Film: Szemközt a szamurájjal (John Woo: A felejtés bére)

  • 2004. február 26.

Zene

Régóta tudjuk, de mióta Quentin Tarantino előhozakodott Kill Bill című, extrákkal terhelt prospektusával, talán már törvényerőre is emelkedett, hogy mi mindent köszönhet a világ filmművészete (és az általános műveltség, továbbá a Hortobágyi-ugrócsoport) a távol-keleti (szűkebben hongkongi) akciós árunak. Nagyon sokat. Úgyszólván mindent.

Régóta tudjuk, de mióta Quentin Tarantino előhozakodott Kill Bill című, extrákkal terhelt prospektusával, talán már törvényerőre is emelkedett, hogy mi mindent köszönhet a világ filmművészete (és az általános műveltség, továbbá a Hortobágyi-ugrócsoport) a távol-keleti (szűkebben hongkongi) akciós árunak. Nagyon sokat. Úgyszólván mindent.

Ki is tagadná, hogy John Woo, noha eredetileg tán kínai, ennek a szcénának egyik emblematikus, gyakorta hivatkozott alkotója, nem mellesleg a Rés a pajzson című (gondolom) remekmű megálmodója. Na, abban az van, hogy az akkor valamiért (a Ponyvaregényért) méltán felkapott John Travolta el akar lopni egy repülőt vagy bombát, ami már annyira korszerű, még inkább futurisztikus, hogy mielőtt teljesen észrevétlenül célba találna, még balalajkán is eljátszik valamit Muszorgszkijtól (bármit, csak dúdolják neki az elejét). Mondhatjuk: tendenciózus citátum, végtére ez egy kevésbé sikerült darab, előfordul a legjobb családban is. Így viszont, hacsak nem a Mission Impossibile Akárhány, csupán az Ál/Arc alapján folytathatjuk le a továbbiakban szükséges vizsgálatot. Abban meg az van, hogy ugyan még erősen titkos, de fel lett találva a cserélhető fizimiska: John Travoltából Nick Cage lesz hipp-hopp, majd viszont. Szerintem elenyésző kisebbség látta ebben Hollywood könyörtelen kritikáját, mely szerint bármikor felcserélhető műanyag figurák lakják be az álomgyár ligeteit, sokaknak inkább a száguldó technika szellemes tisztelete csendült ki az opusból. Arról most ne beszéljünk, hogy én egyszer láttam a tévében Páger Antalt, éppen feltalálta a hideg vízzel hajtott autót, de kicsivel a Híradó előtt arra a következtetésre jutott, hogy az emberiség még éretlen erre a találmányra, mert csak háború lenne miatta/belőle, lehet, hogy Makláry Zoltán volt, vagy a Columbo.

Na, most meg az van, hogy valaki föltalálta a jövőbe látást, Ben Affleck konkrétan. Mit gondolnak, elég érett ehhez az emberiség? Idézhetnénk éppenséggel Hernádi Gyulától is, ő a halálunk időpontját percre megjövendölő szert vagy sast találtatta fel egyik döntő művében, de ez nem válasz, bár az emberiség mentális fejlettségi fokára lehet belőle - igaz, csak lokális - következtetéseket levonni. Elhamarkodottan, nyilván. Szóval ez a cudar populáció, ahelyett, hogy a hasonszőrű találmányok (spanyolviasz, influenza) mellé rakná a sufniba a holmit, rögtön háborúkat indítana, úgymond békéltető jelleggel: látom a jövőt, háború lesz, elébe megyek egy kézi ágyúval. John Woo már annyira amerikai (1991 óta), hogy ezúttal nem saját anyagból dolgozott, hanem adaptált egy helyi erejű klasszikust, Dicket. Szavamra, a zsák meg a foltja, bár kár, hogy életidőben annyira azért nem csúsztak össze. Dick szerzette például azt, hogy Tom Cruise gondolatrendőr és kötélen érkezik.

De ne mondjuk még, hogy csak ennyi a távol-keleti homlokcsók ezen a mai hollywoodi (összkulturális) homlokon.

Mert mi is történik Bennel? Menekülnie kell. Megesik az, amerikai sztárokkal kicsit gyakrabban. Persze megint csak nézőpont kérdése: lehet ez ásatag vadnyugati klisé, már az üldözés maga, ugyanannyi erővel ápolandó hagyomány, Butch Cassidy testamentuma. Nekem mindegy: semmi másról nincs szó, mint akklimatizációs betegségről, láthatóan egy tucat esztendő is kevés lábon kihordani. Nem volt még a világon csávó, az óhazában akármennyire is a falu rossza, aki ne azt csinálta volna kiérve a pálmák alá, hogy pápább leszek a pápánál: annyira idevalósi, hogy még a tacót is akcentus nélkül rendelem, Milos Formannak például bejött, az intelligencia már rég lehasadt arról a tripről, hogy bezzega csehszlovák filmjei. No bezzeg, akkor volt gázban, amikor vissza akart európaiasodni.

Kapaszkodjunk meg, azt hiszem, John Woonak is bejött, fénykorát éli. Ennyi a művész, meghajtja Afflecket, mint Singer a varrógépet. Fellép még Uma Thurman, Szusi Quaterloo szerepében, nyilván neki a kisujjában a Kelet, mire megy vele. Kereshetjük mi meg tovább, hogy Woo által (s reprezentatív személyén át a jakuzásat játszó cinematográfiától) mit is kapott az amerikai film. És az egyetemleges kultúra nem mellékesen.

Ugye az úgy volt, hogy valaki épített egy katedrálist, festett valami szépet az uralkodó családjáról, zsupsz megvakították, nehogy még egyszer: ezzel persze nem John Woo konfekcióipari jártasságán akarjuk elverni a port, csak leszögezzük, az efféle barbárság maholnap a múlté. Egyszerű agytisztítás útján lesz (van) megőrizhető a kívánatos egyediség. Nos, hősével ellentétben Woo-t nem fenyegeti ilyen kezelés: az ördög se tudná megszámolni, hány olyan filmet láttunk már, amiben, mint vén szüle a kredencet, úgy törülték le a gondolatokat, emlékeket, jobb esetben a rosszaságot onnan, ahonnan kellett, ahol fészkelt még - szerintük - agy. Sorolhatnánk címeket, elfelejtettük. De távol-keleti nem volt köztük egy se, erre megesküszünk. A múlttalanság mindenkor tetszőlegesen felhasználható moziizé, passz.

Persze attól még, hogy John Woo ezúttal helyi panelekből csinált valami helyi érdekűt, attól még éppenséggel lehetne hatékony kultúrcikk a karateakrobatika. Csak ne keverjük össze a dolgokat. Ha a Quentin Tarantino csinál egy filmet, amiben több a szamurájkard, mint a közlekedési rendőr, az önmagában nem egy kulturális problematikum, ha tetszik: nem üzlet, csupán személyes ügy, lehet vetíteni otthon lepedőre. Ha John Woo csinál egy színtiszta hollywoodi darabot, az még ennyire se érdekes.

A B moziról valaha tudható volt, hogy nem csak financiális kategória, de esztétikai inkább, ugyanakkor megértem, mennyire jól eshet mást mondani. A fejbe rúgás ettől még fejbe rúgás marad, helyből fölugrani a legmagasabb fa tetejére pedig nem művészet, hanem cirkusz. Szemfényvesztés.

- ts -

Forgalmazza a UIP-Duna Film









Copyright © MaNcs, 2004
Minden jog fenntartva.


 


 












Copyright © Magyar Narancs 1995-2004.




Elektronikus terjesztés: Index.hu Rt.





Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.