Film: Gyilkossághoz öltözve (Sam Mendes: A kárhozat útja)

  • - ts -
  • 2002. november 7.

Zene

Zsánerfilmet csinálni divat, de továbbmegyek. Mert eszembe jutott egy toposz: "milyen jól van megcsinálva", akkor szokták mondani, rögtön egy "de" után, ha a mozimű dramaturgiai gyengeségeiről akarják átterelni a figyelmet a kivitelezés profizmusára. Megengedhetetlenül hirtelenkedünk, ha azt állítjuk, hogy az előbbi invenció, az utóbbi pedig pénz kérdése. Ez a jól megcsináltság talán valamiféle képi hitelességet jelent, hogy a műanyagból és fémépítőből készített marslakó pont úgy viselkedik a vásznon, mint az életben, na jó, akkor a fehér cápa.
Zsánerfilmet csinálni divat, de továbbmegyek. Mert eszembe jutott egy toposz: "milyen jól van megcsinálva", akkor szokták mondani, rögtön egy "de" után, ha a mozimű dramaturgiai gyengeségeiről akarják átterelni a figyelmet a kivitelezés profizmusára. Megengedhetetlenül hirtelenkedünk, ha azt állítjuk, hogy az előbbi invenció, az utóbbi pedig pénz kérdése. Ez a jól megcsináltság talán valamiféle képi hitelességet jelent, hogy a műanyagból és fémépítőből készített marslakó pont úgy viselkedik a vásznon, mint az életben, na jó, akkor a fehér cápa.

Az Amerikai szépség Oscarokkal körbelőtt rendezőjének második, látványosan nagyigényű dolgozata gengszterfilm, már ami a zsánert illeti. Amúgy egy fiú és egy apa története, ami éppen csak hogy elkezdődik, aztán véget is ér, ám addig sok vér folyik le az Illinois folyón. Sőt, két fiú, két apa és kétszer annyi vér.

Chicagóban

járunk, meg a környékén, pont amikor zeng az ég, Al Capone városlása és a szesztilalom idején, szóval a sűrűjében. Maffiázni Amerikában nemzeti sport, nemzeti válogatottak űzik: szervezeteik etnikai alapon talpaltak, tudja ezt mindenki. Ezúttal írek a dolgozók, kisebb torzsalkodások mellett az üzletük megyeget, Paul Newman az öreg főnök, valóban nagyszerű, de hát ő egy zseni, különben sem emlékszik már senki se rá, hogy amikor indult, rossz nyelvek csak a szőke, kék szemű Marlon Brandót látták benne, ha szabad itt ejteni egy képzavart. Azért emlegetjük, mert Mendes nyilván direkt csinálja, de minden gesztusa annyira keresett, hogy kénytelenek vagyunk e keresettségben keresni a lényeget. Hopp, itt is van.

Ez addig, míg személyekben, beállításokban jelenik meg, tulajdonképpen szórakoztató, ám a forgatókönyv szerves részeként határozottan bosszantó. Ne kerülgessük a forró kását, ki kell azt mondani, hogy A kárhozat útjánaktörténete lejárt szavatossági idejű panelokból van összerakva. Ha az egészről lehámozható lenne a kiszerelés, nem nagyon maradna min ugrálni.

Az ír dolgozók dolgoznak, nyilvánvalóan a szesziparban, és családi életet élnek. Az úgy megy, hogy Tom Hanks korán elárvult fiúcska, reménytelenül kóborol az utcán, ám hamar befogadja a "család", a keresztapa sajátjaként neveli föl, és így hivatásbéli előrejutása is biztosított. Emlékezzünk egy pillanatra a

Puzo-Coppola

istállóból elénk vezetett Keresztapa egyik főszereplőjére, Tom Hagenre, leginkább azért, hogy ne kelljen tovább mesélnem ezt a filmet, hiszen az egyfelől illetlenség, másfelől unnám. Nos, ez a jó Tom egy korán árvaságra jutott, beteg kisfiú volt, aki reménytelenül kódorgott az utcán, mígnem befogadta a "család", a Don sajátjaként nevelte, és így hivatalában a lehető legmagasabb grádicsig jutott, és ő is ír volt persze (és Tom is, mint Hanks, ha ez számít).

Nincs ezzel különösebb probléma, Mendes - aki egy képregényből dolgozott - hallatlan lelki nyugalommal, hol finoman, hol durvábban tologatja ide-oda mozijában a műfaji kliséket, kötelező dramaturgiai gyakorlatokat. Hogy Al Capone nem jelenik meg, csak egyszer futólag említi valaki (akinek egyáltalán szabad: Nitti, most nem mennék bele e mitológia kitalált és valóságos körözvényekben is szereplő gyilkosainak földögcédulázásába) a keresztnevének közhasznú változatát, az mondjuk a finomabb dolgok közé tartozik a Jude Law által megformált bérgyilkos figurájával együtt, míg az öszszes többi a durvábbak közé.

A Hanks által az imént ismertetett okokból magasztalt Newmannek is van egy fia, a cégvezetés debilis várományosa, aki sötét, sikkasztás alapú üzelmeit titkolandó, Tom véletlenségből szemtanúságba keveredő fiacskájának skalpjára ácsingózik, s ebből harc lesz, vérpatak.

Apák és fiúk, galambom, ez azért elég durva, bár az, hogy valami/valaki hajánál fogva előrángatott, az adott körülmények között mérsékelten számít inzultáltnak, azt hiszem.

De tényleg nem ez a lényeg, hanem az, ahogy Mendes

a képregény-adaptációt

elképzeli, és azzal voltaképpen elégedettek is lehetünk. A hősi kisfiú egy comixfüzetet cipel végig A kárhozat útján, és akkor is beletemetkezik, ha nem kéne, ezt én szívesen elhagytam volna. Abban sem kéne fenntartások nélkül egyetérteni az alkotóval, hogy a képregények csak és kizárólag szentimentálisak és nagyon buták lehetnek, de ha matematikailag vizsgáljuk állítását, alighanem mégis igaza van. A többin viszont keresve sem találhatni fogást.

Amit látunk, egy moziképregény, nem kis műgonddal elkészítve, jóval kevésbé harsányan előadva, mint eszmetörténeti előzménye, a Dick Tracy. Mendes filmjének minden kockája egy helyre freskó, ha a film tizenöt képéből rendeznének kiállítást, a bámészkodó fejében számos saját novella peregne, de így is meg lehet csinálni, egy képpel a szemünkben (agyunkban) kiszállni, ülve maradva benn a moziban is. A gengszterfilm, hosszú élete alatt kidolgozva a legapróbb részleteit, kiforrott látványvilágot teremtett magának. Ez a mozgóképregény most taxatíve végigmegy az egészen, gondolom, épülésünkre. Legalább kiderül, hogy Puzo vagy Coppola, esetleg Edward G. Robinson vagy Richard Castellano invenciói nélkül a szcéna önmagában, már bocsánat, kicsit unalmas.

- ts -

Road to Perdition; színes, feliratos, amerikai; 2002, 120 perc; rendezte: Sam Mendes; fényképezte: Conrad L. Hall; szereplők: Tom Hanks, Paul Newman, Jude Law, Jennifer Jason Leigh; az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.