roppant diszkrét és nagyon veszélyes megbombázásával igyekszik letudni.

A lényeg az egészből, hogy a Pearl Harbor összehord hetet-havat, s ha abból minden szó igaz is, azzal sem megyünk semmire, mert oly sok, hogy csakis szelektíve fogyasztható, pontosabban: vehető be. Magyarul a nagyszámú és magasan kvalifikált alkotó, mert csupa zsenik, a nézőre bízzák a piszkos munkát. Válogassál, rövidítsél tetszésed szerint. Így amit kapunk, moziszupermarket, mi más, polcok rogyásig, annyi bóvli, amennyi csak belefér, sőt több, dáridó a kirepedésig: a mennyiség forradalma. Hatása is legalább olyan brutális, mint a nagy elődöké. Nem más a célja sem: pokolba minden gondolattal.

- ts -

Pearl Harbor, színes, feliratos, amerikai, 2001, 184 perc; producer: Jerry Bruckheimer; írta: Randall Wallace; rendezte: Michael Bay; operatőr: John Schwartzman; szereplők: Ben Affleck, Cuba Gooding, Jr., Alec Baldwin, Tom Sizmore, Jon Voight, Kate Bedkinsale; az InterCom bemutatója

szerző
- ts -
publikálva
2001/32. (08. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...