Film: Filléres emlékeik (Cs. Nagy Sándor: Aranyváros)

szerző
Pál Zsombor (London)
publikálva
2002/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kötelező gyakorlat:

Kötelező gyakorlat:Vizsgált műalkotásunk egyik kétségtelen főszereplője Kovácsy Tibor, aki ha nem főszerepel, akkor olvasószerkesztő, puff neki, ráadásul pont ennél a lapnál, ezen felül a barátom, de én marhára nem vagyok elfogult. Nem, nem és nem. És ha az lennék?

Rövid program: Létezik egy iskola, nemrég hallottam felőlük, amelyik úgy tartja, hogy a heti filmkritika fő feladata eligazítani az olvasót, hogy a mozi, amit látott, most akkor jó volt-e vagy fenét, sőt elengedhetetlen kötelessége meggyőzni az ingadozókat, menjenek-e pont erre a filmre, vagy nyugodtan nézhetik a tévét. Ha nagyon muszájna követni tanításukat, csak annyit mondanék: eredjenek, nyomban.

Cs. Nagy rendező alkotása finom kis minimal art, kiszámoltam, egy forintból csinálták, egy bolond fiúról szól, aki ufó, van benne vélt apa és anya meg egy valóságos kurva, Kovács Lajos jubileumi, tízezredik rendőralakítását hozza, nagyvonalúan és szemrebbenés nélkül, az előbb emlegettem a büdzsét, biztos nem azért, mert megfizették.

Mondta valaki, hogy sokan azt is szeretik, ha a kritika elmeséli a filmet.

Kűr: Én azt szeretem a legjobban, amikor azon kell gondolkozni, hogy valami azért van-e úgy, ahogy, mert úgy hagyták, nem tűnt föl nekik, föltűnt, de tettek rá, direkt olyanra csinálták. Van erre egy roppant egyszerű megoldás, kimondottan önvédelmi jellegű módszer. Minden azért olyan, mert nagy erőkkel olyanra akarták - az győz, aki erről annak dacára bír meggyőzni, hogy én direkt, prekoncepciózusan ebben akarok hinni.

Az Aranyváros hitelt érdemlő felszólalás. Ja, szerintem is létezik az Aranyváros, én is úgyszólván fenntartások nélkül hiszem, hogy van egy Bulgária nevű ország, és ha lefekszem, járok-kelek egyik testből a másikba, míg el nem fáradok.

Hiszek az egy szálon futó, lineáris történetekben, nekem is természetes, ha a szereplők furcsán viselkednek, nagyon bírom, ha morajlik a tenger, és az egyforintos mozi azért is jó, mert nem akar mobiltelefont eladni. Cs. Nagy szereplői - az álrendőr, vélt ufó és a bolond srác egy személyben, a kurva és a tényfeltáró újságíró, illetve a (szó szerint) futottak még mezőny - nagy kedvvel közlekednek e moziban. A néző elseped a zsöllyében, és hesszöli a fővárosi motrozást, a sietve haladó furgont, a kerületet átszelő használt kocsit. Haladnak nagyban, aztán jön, soká-soká, de jóval hamarabb, mint az efféle megoldásoktól várnánk, szóval jön a következő jelenet, bumm. Van vágója a filmnek, biztos tudja, hogy ezt nem így szokták csinálni. Öcsém, ilyenkor lehet szórakozni, hogy most férc ez vagy mozaik.

Olyan mozaik, mint a sakktábla. Bemész a moziba, csengetsz egy csekély összeget, amiért magad dönthetsz, hogy milyen bábu leszel. Az Aranyváros mozaikja viszont nevet rajtad, ugyanazt adja ki lóugrásban, mint akkor, ha csak úgy araszolsz rajta, mint paraszt. Egy, azaz egy darab története van neki, olyan egyszerű az ilyet szeretni. Fekete és fehér, mint a legnagyobbak. Arról szól, hogy az a jó, ha úgy mehetünk testből és lélekből, hogy közben mindegy: akár maradhatnánk is.

Az ilyenre szokás mondani, felületesen, hogy megöli a szépség, de ez fából vaskarika. Ha jobban odafigyelünk, Cs. Nagy Sándor filmje nem engedi meg, hogy jobban odafigyeljünk.

- turcsányisándor -

A Budapest Film bemutatója

szerző
Pál Zsombor (London)
publikálva
2002/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...