Lemez

Florence + The Machine: How Big, How Blue, How Beautiful

Zene

Ha valakit meghökkent, hogy a Florence + The Ma­chine headliner lesz az idei Szigeten, akkor megnyugtathatjuk, hogy a 28 éves Florence Welch az első számú brit popénekesnővé avanzsált, mi­óta Adele szülési szabadságra ment. Sokan szívesen látnák a Glastonbury főfellépőjeként is a Who (vagy még inkább Kanye West) helyett, de ami késik, nem múlik. A szinte egyszemélyes együttes (melyben Welch mellett egyedül Isabella Summers számít értelmezhető tagnak) már első, Lungs című lemezével nagyot robbantott 2009-ben, a két évvel későbbi Ceremo­nials pedig az amerikai top 10-be is befért. Amikor pedig ezek a sorok megjelennek, a How Big, How Blue… már transzatlanti number one, szóval ha Flo nem számít szupersztárnak, akkor senki sem.

A viszonylag hosszú pihenő után rögzített album az elődjével ellentétben nem szakítós lemez, ellenben igazi önkeresést mutat be rajta a művésznő. Markus Dravs személyében új producert is bevont a munkába, bár a korábbi kollaborátorok (Paul Epworth és James Ford) is itt vannak egy-egy dal erejéig. A How Big így csak részben hoz váltást, hiszen most is megkapjuk ugyanazokat az epikus, kiabálva éneklős himnuszokat, mint korábban – ha a zenének lenne IMAX-vászna, mindig Florence énekhangja töltené be. Az viszont újszerű, hogy őszupersztársága a dalok több mint felében sajnos beéri a középtempóval vagy még annál is kevesebbel.

A What Kind Of Manben megemlíti a Coachellán elszenvedett lábtörését, a címadó dalban Hollywoodot, a St. Jude-ban pedig arról énekel, hogy mindig is sokkal kényelmesebben érezte magát a káoszban – ezek a kulcsdalok, amelyek a korábbi slágerekkel együtt pont elegendőek lesznek ahhoz, hogy a főzenekari pozíciót az ő esetében ne kérdőjelezhesse meg senki sem nálunk.

 

Universal, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.