A nagy premierre való tekintettel az egyik kereskedelmi tévékanális szombatra előszedte a Tiszta románcot, amit Quentin Tarantino írt, és Tony Scott rendezett, aki a Top Gunt és Az öreganyám térdekalácsát is csinálta. Abba van egy ilyen csávó, Christian Slater játssza: hármasával nézi Sonny Chiba filmjeit. (Ha hármasával nem is, ilyesmire azért nekünk is nyílt mód, úgyszólván real time-ban, de ki emlékszik az Öld meg a Shógunt! című majomparádéra?) Nos, számos fórumból hírlik úgy, hogy ez a szerző (Tarantino) önéletrajzi jellegű közlése. Felőlem, lehet. Akkor mi van?
1. A Christian Slater nevű pojácából az lesz, ami a filmben: félszemű családapa, tengerparti naplementében játszik boldogan övéivel, és Sonny Chiba el van felejtve.
2. Quentin Tarantino lesz belőle, s előbb-utóbb előhozakodik Sonny Chibával.
Ma már tudjuk: a dolog fix kettes. Persze én készségesen elismerem, hogy számos későbbi véleményformáló múlathatta fiatal idejét hülyeségekkel, s így Chiba akár Tarantinótól függetlenül is lehet kultikus figura, de a Kill Bill szempontjából ez irreleváns. Hogy sárból mekkora várat lehet építeni.
Quentin Tarantino kétrészesre metszett aktuális dolgozata egy méregdrága B film, az emlegetett marha szellemében, úgy is, mint hommage, maga a koros mozikaratéka (Sonny Chiba, 1939) is fellép benne, egy fedőszervként szusielosztót működtető fegyverkovácsot alakít, a tőle megszokott átéléssel, mely alkotónak arra is módot nyújt, hogy kicsit elhülyéskedjék azon, milyen komoly pofával ordítoznak a japánok, ha egy harcias filmben szerepelnek. (Ki látta a Néma szamurájt?)
Ennyi csak az egész (egy "pazar" kiállítású ostobaság: a méltatlanul kezelt bérgyilkosnő bosszúja a fél világ ellen), Sonny Chibától mégsem szabadulhatunk egykönnyen. S ami nagyobb baj, Christian Slatertől sem: mert azt el kell ismerni, Quentin Tarantinónak nemcsak a gyerekkora volt nehéz, de hollywoodi inasévei se mondhatók egy matyóhímzésnek. Két korai forgatókönyvét nem rendezhette meg, a Tiszta románcot és a Született gyilkosokat odaadták két biztos kezű balfácánnak. Nem tudom, hogy a Született gyilkosokból mi lett volna, ha Tarantino csinálja meg, mert az - különösen a nevetséges médiakritikai fonala - több mint kétséges dolog, de ha hagyják neki a True romance-t, hát a Kutyaszorító és a Ponyvaregény fényében azt mondom, az igazi kultmozi, nagy dobás, truffaut-i remek lehetett volna. Így a Kill Bill (mely egy szimpla blöff) után is csak az marad, ami eddig: a tökéletes Kutyaszorító és a neccességétől zseniális (szerencsés) Ponyvaregény. (A Jackie Brown helyes, túlspilázott, felejthető mű.) Ám a nehéz évek elmúltak rég - ha más nem is, ez biztos meglátszik a Kill Billen: máma már könnyű az élet, Tarantino azt csinál, ami jólesik. Ezzel ugyan nem vagyunk kisegítve.
Az műfaji követelmény, hogy egy B mozi forgatókönyvének egyszerűnek és hülyének kell lennie: így a Kill Bill egy eleve halálra ítélt vállalkozás, lévén Tarantino még soha életében nem akart egyszerű és hülye lenni. Megírta a műfaji szabályokat követő (egysz. és hü.) könyvét, és elkezdte lendületesen buherálni a forgatás közben. Ilyen gépállás, olyan rajzfilmbetét (aminek konkrétan annyi funkciója van, hogy a manga is olyan távol-keleti huncutság, mint a karatézás, vagy elfogyott a művér), játszadozás az idősíkokkal, ahogy ezt tőle megszokhattuk (de tessék mondani, nem tökmindegy, hogy Uma Thurman melyik híres mellékszereplőt teszi el láb alól előbb - előbb-utóbb úgyis az összeset), meg egy csomó más, mi szemszájnak ingere, teljesen érdektelenül, a storyn nem segít egy trükk sem. Nincs az a virtuózkodás... Csak vér, vér, vér és izzadságszag, hogy jaj, még mit lehetne ide kitalálni.
Ez az ötletesség a halálos csapda, nincs az a Quentin Tarantino, akinek ne fáradnánk bele az ötleteibe, nincs az a Quentin Tarantino, aki ne fáradna bele az ötletelésbe: van, amit nem lehet élethosszig csinálni, trükkös csávó meg két hétig lehet valaki. Sajnálom, nem sajnálom, a Kill Bill vacak, s a végén a horog sem ér többet, mint a Dallas vagy a Barátok közt hasonigényű fordulatai. Tarantino a film médiakampánya során azért határozottan állítja, hogy a második rész egész más lesz, de nincs jelentősége, az elsőt úgyis megnézi mindenki, a második minden nézője így tiszta haszon, lehetnek kevesebben is. Lesznek.
Nekem tehát kudarc, de nem bánkódom: a mester már vadul írja a Ponyvaregény folytatását, The Vega Brothers lesz a címe, John Travolta és Michael Madsen (a kedvenceim) lesznek majd benne. Az majd igen... hát persze. Meg se nézem, azt se. Mi a fenének?
Turcsányi Sándor
A Best Hollywood bemutatója
